Vasúti gépgyárban dolgozott a szlovák iskolai ámokfutó, akit volt osztálytársa szerint csúfoltak

camera

1

Vasúti gépgyárban dolgozott a szlovák iskolai ámokfutó, akit volt osztálytársa szerint csúfoltak

Fotó: TASR 

Megosztás

A Joj TV számára ezt megerősítette a ŽOS Vrútky a.s. vállalat.

Jana Buriková, a vállalat vezérigazgató-helyettese megerősítette, hogy a 22 éves Ivan Č. náluk dolgozott. Hozzátette, segédmunkásként, alig három hónapja. "Alkalmazottaink szerint csendes, zárkózott személy volt. A rendőri szervekkel teljes mértékben együttműködünk, egyéb információval nem rendelkezünk" – közölte.

A Joj TV beszélt a támadó egyik volt osztálytársával, aki azt mondta róla, hogy egy introvertált különc volt, akit csúfoltak a külseje miatt is, mivel nyúlszája volt. Egy évvel ezelőtt egy vonaton is rátámadott egy késsel egy nőre, akkor azonban nem helyezték vizsgálati fogságba.

Csütörtökön késsel érkezett a vrútky-i egyesített iskolába, és ott több mindenkit megsebzett, az igazgatóhelyettest halálosan. Mikor elhagyta az iskolát, az akkor érkező rendőrök utánaeredtek, majd lelőtték.

(Noviny.sk)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program