1
Fotó: Paraméter - archív felvétel
Megosztás
Az Igor Matovič pártjának sorait "erősítő" Gyimesi György látszólag nagyot ment az elmúlt másfél évben. Szinte úgy tűnhetett, hogy a szlovákiai magyarok ügyes-bajos dolgaival parlamenti képviselőként kizárólag ő foglalkozik. A Beneš-dekrétumoktól kezdve az istentiszteletek kisebbségek nyelvén való közvetítésén keresztül a népszámlálás módszertanáig vagy a kettős állampolgárság és a Csemadok-törvény témájáig alig volt olyan, a dél-szlovákiai magyarokat érintő kérdés, amihez ne szólt volna hozzá a rá jellemző kampányszagú vehemenciával.
A hazai lapok közül most legutóbb az Új Szó-nak is nyilatkozó, magát elkötelezetten konzervatív, nemzeti érzelmű politikusnak prezentáló OĽaNO-s honatya csupán tavaly januárban magyarosította a nevét Jurajról Györgyre. Ilyen háttérrel talán még érdekesebb olvasmány a képviselő 2008-ban, a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetemen leadott szakdolgozata*, amelyik "A magyar nemzeti kisebbség helyzete Szlovákiában" címet viseli.
A szlovák alkotmány kisebbségi szempontból "nadštandardný"
Hogy a diplomamunkát mikor készítette Gyimesi, annyiban érdekes, hogy az éppen a Robert Fico első kormánya (2006-2010) megbízatási idejének közepére esik. Erről a kabinetről meg talán annyit érdemes megjegyezni, hogy – bár erős a mezőny, de – ez volt az ország egyik legaljasabb, leggyalázatosabb végrehajtó hatalma a bársonyos forradalmat követően, amelyiknek a koalíciós tanácsán olyan förtelmes alakok futhattak össze, mint Vladimír Mečiar, Ján Slota és persze Fico.
Gyimesi 2008-ban elkészített dolgozata bevezetőjében leszögezi, hogy a rendszerváltást követően a magyarok helyzete csak lassan javult. Szerinte a kisebbségek jogállása vonatkozásában a valódi áttörést a szlovák alkotmány elfogadása jelentette, majd később az, hogy a magyar párt (azaz az MKP) részt vett a kormányzásban. Végzős egyetemi hallgatóként
Gyimesi a legdurvább magyarellenes kirohanásokkal – például Malina Hedvig vesszőfutásával, a beneši dekrétumok érinthetetlenségének parlamenti megerősítésével, vagy Slota minősíthetetlen kijelentéseivel – tarkított időszakban azt állapította meg szerzeményében, hogy "…a gyűlölködés visszaszorulóban van, de a magyar kártya időnkénti előhuzogatásával még jelenleg is politikai hasznot lehet szerezni".
Ami az alkotmányt, illetve annak bevezetőjét illeti, a jelenlegi képviselő ott is talált pozitív szálat. Hiszen úgy véli, a "Mi, a szlovák nemzet, … közösen a Szlovák Köztársaság területén élő nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok tagjaival,…képviselőink közvetítésével határozatot hoztunk az alábbi alkotmányról" szövegezésű preambulum nem zárja ki a kisebbségeket az alaptörvény megalkotásából. Ebben a részben a szakdolgozat szerzője megállapítja azt is, hogy összevetve a többi európai ország alaptörvényével, a kisebbségekhez tartozó személyekkel foglalkozó jogok terjedelme a szlovák alkotmányban meghaladja az átlagot (azaz "nadštandardný").
Az MKP „mérsékelt pártelnökét“, Bugár Bélát a párt "radikális szárnyának“ sikerült eltávolítania
Munkájának egyik részében édesapját, idősebb Gyimesi Györgyöt is megemlíti, amikor arról ír, hogy Dél-Szlovákia elszakításának gondolata még az Együttélés legszűkebb vezetésének körében sem került terítékre. Itt, ennél a kitételnél megjegyzi, hogy apja az említett párt egyik vezető funkcionáriusa volt. Azt viszont már nem részletezi a fiatalabb Gyimesi, hogy éppen a papájának a politikai projektjéről beszél, amikor azzal folytatja a dolgozatát, hogy 1995 tavaszán az Együttélés alapítóinak egy része kivált a Duray Miklós vezette mozgalomból, hogy aztán a "pártütők" gyorsan megalakítsák a baloldali Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és a Jólétért (MNMMJ) nevezetű tömörülést. Sőt, nem hogy ezt nem említi, hanem inkább leszögezi, hogy a hosszú nevű pártot "a sajtó ügyes húzásával gyorsan összekötötték a mečiarizmussal és a HZDS csatlósának nevezték".
Ezek után meg egészen vicces az, hogy az OĽaNO politikusa pár hónapja egy Facebook-bejegyzésben "valósághű elemzésként" reklámozza az Azonnali.hu egyik írását, ahol pedig a következő áll: "Idősebb Gyimesi György a kilencvenes években és a kétezres évek elején ellentmondásos figurája volt a szlovákiai magyar közéletnek: az általa vezetett, 1995 és 1998 között működő MNMMJ nevű baloldali törpepárt az ország akkori miniszterelnökéhez, a Szlovákiát kis híján nemzetközi elszigeteltségbe taszító Vladimír Mečiarhoz állt közel." Ennek a cikknek a szerzője az ellentmondásos figura megjelöléssel valószínűleg arra is utalt, hogy a kilencvenes évek legelején a prágai szövetségi gyűlésben képviselősködő idősebb Gyimesiről köztudott volt, hogy kommunista titkosügynökként tevékenykedett. Az objektivitás kedvéért viszont nem hallgatható el, hogy a legutóbbi interjújában már azt is elismeri a fiatal politikus, hogy apja egy a Mečiar-kormány által támogatott pártot vezetett. "Ez egy butaság volt, nem kellett volna megcsinálni. Az én feladatom az, hogy ezt a csorbát kiegyenesítsem." – véli legújabban szülője fura húzásáról az ifjabb Gyimesi.
Visszakanyarodva a 2008-ban benyújtott diplomamunkához, "művében" a mostani képviselő kielemezte a Magyar Koalíció Pártjának akkori tevékenységét is. Ezt követően néhány pontban ismertette, mi jellemzi a Bugár Béla utáni MKP-t, amikor a párt 2007-es kongresszusán a "radikális szárnynak sikerült eltávolítania a mérsékelt pártelnököt". Szerinte ekkor vált intenzívvé az MKP külpolitikája, főleg az európai parlamenti színtéren.
Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád "preventíven siránkozott" Malina Hedvig kálváriája miatt
Az OĽaNO színeit képviselő politikus még egyetemi hallgatóként meglehetősen együttérzően viszonyult az akkori smeres kormányhoz. Merthogy úgy vélte, hogy az Európai Unió törvényhozói szervében
a szlovákiai magyar párt két képviselőjénél "mindennapossá vált a többé-kevésbé preventív panaszkodás taktikája a szlovák kormány néhány tervezett, de még nem megvalósított lépésével összefüggésben, amiről azt tartották, hogy a magyar kisebbség érdekei ellen irányul".
A 2008-ban még Gyimesi Jurajnak hívott végzős egyetemista ilyen "megelőző siránkozásnak" tartotta azt is, hogy Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád európai parlamenti képviselők körlevelekben tájékoztatták a kollégáikat az olyan ügyről is, mint Malina Hedvig kálváriája. Mintha az a bizonyos 2006-os nyitrai incidens és az azt követő kaliňáki förtelem csak egy amolyan, a szlovák kabinet által csupán kitervelt, de meg nem valósított húzása lett volna.
A leplezetlenül nacionalista Fidesz győzelme az MKP további radikalizációjához vezetne
Simán elképzelhető, hogy a diplomamunkája írásakor, 28 évesen Gyimesi még inkább a baloldallal rokonszervezett, hiszen szerzeményében azt is az MKP szemére vetette, hogy a pártnak "kétarcú volt a politikája" a magyarországi politikai szervezetekkel kapcsolatban. Míg "Gyurcsány Ferenc kormányával szemben állandóan fokozzák az anyagi támogatást szorgalmazó követeléseiket…, addig a másik oldalon egyre inkább megszilárdítják a kapcsolataikat az ellenzéki, leplezetlenül nacionalista Fidesszel."
A fiatal "politológus" azt is megkockáztatta, hogy a "Fidesz várható parlamenti választási győzelme bizonyára az MKP további radikalizációjához vezetne".
Az MKP-s eszmefuttatása legvégén Gyimesi szót ejt a területi autonómiáról is. Elismeri ugyan, hogy azt a tömörülés "és annak elődpártjai soha, semmilyen hivatalos dokumentumban nem követelték" a magyar kisebbség számára. De mégis megjegyzi, hogy "ennek ellenére Koszovó modellként szolgálhat a szlovákiai magyar kisebbségi politika kialakításában". Sőt, itt nem áll meg. Szerinte "nagy a valószínűsége, hogy ugyanolyan kisebbségi jogokat fognak követelni", mint amilyeneket a Koszovóban élő szerb kisebbségnek garantál az Egyesült Államok és az EU.
"Úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyar kisebbség semmiben nem szenved hiányt"
A szakdolgozat zárófejezetében a szerző leszögezi, hogy "A magyar kisebbség jogait az alkotmány garantálja és a többi polgárral szemben semmiben nincs hátrányosan megkülönböztetve". Ezt alátámasztandó példaként az jut Gyimesi eszébe, hogy a közösségünknek "van saját politikai pártja, társadalmi szervezetei, képviseli magát a szlovák parlamentben, a megyei és a települési önkormányzatokban, sőt még az Európai Parlamentben is". Mindez kissé úgy hangzik, mintha ez valami kegy lett volna a szlovák állam részéről, egyfajta ajándék, hogy ilyen sok pozícióba "küldhettük" képviselőinket, és még véletlenül se arról van szó, hogy ebben a tekintetben ugyanazok a szigorú feltételek érvényesek a kisebbségekre, mint a többségi nemzet tagjaira.
De szerepel a dolgozatban más "bizonyíték" is arra vonatkozóan, hogy 2008-ban miért érezhettük magunkat olyan fergetegesen az országban.
Tudniillik a kisebbségi magyaroknak "joguk van használni a nyelvüket", bár arra nem tér ki a diplomamunka, pontosan mire gondol a szerző, hiszen Robert Fico két évvel későbbi bukása, valamint az Iveta Radičová kormányához köthető 2011-es kisebbségi nyelvhasználati törvény akkor még a láthatáron sem volt. De mivel van egy napilapunk, meg folyóirataink, ráadásul múzeumunk, iskoláink, két színházunk, hogy az egyetemünkről ne is beszéljünk, Gyimesi arra a következtetésre jut: "Úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyar kisebbség semmiben nem szenved hiányt".
Egykor a kisebbségi kultúra támogatásáról szóló törvény elfogadása mellett érvelt, később meg nekirontott
Pár sorral lejjebb Gyimesi mégis felteszi a nagy kérdést, hogy ha már ennyire jó a sorunk, akkor tulajdonképpen "Mit óhajthatna még a magyar kisebbség Szlovákiában?" És rögtön utána meg is adja a szerinte helyes választ: a Beneš-dekrétumok miatti kárpótlás és "a kisebbségi kultúra támogatásáról szóló törvény elfogadása" mellett érvelve. A téma felvetésekor, 2008-ban még senki sem jósolta volna meg azt, hogy az akkori soviniszta kormány vezetője – Robert Fico – kilenc évvel később mégis meggyőzhető lesz. Mert a Fico által legutoljára vezetett kabinet jóváhagyásával 2017-ben a szlovák parlament rábólintott arra a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényre, ami intézményesítette a kisebbségek kulturális támogatásának rendszerét, amely jogszabályt még a parlamenten kívüli MKP is pozitívan fogadta.
De aztán pár évvel később mégis akadt valaki, aki kikelt a kulturális autonómia bizonyos elemeit viselő KKA ellen. Ez a személy pedig nem más, mint az azóta parlamenti képviselővé vedlett Gyimesi György, aki megpróbált beavatkozni a négy esztendeje megalapított független intézmény működésébe.
Az OĽaNO politikusa már képviselői mandátum birtokában volt, amikor el akarta érni egy általa fontosnak tartott pályázat támogatását, függetlenül attól, hogy a projektekről a szakmai tanácsok döntenek és szó sem lehet kézi vezérlésről. De mivel ez nem sikerült neki, egy általa kitalált kultúrmaffiáról nagyobb sületlenségeket hordott össze, mint a 2008-ban a kassai egyetemén leadott szakdolgozatában. Pedig, ahogy azt láthattuk, az sem egy túlságosan komoly alkotás.
*A szakdolgozat megtekinthető a Paraméter szerkesztőségében.
(sárp)
