1

Fotó: TASR - illusztráció
Az új koronavírus a 39. héten minden szennyvízmintában jelen volt. A szennyvíz vírusterhelésének nyomon követése több megyében tartósan magas előfordulási gyakoriságot jelez. A TASR hírügynökséget Daša Račková, a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR) szóvivője tájékoztatta csütörtökön.
Ján Mikas tiszti főorvos elmondása szerint Pozsony, Zsolna, Eperjes és Kassa megyében tartósan magas a vírusterhelés, Nyitra megyében az előző héthez képest enyhén növekedett, Nagyszombat, Trencsén és Besztercebánya megyében pedig csökkent.
A regionális közegészségügyi hivatalok a szennyvízvizsgálatok keretében október 4-ig összesen 218 mintát vételeztek, ezek 90,37 százaléka, vagyis 197 minta volt pozitív, illetve mozgott a határon.
Az ÚVZ SR szerint a szennyvízvizsgálat hasznos kiegészítő eszköz a szlovákiai járványügyi helyzet elemzéséhez. "Továbbra is érvényes, hogy a regionális közegészségügyi hivatalok elsősorban epidemiológiai vizsgálatok segítségével azonosítják a járványgócokat" – tette hozzá Mikas.
(TASR)