Megelőző ütések övön alul

Az egyik: az ordító valótlanság. Orbán máskor is eltért már a való tényektől, másképpen az igazságtól, de 1) nem 180 fokban, hanem, mondjuk úgy, nyesve, 2) az ilyen esetek azonosítása több-kevesebb időbe telt, kellett hozzá filológiai vagy történelmi felkészültség, és a szónok pontosan ebben bízhatott.

A tévedés (csúsztatás, hazugság – mire fogalmilag besoroljuk, elmegy a nap) mint retorikai eszköz a beszéd elhangzásakor hat, ott helyben senki sem szól vissza, hogy „az nincs úgy”, és a virtuális térben is csak kevesen, fáziskéséssel.

Most azonban olyasmi hagyta el a billentyűzetét, amiről azonnal és a részletek alaposabb ismerete nélkül bárki, aki középszinten ért a politikához, megállapíthatta, hogy „nincs úgy”:

Egymásnak feszülnek politikáink abban a kérdésben is, amit elegánsan szubszidiaritásnak szokás nevezni Brüsszelben. A liberálisok szerint az a jó, ha minél több nemzeti kormányzati hatáskört ruházunk át a nemzetközi szervezetekre.

Egyrészt a szubszidiaritást nem a liberálisok, hanem éppen a kereszténydemokraták hozták be az európai politikai normák közé, XI. Piusz enciklikája, a Quadragesimo anno (1931) nyomán. Másrészt pont fordítva: „A szubszidiaritás elvének általános jelentése és célja egy bizonyos fokú függetlenség biztosítása egy alacsonyabb szintű hatóság számára egy magasabb szintű szervvel szemben, különösen egy helyi hatóságnak a központi hatósággal szemben.[…]

A szubszidiaritás elve kizárja az Unió beavatkozását azokban az esetekben, amikor egy kérdést a tagállamok központi, regionális vagy helyi szinten hatékonyan tudnak szabályozni.”

Orbán (illetve a keze alá dolgozó udvari elméletiparosok és propagandisták) tehát vagy nem tudják, mi az a szubszidiaritás, ami különben politikai alapfogalom; vagy azt feltételezik, hogy a potenciális olvasóközönségből senki sem tudja, esetleg ha tudja valaki, az nem számít. Ilyen eddig nem volt, és az eset azt jelzi, hogy a kormánypárti politikai gondolkodás minősége világviszonylatban is példátlanul leromlott (remélem, az ellenzéki gondolkodás színvonala nem követi; mondom, remélem).

A másik: a cikk vége. A hangnem durvasága és az ellenség kijelölése (most: Gyurcsány, Momentum, Soros, összefoglalva: a „libernyákok”, avagy „a baloldali népfront”, mögöttük pedig a „globális elit”) nem újdonság. A másik oldal hergelése sem, ősi módszer nem szabálykövető verekedéseknél. De a „Készüljetek” csatakiáltás (mármint a sorsdöntő ütközetnek felfogott 2022-es választásokra) már az. Valami változóban van.

Ellenzéki oldalon többen gúnyolják Orbánt, amiért úgy viselkedik, mint egy elnyomott kisebbség vezére a roppant erejű ellenerővel szemben. Ironikusan hangzik, amikor azt mondja a másik oldalról: „Nem lehet kétségünk, a hatalomért és a pénzért mindent meg fognak tenni. ”

De úgy látszik, hiába koncentrál minél több hatalmat és pénzt, hiába áll személyében is a gazdasági rendszer csúcsán, hiába foglalja el a kommunikációs teret (mindig éppen annyi szólási lehetőséget hagyva az ellenzéknek, hogy azt érezhesse: még létezik), hiába vezeti pártja toronymagasan a népszerűségi listákat, hiába végzik el helyette füstbombás, könyvdarálós szélsőségesek a megfélemlítés piszkos munkáját: valamitől mégiscsak tart.

Hogy mi ez a valami? A közegészségügyi és nyomában a gazdasági válság. Papírforma szerint akármilyen erőszakos és tekintélyelvű, sőt sikeres egy kormányzat, és akármilyen fölényben van az ellenzékével szemben, ezt nem ússza meg népszerűség- és szavazatvesztés nélkül. Észlelte a veszélyt Putyin, észlelte Kaczyński, észlelte még Lukasenka is.

Ha valakinek, Orbánnak jók a politikai antennái. Talán tudja, ha még nem, akkor feltehetően rájön, hogy a határozottság puszta felmutatása és retorikai varázslás nem elég. A meglévő hadaival úgy tudja elhárítani a veszélyt, ha megelőző csapásokat mér arra, amit ellenségnek fog fel. És annyira sem válogat az eszközökben, mint eddig.

Nem lehet kétségünk, a hatalomért és a pénzért mindent meg fog tenni.

Ellenzéki politikusok helyében én megfogadnám a tanácsát, és készülnék.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.