70 éve történt a szlovákiai magyarok embertelen kitelepítése, amit sosem szabad elfelednünk

2017. október 22. - 16:22 | Belföld

Hetven évvel ezelőtt történt, hogy több ezer szlovákiai magyar családnak el kellett hagynia az otthonát. 

70 éve történt a szlovákiai magyarok embertelen kitelepítése, amit sosem szabad elfelednünk
A korabeli fotók forrása az Otthontalan emlékezet című 2007-es kiadvány

Voltak, akik átmenetileg a mai Csehország területére kerültek, őket deportálták. Akadtak azonban, akiket véglegesen Magyarországra telepítettek lakosságcsere címszó alatt. Ily módon családokat szakítottak szét, embereket fosztottak meg otthonaiktól, vagyonuktól, mindezt pedig azért, hogy eleget tegyenek a Beneš- és a Husák-féle eszméknek, egy egységes csehszlovák nemzetállam létrehozását célozva.

A hét évtizeddel ezelőtti történésekről Bukovszky László történésszel beszélgettünk. INTERJÚ

Bukovszky László (Fotó: Paraméter)


Elsőként talán tisztáznunk kéne a két fogalmat, hogy mi a különbség a kitelepítés, azaz a deportálás és a lakosságcsere között?

A csehországi deportálást kitelepítésként értelmezzük és azokat a szlovákiai magyarokat érintette, akiket a 88/1945 számú beneši dekrétum alapján erőszakkal közmunkára hurcoltak Cseh- és Morvaországba, általában az elűzött szudétanémetek helyére.

Sajnos a deportálás fogalmát nagyon sokan összekeverik a lakosságcserével, a Magyarországra való áttelepítéssel, illetve párhuzamosan értelmezik. Mindkettőnek megvan a saját kronológiája és a saját megvalósítási logikája.

Az úgynevezett lakosságcsere annyit jelentett, hogy a két ország külügyi vezetőjének 1946. február 27-én aláírt budapesti megállapodása alapján a csehszlovák kormány annyi felvidéki magyart telepít át Magyarországra, amennyi magyarországi szlovák önkéntesen jelentkezik csehszlovákiai áttelepülésre.

Ezen felül a csehszlovák kormánynak jogában volt egyoldalúan áttelepíteni előre meg nem határozott számú, háborús bűnökkel vádolt szlovákiai magyart családtagjaival együtt.

Gondolom, ezután világos a két fogalom és a két történés közötti különbség, hiszen a magyar kisebbségen belül merőben más társadalmi csoportra vonatkozott, s azon felül a deportálásnak átmeneti hatása volt. Azok, akiket addig Magyarországra telepítettek át, véglegesen elvesztették szülőföldjüket és az anyaországban kellett új gyökeret ereszteniük.

A deportálás viszont megelőzte a lakosságcserét…

Lényegében igen. Viszont, ha pontosan kéne fogalmaznom, akkor a kölcsönös lakosságcserét előzte meg, ugyanis a magyar kormány 1946 nyarán áldását adta a magyarországi szlovákok egyoldalú áttelepülésére.

A szlovákiai magyarok erőszakos kitelepítése, deportálása az elűzött szudétanémetek helyére 1946 november közepén kezdődött el a Párkányi járásban azzal az indokkal, hogy a cseh országrészben, elsősorban a mezőgazdaságban pótolják a hiányzó munkaerőt. Persze a valódi ok teljesen más volt.

A csehszlovák kormány ezzel akarta megbontani és felszámolni az összefüggő magyar etnikai területeket és rákényszeríteni a magyar kormányt, hogy vegye komolyan a a lakosságcsere előkészületeit. A deportálást fegyveres, katonai és rendfenntartó erők közreműködésével hajtották végre a legnagyobb télben, egészen 1947 február közepéig.

Voltak az eseménynek halálos áldozatai?

Számos tragikus esetről is tudósítanak a korabeli források. Néhányan, végső elkeseredésükben öngyilkosságba menekültek, mielőtt teherautókra rakták őket, illetve az ordító hideg következtében többen megfagytak a szállítás során, de egyéb esetekről is van tudomásunk. A deportálás előtti nap megkapták az érintett családfők a helyi szervektől az értesítést arról, hogy bizonyos mennyiségű ingósággal és élelmiszerkészlettel átmenetileg el kell hagyniuk általános munkaerőtoborzásra hivatkozva eredeti lakóhelyüket. Tudunk olyan esetekről, mikor keveseknek sikerült megszökniük az adott településről a deportálás elől, de általánosan megállapítható, hogy a többségük tehetetlenül állt az események előtt.

A deportálást fegyveres belügyi és katonai egységek közreműködésével hajtották végre, akik körbezárták a településeket, hogy megakadályozzák a szökéseket.

Kevésbé ismert tény, hogy az elmondottak ellenére történtek csoportos menekülések is a deportáció elől. Ilyen esetről számolnak be a korabeli források Nagycsalomja községből, ahonnét vagyonukkal együtt menekült át az országhatár túloldalára a helyi magyarok egy csoportja.

Milyen indokkal deportálták az embereket?

A családfőknek kézbesített hivatalos értesítésben általános indokként a csehországi munkaerőhiány volt megjelölve. De elsődleges indok az érintett magyar nemzetisége volt, majd vagyoni helyzete és életkora. Nagyon nehéz általánosításokba bocsátkozni a deportáltak társadalmi struktúrájában, hiszen néhány esetben vagyonosabb családokat és aggastyánokat, idős munkaképtelen személyeket is deportáltak.

Elmondható viszont, hogy többségében szerényebb vagyonnal rendelkező, fizikai, kétkezi munkára alkalmas egyéneket, családokat telepítettek ki Csehországba.

Nem volt megoldás, ha az emberek reszlovákizáltak?

Részben igen, de ez sem volt általános. Annak ellenére, hogy nagyon sokan úgy gondolták, hogy a reszlovakizálás után elkerülhetik a jogsérelmeket, vagy megmenekülhetnek a deportálás és az áttelepítés elől, viszont a csehszlovák kormány azon igyekezett, hogy minél több és vagyonosabb magyart Csehországba telepítsen, illetve áttelepítsen Magyarországra. Óriási félelemben élt több mint 600 ezer szlovákiai magyar, és a reszlovakizáció sem biztosított minden esetben menlevelet az embereknek.

Mi volt az elsődleges szempont a csehszlovák kormány részéről a deportálás és az áttelepítés kapcsán?

Mindkét esetben a fő cél az volt, hogy megbontsa az összefüggő magyar etnikai területeket és felszámolja a magyar kisebbséget.

A lakosságcsere kapcsán viszont párhuzamosan jelent meg egy újabb elvárás, hogy a legjobb gazdasági, vagyoni feltételeket biztosítsa a Magyarországról Szlovákiába érkező szlovákoknak, s ezzel igazolja a propaganda-időszak alatt hangoztatott érveit.

A szlovákiai magyarok közül ugyanis elsősorban a leggazdagabb és legtehetősebbek kerültek fel az áttelepítendők listájára.

Ellenben a deportálások során Csehországba elsősorban a kisgazdák, a szegényparasztság, napszámosok, a helyi kisemberek kerültek, akikkel szemben az volt a hivatalos cél, hogy a nemzetiségi indokok mellett pótolják az ottani munkaerőhiányt. Kitelepítésükkel párhuzamosan az ország északi területeiről szlovák telepeseket helyeztek el az általuk visszahagyott ingatlanokba.

Milyen emberek kerültek Magyarországra és kik jöttek ide? Mit hagytak ott és mi maradt itt a kitelepített családok után?

Minden tájegységnek megvolt a maga társadalmi és gazdasági sajátossága abban az időben is, ami érzékelhető volt az érintettek vagyoni, szociális és felekezeti struktúrájában. A lakosságcsere befejezése után mindkét ország telepítésért felelős hivatala készített összesítést. Ezek alapján tudunk mérleget vonni.

Az áttelepített szlovákiai magyarok társadalmi és gazdasági jellemzői merőben eltértek az áttelepülő szlovákokétól, ami a két ország gazdasági fejlettségéből is eredt. Mindkét csoport között elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozók domináltak. A szlovákiai magyarok által visszahagyott földingatlan és a magukkal vitt állatállomány, mezőgazdasági felszerelés többszörösen túlnőtte az áttelepülő szlovákokét. Ugyanakkor a másik oldalon, az iparban foglalkoztatott személyek aránya magasabb volt az áttelepülő szlovákok között.

Természetesen mindkét részen jelentős számú volt az értelmiségiek száma. Az ő távozásuk minkét oldalon jelentős, csaknem orvosolhatatlan érvágást jelentett a visszamaradt kisebbség számára.

De míg a szlovákiai magyar oldalon az értelmiségi réteg áttelepítése a közösség megbontására irányult, addig a Csehszlovák Áttelepítési Kormánybiztosság (CSÁB) célja az volt, hogy a helyi közösségek élén álló szlovák származású értelmiségiek megnyerésével magukkal ragadják a széles néptömegeket az önkéntes áttelepülésre.

Hogy zajlott a lakosságcsere?

A lakosságcsere végrehajtásáért a két ország által létrehozott telepítési szervek feleltek. A szlovákiai magyarok áttelepítését a magyar szervek (Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság, röviden MÁK), a magyarországi szlovákok áttelepítését a csehszlovák szervek (CSÁB) készítették elő és hajtották végre.

A kétoldalú egyezmény aláírása után közvetlenül Magyarországon, budapesti székhellyel megalakult a CSÁB, Daniel Okáli irányításával, s ezzel párhuzamosan budapesti székhelyen a MÁK, Jócsik Lajos vezetésével.

A MÁK mellett jelentős feladata volt a magyarok áttelepítésében és az érintettek jogvédelmében a magyar kormány által Pozsonyban 1946 augusztusában felállított Wagner Ferenc vezette Meghatalmazotti Hivatalnak. Ők értesítették ki a szlovákiai magyarokat 1946 őszétől az áttelepülés tényéről, illetve arról, hogy bizonyos értelemben jogi védelem alatt állnak.

A magyarországi áttelepítésre kijelölt személyek jegyzékének összeállítását a Szlovákiában 1946 tavaszán létrejött körzeti telepítési hivatalok végezték, majd a több mint 180 ezer nevet tartalmazó listát a csehszlovák kormányzat 1946 augusztus végén átadta a magyar félnek.

A kölcsönös csere hosszú diplomáciai egyeztetések és politikai zsarolások után 1947. április 7-én kezdődött el a Mátyusföldön, mikor a csehszlovák telepítési hivatal önkényesen összeállította és bevagonírozta a nagymácsédiak és nagyfödémesiek első transzportját és Diószegről április 12-én elindították a vonatot Magyarországra.

Az áttelepülő szlovákok az áttelepített magyarok első transzportjával párhuzamosan érkeztek az új hazába. A pitvarosi szlovákok első szerelvénye Galántát érintve 1947. április 13-án futott be a szeredi vasútállomásra. Ezt követően a népcsere kisebb-nagyobb megszakításokkal folyt 1948 végéig egy többször módosított tervezet szerint.


Bukovszky László a galántai magyar gimnáziumban érettségizett 1985-ben, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarának Levéltárosi és Történelmi Segédtudományok Tanszékén diplomázott 2001-ben. 2007-ben ugyanitt bölcsészdoktori (PhDr.) vizsgát tett. 1988-tól 2003-ig a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárának főlevéltárosa volt. 2003-tól 2008-ig a Nemzeti Emlékezet Intézete Levéltári Főosztályának az igazgatói tisztjét látta el. 2008-tól 2010-ig a csehországi Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárának volt a főigazgatója. Ezt követően a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalában dolgozott először mint osztályvezető, majd főosztályvezetőként. 2016 nyarától - a Híd jelöltjeként - a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa.


Hogyan történt a körzetesítés, vagy ikresítés? Vannak konkrét példák?

Az úgy nevezett ikresítési terveket a szlovák telepítési szervek és a CSÁB munkatársai készítették azzal a céllal, hogy biztosítsák az áttelepülő magyarországi szlovákok elhelyezését. Ez annyit jelentett, hogy egy konkrét, magyarországi szlovákok által lakott körzetet (CSÁB-körzetet), azon belül egy adott települést, sőt egy az áttelepülésre jelentkezett családot a határ túloldalán lévő dél-szlovákiai terület településén élő konkrét magyar családdal „kapcsoltak össze”, magyarul az ő ingatlanára, vagyonára tervezték a rátelepítést.

Az ikresítési vagy rátelepítési tervezetek elkészítésében közvetlenül részt vettek a magyarországi szlovákok képviselői is, akik (312 főről van szó) az igények és a helyismeret alapján igyekeztek kisebb-nagyobb sikerrel kielégíteni az áttelepülésre jelentkezők igényeit.

Így lett ikresítve és kerültek a CSÁB budapesti, pilisi, aszódi körzeteiből az ott élő szlovákok a Csallóközbe, a Somorjai és a Dunaszerdahelyi járás településeire, vagy például a Békéscsaba környékén élő szlovákok az Érsekújvári járásba és Ógyalla környékére, de több konkrét példát is felsorolhatnánk.

Az ikresítés elsősorban az áttelepülő szlovákokat érintette, és csak részben tudták ezt az elvet alkalmazni a kitelepített szlovákiai magyarok elhelyezése során. Az ő elhelyezésükért a MÁK illetékesei feleltek, akik részben az áttelepült szlovákok, de elsősorban a kitelepített németek visszahagyott ingatlanait vették alapul.

A visszahagyott ingatlanok aránytalanságából adódóan az áttelepített szlovákiai magyarok elhelyezése óriási problémát okozott a MÁK felelős vezetőinek. Míg az áttelepülő szlovákok esetében megoldható volt az egy tömbbe való telepítés egy régióból, településről, a szlovákiai magyarok esetében ez szinte megvalósíthatatlan problémaként jelentkezett.

Előfordult, hogy egy településről útnak indított rokonokat, testvéreket egymástól több száz kilométerre lévő településen tudtak csak elhelyezni.

Nagyon ritkán, csakis kis közösségek esetében tudták a magyar szervek egy településen belül elhelyezni az áttelepített szlovákiai magyarokat.

Hova kerültek például a Dunaszerdahelyi járás településeiről az itt élő magyarok?

A Csallóközből, a korabeli Dunaszerdahelyi és Somorjai járásból 948 családot, összesen 4564 személyt telepítettek át Magyarországra. Ez a szám csak kb. 1/5-e a csehszlovák hivatalok által áttelepítésre kijelölteknek. A Csallóközből áttelepített magyarok a Dunántúl több megyéjében találtak új otthonra, Baranyától egészen Győr-Sopron megyéig és a kitelepített svábok visszahagyott ingatlanaikba helyezték el őket.

Mikor és hogyan készült a lista a kitelepítettek nevével?

Az egyezmény aláírása után óriási erővel kezdődött és folyt a listázás, amit csakis a csehszlovák kormányszervek végeztek. A szlovák fél egyoldalúan jelölte ki a szlovákiai magyarok ezreit a tervezett áttelepítésre, ugyanakkor Magyarországon a CSÁB volt az, akinek jogában állt a szlovákok körében a lakosságcsere propagálása, majd a jelentkezők listázása, összeírása. Ha a szlovákiai magyarok oldalát nézzük, akkor a Telepítési Hivatal hangyaszorgalmú munkája révén a csehszlovák kormány 1946. augusztus végén adta át a magyar kormánynak a kitelepítésre kijelölt több mint 180 ezres névjegyzéket.

Az ezzel párhuzamosan zajlott magyarországi propagandahadjárat során kisebb kiigazításokkal 1946. júliusára a CSÁB hivatalnokai és aktivistái az áttelepülésre önkéntesen jelentkező több mint 90 ezer magyarországi szlovákot írtak össze.

Hogyan zajlott a propaganda Magyarországon? Mivel próbálták rávenni az embereket, hogy áttelepüljenek?

Arról viszonylag kevesen tudnak, hogy a lakosságcsere egyezmény értelmében 1946. március 4-től a Csehszlovák Áttelepítési Kormánybiztosság hat héten keresztül szabadon folytathatott propagandát Magyarországon a szlovák kisebbség által lakott vidékeken az áttelepülés érdekében. Később ezt a lehetőséget meghosszabbították június 27-ig. A propaganda időszakában a CSÁB településenként két nagygyűlést tarthatott, ahol nemzeti fennhangon győzködték az embereket az áttelepülés gazdasági és társadalmi előnyeiről.

Több száz hivatalnok, politikus, egyházi személyiség, a szlovák kultúra és közélet neves személyei járták keresztül-kasul Magyarországot és propagálták az áttelepülés előnyeit.

A közszolgálati magyar rádióban naponta két alkalommal, reggel és este nyolc után, 15 perces toborzóműsort sugároztak a szlovákok számára. Több mint 700 ezer napilapot és egyéb sajtóterméket adtak ki, illetve 120 ezer plakáttal végezték a propagandát. Ezen kívül szociális csomagok, kisebb gazdasági támogatások folyósításával, szlovák gyermekek, fiatalok szlovákiai üdültetésével próbálták megnyerni a családfőket az önkéntes áttelepülésre.

Tehát le akarták fizetni őket…

…ez így picit erős fogalmazás, de minden lehetőséget kihasználtak arra, hogy minél nagyobb tömegeket megszólítsanak és megnyerjenek az áttelepülésre. El kell azonban mondani, hogy a világháború befejezése után Magyarország jóval rosszabb gazdasági kondícióban volt, mint a korabeli Csehszlovákia, vagy azon beül Szlovákia.

Végül mennyi ember nevét írták fel az áttelepítési listára?

A csehszlovák hatóságok összesen 181 512 magyart írtak össze, akiket magyarországi áttelepítésre szántak. Ebben a számban benne foglaltak már az úgy nevezett háborús bűnösök is.

Ez a lista melyik járásokat érintette leginkább?

Az összeírás az egész szlovákiai magyarságra kiterjedt, Pozsonytól egészen a keleti végekig. Az áttelepítésre kijelölt magyarok száma hat közigazgatási járásban (Komárom, Dunaszerdahely, Ógyalla, Párkány, Galánta és Zselíz) meghaladta a tízezer főt.

Ezek az adatok elsősorban a lakosságcsere szlovák stratégiájára mutatnak rá, nem a közvetlen veszteségekre, hiszen tudjuk, hogy ez a tervezet csak részben valósult meg, de ugyanakkor az általunk említett 6 régión kívül eső területeken jóval nagyobb veszteséget okozott az ott élő magyarok áttelepítése. Példának említhetnénk akár az Érsekújvári vagy a Lévai járást.

Magyarországon mennyien vállalták az áttelepülést?

Magyarországon a toborzási időszak alatt, március elejétől június 27-ig, összesen 97 610 személyt írtak össze, akik több, elsősorban gazdasági okokra visszavezethetően vállalták az önkéntes áttelepülést. Ez a szám később csökkent, részben a magyar hatóságok intézkedései miatt.

Ugyanakkor rá kell mutatni, hogy az áttelepülés előtt több ezren megváltoztatták döntésüket és nem voltak hajlandóak elhagyni szülőföldjüket. Mindkét népcsoportra vonatkozóan rendelkezünk hivatalos számadatokkal, hiszen ezt a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság és a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság is rögzítette, összegezte a lakosságcsere lezárása után.

Tehát milyen számokról beszélhetünk?

A mérleg:

A Csehszlovákiából Magyarországra telepített magyarok számát a csehszlovák források 89 660-ban adják meg, míg a magyarok 87 839 főben.

Ugyanakkor a CSÁB forrásai Magyarországról Csehszlovákiába telepítettek tekintetében 71 787 főről beszélnek, a magyarok pedig 71 215 főt említenek.

Voltak olyanok, akik önként távoztak szülőföldjükről még a paritásos csere előtt?

A magyarországi szlovákok oldalán igen. A Gyöngyösi-kormány még jóval a kölcsönös csere előtt hajlandóságot mutatott erre. 1946 nyarán előbb 115 szlovák bányász család, 606 személy települt át önkéntesen a bánhidai körzetből, majd a lakosságcsere előkészítéséért felelős Vegyesbizottság július elején hozott döntése alapján adott volt a lehetőség a vagyontalan szlovákok egyoldalú áttelepülésére. Szeptember közepétől november végéig csaknem 9 ezren jöttek át Szlovákiába, részben Nyitrabánya, Privigye környékére. De többet közülük Csehországban helyeztek el.

A csehszlovák telepítési hatóságok részben ezzel akartak lelket önteni az áttelepülésre jelentkezőkbe és bizonyítani, hogy komolyan gondolják a szlovákok áttelepülését. Az úgy nevezett nyolcasok (a Csehszlovák Vegyesbizottság 8-as határozata alapján jöhettek ide) egyoldalú áttelepülését a magyar kormány a szlovákiai magyarok csehországi deportálásának ismeretében 1946. november 28-án leállíttatta.

A deportálások azonban folytatódtak…

Igen, hiszen a magyarországi szlovákok egyoldalú áttelepülésének leállítása nem bírt akkora kényszerítő erővel a csehszlovák kormányzattal szemben, hogy azt megállítsa. Így a kommunista párt elnökségének javaslata alapján a párkányi járásban 1946 közepén elkezdett embertelen kitelepítés tovább folytatódott.

A deportálásokkal a csehszlovák kormányzat nyomást akart gyakorolni a magyar kormányra, hogy mielőbb kezdje meg a lakosságcsere végrehajtását. 1947. február 23-ig elsősorban Dél-Nyugat Szlovákiából és két gömöri, a Feledi és a Tornaljai járásból csaknem 45 ezer embert deportáltak Csehországba. A deportálások leállítása ugyanakkor zöld utat adott a lakosságcsere megkezdésének.

Számos ember, aki a kitelepítések és a lakosságcsere idején még gyermek volt, másként emlékszik az eseményekre. Sokan nem tekintenek vissza tragédiaként a történésekre…

Az idő sok mindent megszépít. Természetes, hogy a ma még köztünk lévő érintettek gyermekként, annak ellenére, hogy embertelen módon rakták ki házaikból, és embertelen körülmények között a legnagyobb télben többnapos utaztatás során jutottak el az ismeretlenbe, utólag kalandként tekintenek az eseményekre.

Természetesen, ha az érintett családfőket, felnőtteket faggatnánk, akik már nincsenek közöttünk másképpen adnák át élményeiket és talán visszakapnánk azokat a borzalmas eseménysorozatokat, amelyeket a korabeli források írnak le, öngyilkosságokról, a hófúvásokban elakadt kocsisorokról, megfagyott, kihűlt emberekről stb.

Bukovszky László (Fotó: Paraméter)

Mi volt a célja ezeknek az eseményeknek?

Az események célját már érintettük és rámutattunk, hogy egy ördögi eseménysorozatról volt szó 1945 és 1949 között, mely a kassai kormányprogramra építkezett és a második világháború végeredményéből alakult ki azzal az egyszerű céllal, hogy az 1937-ben érvényes országhatárok között újraalakult Csehszlovákia megszabadul a kollektív bűnösség vádjával megbélyegzett német és magyar kisebbségtől.

Számomra, aki több éve foglalkozik a témával a forrásokat kutatva még mindig érnek meglepetések. Annak ellenére, hogy az utóbbi években jeles történelmi dolgozatok, monográfiák láttak napvilágot a témában, van még mit bepótolnunk. A cél az emlékezésen túl az emlékeztetés és a tudományos feltárás, hogy soha többé ismétlődhessenek meg hasonló események.

Angyal Sándor