Marvel Kapitány: Remek kedvcsináló a bosszúállás előtt

Míg a Marvel már a 2000-es évek elejétől folyamatosan termeli a szuperhősös mozikat, addig a DC produkcióival mind mennyiségben, mind minőségben elmaradt riválisától. Szintén a Marvelnél született meg elsőként a gondolat, hogy szuperhősök seregét vonultassák fel egészestés mozifilmekben. Arra azonban sokáig senki sem gondolt, hogy esetleg női főhősről szóló mozifilmet készítsen – ezt pedig a DC és a Warner Bros. lépte meg elsőként, amivel nem túlzás azt állítani, hogy Batmanék univerzuma egyszeriben felfelé ívelő pályát vett. Igen, a csodálatos Wonder Womanről van szó. A sorból természetesen a Marvel és a Disney sem akart kimaradni – lássuk, hogyan sikerült az ő próbálkozásuk!

A sztori a 90-es évekbe repít bennünket vissza. Carol Denvers semmire sem emlékszik a múltjából, csupán ismeretlen képek villannak be álmában. A kree faj elitosztagának heves vérmérsékletű tagjaként akcióba indul az alakváltásra is képes skrullok ellen, amikor elfogják és kutakodni kezdenek az agyában. Végül sikerül megszöknie, és éppen a Földön köt ki, ahol fokozatosan megtudja, ki is ő valójában…

A film remekül idézi meg a 90-es évek hangulatát: az akkori korra jellemző zenék, környezet és berendezések (a hangfájlt percekig betöltő kezdetleges Windows operációs rendszer) mind olyan emléket ébreszt bennünk, amelyen bár nevetünk, annak idején mi is átéltük.

Marvel-filmet már szinte elképzelni sem tudnánk poénos beköpések, szituációk nélkül. A Marvel Kapitányból ezek sem hiányoznak: a film ésszel adagolja a humort, mindig a megfelelő pillanatban, megfelelő mértékben érkezik. A fő humorfaktor egyértelműen Carol, valamint az akkor még ifjonc Nick Fury párosához fűződik – kétségkívül a Marvel-filmek egyik legjobb duóját alkotják. Szintén érdekes megfigyelni, hogy Fury milyen jellemfejlődésen ment át az évek során: az eddigi filmekből marcona toborzóként ismerhettük meg, a Marvel Kapitányban azonban sokkal vidámabb, emberibb oldaláról mutatta magát meg, amely ha kellett, rácsodálkozott a történésekre, ha kellett, cukiskodott egy cicával. Emellett fény derül a titokra is, hogy Fury hogyan is veszítette el egyik szemét.

A Marvel Kapitány cselekménye tartogat meglepetéseket bőven, és egy adott csavar után is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tekernek még egyet a dolgon. A vizuális effektusokról felesleges szót ejteni: manapság egy Marvel-film garanciát jelent a végletekig tökéletesített látványvilágra. Talán nem is meglepő, hiszen a 152 millió dolláros költségvetés is azt mutatja, hogy volt mit a tejbe aprítani.

A legtöbb szuperhősös eredetmoziban általában ugyanazt a toposzt ismétlik körbe-körbe: a címszereplő egy tragédiát követően tesz szert szuperképességére, amit csak idővel tanul meg rendesen használni, majd óriási harcban legyőzi a főgonoszt. A Marvel Kapitányban szakítottak ezzel a „hagyománnyal“, már a film legelején kapunk egy szupererőkkel bíró főhőst, és csak ezt követően derül fény a múltjára, eredetére.

Brie Larson tökéletes választás volt Carol Denvers megformálására. A még mindig csak 29 éves színésznő régi motorosokat megszégyenítő profizmussal mozgott a filmvásznon, fiús lazasága és olykor vagányan elengedett félmosolya remekül illett a karakteréhez.

Samuel L. Jacksont nem kell bemutatnunk – személye tulajdonképpen garanciát jelent a sikerességre. Nem utolsó sorban jó volt őt újfent fiatalon látni. A Jude Law által megformált Yon-Rogg egy kissé egysíkúra sikeredett, Ben Mendelsohn viszont remekül festett – még ha szinte ki se látszott a maszkból.

Bár a Marvel Kapitány nem több egy eredetmozinál, egyértelműen nincs miért szégyenkeznie, hiszen az összhatást látva egyértelműen a jobb Marvel-filmek közé sorolható. Amellett, hogy felvezette Carol Denvers karakterét (és nem mellesleg jól is szórakoztunk rajta), még remek kedvcsinálóként is szolgál az április végére beharangozott Bosszúállók: Végjátékra.

(tt)