70 véradót tüntettek ki Dunaszerdahelyen

2017. november 10. - 15:28 | Régió

Csütörtökön adták át a járás rendszeres véradóinak a Janský-érmeket a vöröskereszt területi szervezetének képviselői a dunaszerdahelyi Üzleti és Tájékoztatási Központban.

70 véradót tüntettek ki Dunaszerdahelyen
Fotók: Paraméter

„Azok előtt rójuk le tiszteletünket, akik hosszú idő óta személyes tettel bizonyítják az önzetlenséget, az emberséget és a felebaráti szeretett. Ha felebaráti szeretetről beszélünk, akkor önökről, véradókról kell beszélnünk, hiszen legdrágább kincsüket, a vérüket adják azért, hogy életeket mentsenek” – fejtette ki Dr. Peter Štuller, illetve Bögi Ilona, a vöröskereszt területi szervezetének tisztviselői.

Bögi Ilona

Úgy vélik, nem túlzás a véradókra életmentőkként tekinteni, mivel „minden cseppel önmagukból reményt adnak az élethez azoknak, akik veszélyben vannak”. „Az önkéntesség és az önzetlenség legszebb példája, mivel a donorok, a jó emberek, szabad akaratukból, ellenszolgáltatás nélkül mentenek meg életeket” – fogalmaztak.

Elmondták, hogy Szlovákiában évente mintegy 180 ezer egységnyi vérre van szükség. A dunaszerdahelyi területi vöröskereszt 47 helyi szervezetet tart nyilván, ezek közreműködésével pedig az elmúlt évben 1190 liter vért adtak a véradók, ami közel 8 ezer ember életét menthette meg.

Bock Sylvia

Pótolhatatlannak nevezte a véradók és a vöröskereszt önkkénteseinek munkáját Bock Sylvia, a dunaszerdahelyi kórház igazgatója. „Az összetartó erő felemelő és példamutató. Szeretném megköszönni, hogy segítenek nekünk és az orvosainknak, hogy mi is tovább segíthessük a régió lakosságát” – hangsúlyozta.

Évente ezen az eseményen tüntetik ki a járás véradóit az ezüst-, arany-, illetve gyémántfokozatú Janský-éremmel, továbbá a dunaszerdahelyieknek ilyenkor adományozzák a bronzfokozatú érmeket.

Péder Gabriel, az egyik gyémántfokozatú Janský-emlékérmes Somorjáról

Utóbbi emlékérmet, ami férfiak és nők esetében is 10 véradás után jár, 13-an kaptak, egy dunatőkési véradó kivételével mindannyian dunaszerdahelyiek. Ezüstfokozatú emlékérmet nyújtottak át 27 véradónak – ez 20 véradás után jár. Köztük dunaszerdahelyiek (7) mellett megtalálhatóak véradók az egész járásból, Nagymegerről (4), Bősről (2) és Alistálról (2), valamint 12 további községből.

29-en érték el az aranyfokozatú éremhez szükséges szintet, ami nőknél 30, férfiaknál 40. Volt köztük hat dunaszerdahelyi, három bősi, három somorjai és kettő felsőpatonyi, valamint 15 további falu egy-egy véradója.

Nosek Erik Egyházgelléről, a másik gyémántfokozatú kitüntetett

Egy somorjai és egy egyházgellei véradó érte el az elmúlt évben a gyémántfokozatú érdemérem szintjét. Péder Gabriel és Nosek Erik egyaránt több mint nyolcvanszor adtak már vért.

(SzT)