7-től 22 óráig tart majd a tesztelés, ábécérend szerint kerülünk sorra – további fontos tudnivalók a hétvégi tesztelésről

2020. október 27. - 16:09 | Belföld

Jaroslav Naď védelmi miniszter kedden délután tartott sajtótájékoztatóján további részleteket közölt a hétvégi országos tesztelésről és annak előkészületeiről.

7-től 22 óráig tart majd a tesztelés, ábécérend szerint kerülünk sorra – további fontos tudnivalók a hétvégi tesztelésről
Fotó: TASR

A miniszter közölte, a tesztelés szombaton és vasárnap zajlik majd, reggel 7 órától este 10 óráig, az utolsó mintavételt 21.30-kor végzik el, ezután elkezdik a helyiségek fertőtlenítését. A tesztelésen a vezetéknevek ábécérendje szerint kerülnek sorra az emberek, de az önkormányzatok másként is dönthetnek, például úgy, hogy utcák szerint vizsgálják az embereket.

Naď szerint 4901 tesztelő csapat áll majd rendelkezésre, országszerte több mint ötezer mintavételi pont lesz.

A miniszter egyúttal elnézést kért az emberektől, amiért a szórólapon, amelyet az elmúlt napokban osztottak, illetve az elkövetkezőkben osztanak szét, tévesen az szerepel, hogy a tesztelés péntektől vasárnapig zajlik majd. Mint kiderült, a szórólapot még azelőtt nyomtatták ki, hogy a napok számát kettőre csökkentették – szombatra és vasárnapra (október 31. és november 1.).

Naď hozzátette, az önkormányzatok is kaptak útmutatót a tesztelés pontos menetéről, illetve a polgármesterek időközben már egyeztettek a hadsereg egy-egy tagjával is.

Az egészségügyi alkalmazottak 7 eurós órabért kapnak a hétvégi tesztelésért, illetve 20 eurót minden pozitívan tesztelt személy után. Az adminisztratív munkaerő bruttó 100 eurót kap egy napra – nekik alá kell írniuk egy szerződést a polgármesterrel. A költségeket a járási hivatalokon keresztül kapják majd meg az önkormányzatok. Az önkéntesek nem jogosultak anyagi támogatásra, az étkezést azonban nekik is biztosítják.

A segédeszközöket és a fertőtlenítőszereket a hadsereg biztosítja, a miniszter azonban arra kérte az önkormányzatokat, hogy amennyiben be tudják biztosítani a szükséges fertőtlenítőszereket, tegyék meg, a költségeket pedig utólag visszaigényelhetik a járási hivatalon keresztül.

Naď megerősítette, hogy az országos tesztelésre több ezer egészségügyi dolgozó jelentkezett már, konktén számadatokat holnap estére ígért.

Kiemelte, a gyerekeknek 10 éves korig nem kötelező részt venni a tesztelésen, valamint a súlyos betegséggel küzdőknek, daganatos betegeknek, autistáknak, vagy olyan betegeknek, akik egészségi állapotuk miatt (például ha valakinek az orra törött el) nem tudnak elmenni, illetve azoknak sem kötelező, akiknél az elmúlt 90 napban igazolták a fertőzést. Az ilyen esetekben orvosi igazolás szükséges.

A 65 év felettieket arra kérik, hogy amennyiben nem vesznek részt a tesztelésen, maradjanak karanténban 10 napra. Ha ezt nem szeretnék, ők is kénytelenek teszteltetni magukat.

„Ha valaki nem vesz részt az országos tesztelésen, elfogadjuk a PCR-tesztet is pénteki eredménnyel. A vérmintából készült teszteket nem fogadjuk el” – mondta a miniszter, majd hozzátette, azok a külföldi állampolgárok is részt vehetnek a tesztelésen, akik Szlovákiában élnek.

A somzodpovedny.sk weboldalon már elérhető azoknak a hoteleknek és szálláshelyeknek a listája, amelyek lehetővé teszik a pozitívan tesztelt személyeknek, hogy ott teljesítsék a 10 napos karantént. „Nem lesz drága, de nem lesz ingyen, és nem fogja az állam fizetni” – jelentette ki Naď.

Az állam emellett több nagyvállalattal is tárgyal speciális mintavételi helyek kialakításáról. Hozzátette, egyelőre nem ismert a mintavételi helyek pontos száma, illetve a kormány szerdai ülése után világossá válik az is, hogy néz majd ki a kijárási tilalom a jövő héten.

Naď megerősítette, a magánlaboratóriumok által elvégzett antigén teszteket nem ismerik el. Amennyiben valaki el akarja kerülni a 10 napos karantént, részt kell vennie az országos tesztelésen vagy PCR-tesztet kell csináltatnia a saját költségére.

„A vizsgálat eredményéről szóló igazolást speciális, nem hamisítható papírra nyomtatják" - emelte ki a miniszter. Mivel felmerült a gyanú, hogy több ilyen igazolást elloptak, külön megjelölik őket a mintavételi pontokon. Ellenőrzéskor fel kell mutatni ezt a dokumentumot.

A miniszter hangsúlyozta, amennyiben az országos tesztelés nem lesz sikeres, levonja a politikai felelősséget.

Kapcsolódó cikkek:
Döntött a Központi Válságstáb: már biztos, hogy lesz országos tesztelés hétvégén
Íme egy videó arról, mit tesznek velünk, és mit kell nekünk tennünk a tömeges tesztelésnél


(TASR/para)