Eduardo és Overdose kalandjai

Dicső lovas nemzetünk újra megmutatta a világnak, hogy bizony könnyűszerrel magunk mögé utasítunk mi bárkit, ha kedvünk szottyan, ráadásul még arra is marad vér a pucánkban, hogy Dél-Amerikában bizonyítsuk be: a magyarok nyilaitól még mindig nem árt tartania a világ népeinek!

A csallóközi gazdával bíró, magyar istállóhoz tartozó csodaló, Overdose vasárnap bizony sziporkázott. De kételkedik-e valaki abban, hogy a lenyűgöző telivér nem lett volna képes ilyen bámulatos teljesítményre, ha a magyar nemzet vezérlő fejedelme nem buzdítja a Kincsem Park lelátójáról egész családjával együtt? Nem, természetesen nem kételkedünk. Így gondolta az a kereskedelmi csatorna is, amely az eseményt közvetítette, nem is mulasztották el, hogy lehetőleg másfél percenként bevágják Orbán Viktort, akit egy becsületes magyar embernek legalább annyira illik szeretni, mint Mikóczy Zoltán versenylovát. S vajon a puszta véletlennek tudható be, hogy Bajnai Gordon nem szurkolt a lelátón Gyurcsány Ferenccel karöltve? Vagy talán ott voltak, csak egy ilyen rendkívüli esemény közvetítésén nem illik veszteseket mutogatni? Nem tudhatjuk. A lényeg, hogy a csatorna szerkesztői nem kis erőltetéssel hangsúlyozták a párhuzamot Overdose és a Fidesz elnöke között: lásd, magyar népünk, legalább nyolc hosszal veri a mezőnyt nemsokára a magyar jobboldal is!

A múlt hétvége másik rendkívüli eseménye ennél szomorúbb, a másik magyar „hős”, Eduardo Rózsa Flores nem járt olyan szerencsésen, mint „honfitársa” a Kincsem Parkban. A magyar hírügynökségeknek persze nagyon kellett már egy ilyen finom falat: olyan őszinte buzgalommal tudósítottak a magyar terroristák esetéről, mintha a dolog legalábbis megoldaná a gazdasági válságot nemcsak Magyarországon, de Bolíviában is. Érthető, hogy a sok bajnaizás után „jólesett” némi kis „fincsi” vérszag, de pl. meglehetősen ízléstelennek nevezhető, hogy a pozsonyi Új Szó szombaton címlapon hozta Eduardo vérbe fagyott tetemének a fotóját. Mert nekünk ilyenünk is van, ilyen tökös dél-amerikai terroristánk, ilyen huszonegyedik századi Che Guevaránk, mi ebben is verjük a mezőnyt! A „hősi halál” pedig, ami végül a nyughatatlan magyar harcosok végzete lett, mennyire illik a magyar sorstörténetbe! Mert bennünket állandóan eltipor a végzet, nemcsak Európában, de Dél-Amerikában sem hagynak bennünket kibontakozni! Pedig milyen szép lett volna, ha a következő Geszti-féle Nemzeti Vágtán maga Eduardo Rózsa Flores, akit akkorra már Bolívia kormányzójának neveztek volna ki, léptethetett volna végig a Hősök terén, méghozzá Overdose nyergében! Utánuk pedig egy hófehér lovon maga Orbán Viktor, maga mellett egy kis pónit vezetve, amelyet Vona Gábor ül meg! Bizony, összeszűkült volna minden becsületes magyar ember torka! Más érzés lett volna abban a helyzetben a Himnuszt énekelni!

Sajnos erről a dicső menetről lemaradtunk, s helyette egyelőre csak a Bajnai-csomag jelentette megpróbáltatás vár Magyarországra, amitől Mikóczy Zoltán csodaparipája sem menti meg dicső lovas nemzetünket. Ez pedig ugyancsak izzasztó galoppnak ígérkezik.