1
Fotó: Cséfalvay Á. András
Megosztás
A szlovák kormány majdnem fele lemondott, a magát a választásokon túlnyerő, majd leszalámizó kormányfő, akinek le kéne mondania, annak ellenére, hogy koalíciós partnerei minden feltételét teljesítették, még nem mondott le. Pedig nálunk szokatlan módon már az államfő is felszólította erre. Kétszer. Egyszer négyszemközt, a borsó falra hányása után pedig nyilvánosan is. A parlamentet – hogy ne legyen haddelhadd – a házelnök inkább bezárta és a hangoskodó legényeket, mint faluvégén a kurtából hazaküldte.
Közben nyakunkon a gazdasági összeomlás. Ezek még egy kormányválságot sem tudnak szabályosan levezényelni…
Mire ez a szöveg megjelenik, talán összezuhan az egész kormány. Válságostul. Vagy nem. Teljesen kiszámíthatatlan a helyzet. Van egy improvizált kormányválságunk, egy működésképtelen parlamentünk és egy rettenetes stádiumban lévő pandémiánk. Nincsenek minisztereink, akik a válság által leginkább érintett reszortokat irányítsák.
Mindez, plusz állítólag még a Csemadok is kellett ahhoz, hogy három magyar párt végre felébredjen és kiszámolja:
1. együtt is (minimum) nehéz lenne elérni a parlamenti küszöböt,
2. ha előre hozott választásokba torkollik a fenti eseménysor, akkor alig marad idejük a technikai egyesülésre. Annak ugyanis két módja lehet, egy új párt megalapítása, ami ugyan egyiküknek sem jelent presztízsveszteséget, sem -nyereséget, ám roppant hosszadalmas, vagy pedig az egyikükkel való egyesülés, amely valamivel egyszerűbb és gyorsabb, viszont össze lehet rajta veszni kutyául–kutyástul/szalonnástul – nem mintha a gyakorlatban lenne jelentősége…
Az örömmámortól megrészegülteknek azonban figyelmükbe ajánlanám – nem az ünneprontás szándékával – a következőket. Erről az új formációról egyelőre csak azt tudjuk, amit az elődpártokról. Mindhármójuk politikai céljai és módszerei különböznek és nem túl nagy a közös részhalmaz. Valamint, hogy a tagságuk egy része is kibékíthetetlenül gyűlöli a másik tagságának egy részét, ami egyenes arányban lehet a választóik viszonyulásával. És még azt, amit a tömörülés neve elárul – hiszen egyelőre nem hirdettek sem irányt, sem programot. (Legyünk korrektek, legalább Agócs Attila FB-bejegyzése pl. utalni próbál erre, de a bejegyzés műfaja nem alkalmas a részletek kifejtésére, valamint az lesz érvényes, amit majd jóvá is hagynak a majdani szervek.)
A név azt árulja el, ami túl sok örömöt egyelőre nem okoz. A szövetség (ha nem Szent) semleges. A név „– Magyarok, nemzetiségek, régiók” utótagja meg aztán eléggé összezavarja az embert. Ha a három egyesülő magyar pártról eddig nem tudtuk, a jövőt nézve pedig nem a munkájukból, hanem a nevükből kell megtudnunk, hogy magyarok, akkor már régen rossz. No, de írjuk ezt a szájbarágó névtani hagyomány számlájára. Elvégre azoknak a szavazataira is szükség lesz, akiknek ez a szó fogja jelenteni a céltáblát a papíron, a magyar szót tartalmazó sor számát karikázza és kész. Minden más lényegtelen. Viszont muszáj megjegyezni, hogy pont az ő szavazataiknak a száma volt legutóbb is kevés a bejutáshoz – ne essen a Szövetség abba a hibába, hogy csak rájuk számít.
A nemzetiségek terminus korrekt, amennyiben a Híd programjából is marad valami, csak ugyebár részben tautológia, hiszen itt a magyar is nemzetiség. Akkor már elég lett volna az egyik, vagy még jobb, tágabb és kifejezőbb a: kisebbségek. Csakhogy feltételezhetően az már túl libsi lett volna két pártnak, mostantól platformnak a háromból, hiszen minden kisebbséget védeni vagy képviselni már mégsem fognak, ahhoz túl konzervatívok. Vannak szerintük ugyanis jó kisebbségek, mint pl. a nemzeti kisebbségek és vannak nem annyira tuti kisebbségek: nők, gyerekek, vallási, szexuális stb. kisebbségek is. Amelyek ezek szerint kihívást fognak jelenteni. Olyannyira, hogy a párt elég gyorsan kénytelen lesz dönteni a hozzájuk való viszonyáról és politikájáról, s arról, kell-e a szavazatuk, vagy nem kell. Mert az már most kimondható: az első bekezdésben leírt pozíciójában az egyszerű ember számára, ha kisebbségi, ha nem, nem lesz elég a magyar jelző. Sőt. Magyar jelző eddig is volt, s már legutóbb sem volt elég (ismétlem magam, bocsánat).
Szakpolitikára lesz szükség.
És itt kötök bele a régiók szóba. Indokolt ugyan, hiszen minimum két pártnak számos kerületi és helyi önkormányzati politikusa van. Polgármesterei is. Ez képezi legnagyobb erejüket. S mivel a választók jelenleg, egyébként okkal, leginkább a válságkezelésben tanúsított szorgalmuk miatt éppen az önkormányzatokban bíznak legjobban, talán ez lehet az egyik döntő egyesítő momentum. De mindig van egy de. Mivel ez egy kis ország és az emberek túl nagy hányada lett a mobilitás „áldozata”, s mivel a gazdasági válság országos, sőt világméretű, nem lesz már elég régiókban gondolkozni és a bácsik meg a nénik csemadokos szavazatait összehalászni. Meg kell szólítani az aktív és a fiatal választókat, akik viszont igenis kimozdulnak a falutáblán, sőt az Európa táblán túlra is.
Reméljük, a Szövetség céljai között szerepel, hogy országos kérdésekben is világos programja legyen.
A számok ugyancsak azt mutatják, az egyesülésből fakadó várható magyar és nem magyar választóveszteséget leginkább úgy lehetne kompenzálni, hogy többségi voksokat is szerez a párt. Noha nem kerül pénzbe, és állítólag könnyű, ígérni is tudni kell, ez a név pedig, ha pozsonyi szlovák vegetariánus hipszter vagy pedig észak-szlovákiai meggyőződéses keresztény építészmérnök lennék, netán nyitrai vagy keleti vincellér, számomra a választási listán simán átugorható lenne…
Nem akarok ünneprontó lenni, örüljünk, hiszen a magyar politikusaink megtették az első lépést a magyar képviselet felé. Szükség van rá, de ha a magyar képviselet nem csupán elsődleges lesz számukra, ami rendben lehet, hanem kizárólagos és nagyon gyorsan (tegnapra) nem állnak elő egy régiókat segítő, de erős országos programmal, amelyet tekintélyes és országosan ismert szakpolitikusok garantálnak majd, akkor nem jutnak egyről kettőre.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy három platformos megoldása volt már itt egy egyesült pártnak, megéltem, nem működött. Most sem fog (hiszen nem konszenzust generál, hanem fenntartja a különbségeket, s így az azokból adódó konfliktusokat is) – idő kérdése lesz, hogy ez a pártstruktúra-terv megváltozzon vagy tartalmilag kiürüljön. Persze, valahogyan el kell indulni.
Várjuk a komplex és progresszív, európai értékeken alapuló, társadalmi, gazdasági és szakpolitikai kérdéseket tisztázó és a többi pártprogrammal konkurálni képes programot és a hiteles személyi garanciákat – én hajlamos vagyok esélyt adni a kíváncsiságomnak.
Akik meg nem várják, mert elég, hogy valakik magyarok, azoknak az örömét őszintén irigylem és nem is akarom elrontani.
