65 milliót érő rossz szerződésekkel húzták le az államot a vámszedők

2021. június 24. - 15:01 | Belföld

Meghaladja a 65 millió eurót a Vámszedő (Mýtnik) ügyet érintő, a Pénzügyi Igazgatóság (FS) informatikai rendszereinek beszerzésével kapcsolatos előnytelen szerződések összege.

65 milliót érő rossz szerződésekkel húzták le az államot a vámszedők
Fotó: TASR

Erről Ondrej Repa, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) gazdasági bűnözéssel foglalkozó osztályának igazgatója beszélt csütörtökön. Jiří Žežulka, a Pénzügyi Igazgatóság elnöke a tájékoztatón hozzátette, maga a hivatal is ellenőrizte a szerződéseket és büntetőfeljelentést tett egy másik, 52 millió eurós gyanús informatikai pályázat ügyében.

Repa kifejtette, hogy a Mýtnik-ügyben eddig 14 ember ellen emeltek vádat, közülük nyolcan vagy teljes mértékben, vagy túlnyomórészt beismerik bűnösségüket. "Vallomásuk megegyezik más bizonyítékokkal, tanúvallomásokkal vagy egyéb okirati bizonyítékokkal" - tette hozzá Repa. A vádlottak a közbeszerzéssel trükköztek, mindig az előre kitippelt pályázó győzőtt, akivel aztán az FS aláírta a túlárazott szerződéseket.

Ahogy arról beszámoltunk, június 17-én a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hat személy ellen indított eljárást a Mýtnik II fedőnevű akció keretén belül.

Az első Mýtnik rendőrségi akció idén január végén zajlott: azon túl, hogy őrizetbe vették a Pénzügyi Igazgatóság korábbi elnökét, František Imreczét, a NAKA lecsapott nyolc másik személyre is, köztük a pénzügyőrség informatikai vezetőjére, Milan Gregára is.

A Specializált Büntetőbíróság február elején adott ki nemzetközi elfogatóparancsot Michal Suchoba ellen, nem sokkal később pedig őrizetbe vették az Egyesült Arab Emirátusokban. Ő az a vállalkozó, aki a Smerhez közeli oligarchával, Jozef Brhellel együtt komoly pénzeket akasztott le az állami megrendelésekről.

A nyomozók szerint Imrecze egy sokmilliós IT-tendert szőtt egy konkrét – Allexis nevű – cégre, mely társaság hátterében Imrecze egy barátja, Michal Suchoba vállalkozó, illetve az oligarcha Brhel áll. A januárban rendelkezésre álló információk szerint ezzel a húzással az államot 42 millió euróval rövidítették meg, és az erről szóló szerződést titkosították. Most már Repáék arról beszélnek, az előnytelen szerződések végösszege ennél is magasabb, azaz eléri a 65 millió eurót is.

(TASR/para)