1

Fogas Ferenc
Pénteken, december 12-én a nyárasdiak évadzáró értékelését követően köszönt el védenceitől a III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában újoncként a tabella 9. helyén telelő csallóköziek edzője, Czuczor Attila.
„A klubelnökkel, Veszelovszky Lajossal abban állapodtunk meg, hogy közös megegyezéssel szerződést bontunk. Még annak ellenére is, hogy nem a kiesőjelöltek zónájában, hanem a nyugodt középmezőnyben tanyázunk. Csupán három ponttal lemaradva a harmadik helyezett Myjava mögött. Másfél év után úgy éreztem, ideje váltani” – adta hírül lapunknak távozását a tréner, aki egy emelettel lejjebb bajnokságot nyert a zöld-sárgákkal. Mi késztette távozásra? „Úgy éreztem, ennél többet nem tudok nyújtani a kollektívának. Elégedetlen voltam néhány futballistánk hozzáállásával, az edzéseken való részvétellel. Nem respektáltak úgy, ahogy illet, kellett volna” – érvelt Czuczor.
Konkrétumokat is mondana?
„A fiatal nemzedék képviselőinek anyagi elvárásai messze felülmúlták teljesítményüket. A nyitraiak két vasat tartottak a tűzben, a nagypályás foci mellett a futsalban is érdekeltek voltak. Játékosaim némelyike nem készült fel, nem koncentrált kellőképpen a pontvadászat csatáira. Kollektíván belüli súrlódásokra is volt példa” – ecsetelte a problémákat a leköszönt edző, aki még hozzáfűzte: „Büszke vagyok rá, hogy a régióderbiken legyőztük a bősieket, somorjaiakat, galántaiakat és a negyedieket. Egyébként ami engem illet, jól éreztem magam a községben, barátként búcsúzunk el egymástól.”