7 millió eurós károkozással gyanúsítják a Váhostav három vezetőjét!

2016. március 14. - 16:58 | Belföld

Az Országos Rendőrkapitányság sajtóosztálya tájékoztatott arról, hogy a Váhostav vezetőségének három tagját gyanúsítják.

7 millió eurós károkozással gyanúsítják a Váhostav három vezetőjét!
Nem tudni, hogy Juraj Široký a gyanúsítottak között van-e (Fotó: TASR)

A vezetőségi tagokat, akiknek nevét egyelőre nem árulták el, hitelező előnyben részesítésével gyanúsítják. "Cselekedetükkel csaknem hétmillió eurót kitevő kárt okozhattak" - közölték.

Egyebet egyelőre nem árultak el, arra hivatkozva, hogy a nyomozás jelenlegi állása miatt ez nem lehetséges.

A nyomozás tavaly áprilisban kezdődött, a rendőrök akkor három napot töltöttek a Váhostav székhelyén. Május elején kihallgatták Juraj Širokýt, a Váhostav igazgatóságának alelnökét, akit a Smer egyik mecénásának tartanak. Szlovákia egyik leggazdagabb embere testőrök kíséretében érkezett a kihallgatásra, újságírói kérdésekre nem válaszolt.

A nyomozók Tökölyová elmondása szerint az amerikaitól az ausztráliai kontinensig bezárólag számos országból kértek információkat a helyi hatóságoktól. Ezek során a Váhostav homályos tulajdonosi struktúrájából indultak ki, amelyet a Transparency International tett közzé. A TI még tavasszal informált arról, hogy egy ciprusi és egy új-zélandi cégen keresztül közvetett módon két Costa Rica-i személy birtokolja a Váhostavot.

A Váhostav már több mint 50 éve az egyik legjelentősebb építőipari cég Szlovákiában. 1992 után azonban számos botrányos ügy fűződik a nevéhez. 1996 és 1998 között a dolgozói fiktív szerződéseket kötöttek alvállalkozókkal, csakhogy nem ítéltek el ezért senkit.

Amikor a cég pénzügyi gondokkal küzdött, felmerült egy külföldi befektető belépése. A legnagyobb esélyes erre a svéd Skanska volt, amely azonban a hosszadalmas tárgyalások végén visszakozott, mivel képtelen volt átlátni a Váhostav működését.

A cég akkori vezetése végül átmentette a vagyonát a Váhostav - SK-ba, amelyet azt megelőzően Prvá slovenská tunelárskának hívtak. Az eredeti Váhostavban ezután nem maradt más, csak az adósságok. A Váhostav-SK átvette az állammal kötött hatalmas szerződéseket is.

2004 óta egyre aktívabbak lettek a cégnél a Juraj Širokýhoz köthető emberek. Az első Fico-kormány idején (2006-2010) rendkívüli nyereségeket mutatott ki a Váhostav, később azonban bebizonyosodott, hogy számos, autópálya-építésről szóló állami megrendelés túlárazott volt.

Számos ilyen szerződést a kormányváltás után Ján Figeľ (KDH) akkor közlekedésügyi miniszter megszüntetett. A Váhostav-SK végül nem fizetett az alvállalkozóinak, ehelyett restrukturalizációs folyamat alá vetette magát.

Amikor a Váhostav tavaly csődközelbe került, és képtelen volt fizetni a hitelezőinek, a Fico-kormány sietett a segíségére azzal, hogy felajánlotta, értékük 50%-áért felvásárolják a hitelezők követeléseit.

A Váhostavnak az elfogadott restrukturalizációs terve szerint az alvállalkozói eredeti követeléseinek 18,75%-át kell kifizetnie öt év alatt. Azután lép érvénybe a tartozás további része 50%-ig, míg a fennmaradó 50%-ra a Váhostav részvényei vagy saját eszközei formájában tarthatnak igényt.

Amennyiben viszont az alvállalkozó eladja követelését az államnak, az értéke 50%-át azonnal megkaphatja, a fennmaradó pénzt pedig elvileg az állam behajtja a vállalaton.

TASR/para