1
venom-let-there-be-carnage-poster-featured-800x445
Megosztás
Bár az első Venom-film nem nevezhető egy világmegváltó produkciónak, a maga módján megtalálta a rajongóbázisát. A képregényes karakter legfontosabb jellemzőjét, az erőszakot, a brutalitást és a vérengzést azonban joggal hiányolhattuk, ezzel gyakorlatilag a lényegi mivoltát irtották ki. Bizakodva várhattuk a második részt, hogy kívánságunk hátha célba ér, de sajnos süket fülekre talált. Megnéztük a Venom 2. – Vérontó című filmet!
Az alcímből ítélve pedig ezúttal tényleg nagy vérontásra számíthattunk, egy igazi tökös, vérgőzös élményt vetített előre, de a készítők sajnos ezúttal sem merték meglépni azt, amit a Deadpool esetében igen.
A sorozatgyilkos Cletus Kasady a kivégzésére vár, és csak egyedül Eddie Brocknak hajlandó elmesélni az élettörténetét. Egyik társalgásuk viszont odáig fajul, hogy Kasady szert tesz az újságíró ereiben csörgedező szimbióta részecskéire, ezáltal megszületik Vérontó, akivel csak egyedül Venom veheti fel a harcot.
Érdekes módon Amerikában PG-13-mal került mozikba a film, nálunk viszont 15-ös, Magyarországon pedig egyenesen 18-as karikát választottak, ami teljesen érthetetlen, hiszen a filmben semmi olyan nem történik, ami a legszigorúbb besorolást indokolná, de talán még a közepeset sem. Természetesen Venom párszor elhangoztatja, hogy leharapna pár fejet, de ezekre vagy nem kerül sor, vagy csak indirekt módon utalnak rá. Már az első rész kapcsán is megemlítettem, hogy nem túl szerencsés, ha egy szuperkarakternek azt a tulajdonságát helyezik mellékvágányra, ami a leginkább jellemzi, ebben az esetben pedig az említett kompenzáció sem segít.
Az első rész majdnem kétórás játékidővel próbált (kisebb-nagyobb szerencsével) karaktert bemutatni, illetve univerzumot építeni, a mostani 97 perc viszont kissé meglepőnek tűnhet. A cselekményen eszeveszett gyorsaságban megyünk végig, néhol viszont kapkodónak tűnik, ami olykor az élvezet rovására megy – a Kasady gyermekkorát bemutató animált rész viszont zseniálisra sikeredett. A rövidebb játékidő ellenére kaphattunk volna egy pörgős, eszeveszett akciókkal teli orgiát, de sajnos nem így lett. Vérontó szinte csak a film felénél lép színre, és bár kapcsolódik hozzá néhány tutkó jelenet, összességében csalódásként élhetjük meg, hogy nem láthatjuk kiteljesedni, nem tudjuk meg, mitől is ő olyan rettegett gonosz a Marvel univerzumában, így kvázi egy potenciállal teli karaktert pazaroltak el a semmire.
Mély mondanivalót ne várjunk a filmtől, szórakoztatni viszont nagyon tud. Főként Brock és a szimbióta szócsatáin szórakozhat leginkább a néző, amit lehet, hogy egyesek túltoltnak érezhetnek, de az esetek többségében könnyesre röhögjük tőlük a szemünk. A látványvilágra ezúttal sem lehet panasz, Venom és Vérontó valami eszeveszett brutálisan néz ki, kettejük konfliktusa pedig egy tökös kis csatában csúcsosodik ki – annak ellenére, hogy a kapkodó kamera és a sötét környezet miatt gyakran nem sokat látunk belőle.
Tom Hardy ezúttal is remek teljesítményt nyújt Eddie Brockként – főként, hogy az esetek többségében egyedül kell helytállnia a filmvásznon –, hitelesen hozza a szimbiótával való civakodásba belefáradó újságírót, aki aztán rájön, szüksége van a lényre, és neki is őrá. Woody Harrelson Cletus Kasadyje alaposan túl volt tolva, de valószínűleg ez is volt a rendező kívánsága. A színész jól láthatóan élvezte a ripacskodást. Michelle Williams a tipikus bajbajutott nőt hozza, akit a film végén meg kell mentenie a főhősnek, Naomie Harrisnek pedig ugyan voltak jó pillanatai Shriekként, de inkább volt idegesítő, mint vagány.
Nem mondhatni tehát, hogy a Venom 2. a Marvel egyik legjobb darabja lenne, de a rendeltetését, azt, hogy szórakoztat, teljesíti, és kétségkívül megtalálja a rajongóit. Egy megjegyzés: a bónuszjelenetet mindenképp érdemes megvárni.
(tt)
