666, avagy a politikai megosztás ördögi csapdája

Ardamica Zorán | 2021. május 15. - 10:01 | Vélemény

Aki nem ad, annak szidják az édes jó anyukáját, aki ad, annak meg azért szidják, mert kinek ad és mennyit…

666, avagy a politikai megosztás ördögi csapdája
Illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

Jött az ellenzék és – mivel neki nem drága – javasolta, kapjon minden iskolaköteles gyerek 300 euró segélyt. Aztán jött az egyik koalíciós partner egyik képviselője, és kijelentette, hogy márpedig ő – úgy nézett ki: többedmagával – megszavazza az ellenzék javaslatát. Ezt persze érthető módon nem hagyhatta a koalíció. Úgy kellett a javaslatra rálicitálni, hogy a kormány se bukjon meg már megint, a nép is többnek lássa az összeget (így lett belőle 333, mert a bőkezűség végtelen) és mégse kerüljön a dolog olyan sokba a költségvetésnek. Amelynek mégis uszkve 130 milliójába fáj majd a segély. Ami rohadt sok, még akkor is, amikor mindenki tudja, hogy a családokat már sokkal korábban kellett volna segíteni. Azért is, hogy legyen lakbér és kaja és azért is, hogy a gyerekek ne maradjanak ki teljesen a távoktatásból. Most már nagyon átlátszó, hogy mindenki a politikai pecsenyéjét sütögeti az adófizetők pénzén.

Ráadásul: piszkosul össze is ugrasztják a népet, mert a 333 euróra emelt, de összességében kisebb tétel csak az anyagi szükséghelyzetet (hmotná núdza a szép magyar hivatalos neve) igazolni tudó családok gyermekeinek járna. Márpedig az a gyerek is lehet éppen rászoruló, akinek a szülei bár a pandémia miatt, de csak tegnap vesztették el a munkájukat stb. Millió példa hozható a rászorultság különféle formáira, meg persze a szülői felelőtlenségre is. Mi viszont most ebbe ne menjünk bele, mert a társadalmi egyenlőtlenségek és felelősségvállalás azonnali komplett megoldása helyett csak arra szeretnének e sorok rámutatni, hogy mindig konfliktust fog szülni, ha az adományok és segélyek célcsoportja és indoklása nem egyértelműen emberi / erkölcsi / szolidáris alapon határoztatik meg (valószínűleg sosincs így), hanem politikai licit tárgya.

Így aztán most mind a kormánykoalíció, mind pedig az ellenzék a saját csapdájába esett. Aki nem ad, annak szidják az édes jó anyukáját, aki ad, annak meg azért szidják, mert kinek ad és mennyit…

Az élet ugyanis így bosszulja meg a pozíciót. Aki bármilyen okból abban a helyzetben van, hogy bármit adhat, vagy bárminek az odaítéléséről dönthet, legyen az politikus, munkahelyi főnök, csapatkapitány, sportbíró, zsűritag, csokit osztó szülő, vagy a két koldus közül az egyiknek aprót vető járókelő, az minden lehet, csak jó ember nem. Mindig lesz ugyanis valaki, aki sérelmezi, hogy nem kapott, esetleg hogy valamihez, valakihez képest keveset kapott. Rosszabb esetben – mert sajnos ilyenek vagyunk, és a zseniális távoktatásnak köszönhetően sem lettünk jobbak, e tervezett segély vegyes fogadtatása is bizonyítja – azt sérelmezik sokan, hogy valakik egyáltalán kapnak. Azt tudtuk eddig is, hogy az életben nincs igazság, azt meg szintén, hogy a legjobb politikában sincs. (A kompromisszum ugyanis a politika lényege, nem az igazságtétel.)

Ám hogy a jogos emberi sértettség mekkora irigységbe, sőt olykor rosszakaratba képes átcsapni, s hogy e jelenséget a politika miként képes évezredek óta ismét kihasználni, arra naponta rácsodálkozhatunk. Ez meg az emberi faj csapdája.

A csapda bizonyára ördögi, így akár az összeg dupláját is oszthatnák az elvnemtársak. De képzeljünk el egyes egyházakat, ahogyan az ördög csapdájában vergődve tiltakoznának a gyermekek segélyezése ellen csupán a 666-os szám miatt… Az már akkora csapda lenne… Hát bizonyára ezért 333…