Megosztás
A közélet több kockája is el van vetve, a köznép meg csak néz, mint a moziban. Úgy látszik, sokkal inkább érdekli az embereket, mit, hol és mikor szerezhetnek be olcsóbban, mennyibe kerül a törökméz meg a hamburger, lesz-e vagy megmarad-e munkahelyük, vakációzhatnak-e a nyár folyamán, avagy sem és egyebek...
Nyilván ezért csenghetett le különösebb következmények nélkül a kínai állambiztonsági spiclik köztársasági elnöki palota előtti önkényes „tömegoszlató“ jelenése, amelyhez a szlovák rendőrség úgy asszisztált, mintha a kínai kommunista párt költségvetéséből lenne fenntartva. Ugyanígy nem váltott ki országos tiltakozó tömegdemonstrációkat Robert Fico kormányfő kijelentése, amely szerint Szlovákia gazdasági érdekei fontosabbak, mint az emberi jogok Kínában… Amint szinte csont nélkül megment a független bíróságok a volt igazságügyi miniszter Harabin, vagyis a Mečiar-féle HZDS általi „trükkös privatizálása“.
A politikusok nyári szünideje előtt most már csak a Szlovákiában a rendszerváltás óta többször is előkapart mélynemzeti gumicsont, a nyelvtörvény parlamenti szavazási procedúrája van hátra. Kétségtelenül annak rendje-módja szerint az is meg lesz rágva. Desszertként pedig a sovén közbeszéd is meg lesz emésztve, majd kiürítve az államilag célzatosan kiskorúsított állampolgárok tányérjára és fejére. Azok pedig jobb híján zokszó nélkül konzumálják majd, hogy az államhatalom belebarmol nyelvhasználati jogaikba, a mindennapi nyelvhasználati gyakorlatba, vagyis voltaképpen az emberek legprivátabb szférájába. Méghozzá nem csupán a nemzetmentőnek beöltözött bohócok szónoklatai szintjén, hanem erőszakkal…! Mi másnak nevezhetnénk a szóban forgó jogszabályban kilátásba helyezett pénzbírságot? Amely az illetékes állami hivatalnokok kénye-kedve szerint lesz kiróható csak azért, mert valaki – személy vagy intézmény –, úgymond „a nyilvános érintkezés minden területén”, szóban vagy írásban nem államnyelven, azaz szlovákul használja például a helységneveket… Sőt, esetleg általában helytelenül használja a „kodifikált államnyelvet“.
Hát nem őrület?! Dehogyis nem az. Épp annyira, amennyire az a tény is, hogy egy idegen állam ügynökei büntetlenül korlátozhatják az alkotmányban szavatolt szólásszabadságot. Amint őrületes, sőt bűnös a gazdasági érdekek és az emberi jogok kormányfő általi szembeállítása, amiből egyáltalán nem véletlenül következett a kínai ügynökök cselekménye. Az elvileg független bíróságok „pártosításáról” nem is beszélve… De hát, ha a köznépnek minden úgy jó, ahogy van, akkor mit lehet tenni? Talán nem a közélet bitangjainak van igazuk? Dehogyis nem! A végeredményt tekintve pedig – mármint, hogy a hatalom gyakorlói szinte akkordban szarnak az állampolgár fejére, anélkül, hogy a szenvedő alany ezt tudatosítaná – teljesen mindegy, hogy az efféle állampolgári önfeladás, a köznépi ignorancia, amelynek egyenes következménye a demokrácia fundamentumainak önsors rontó aláásása, szimpla butaságból, a kiszolgáltatottság okán, avagy csupán kisstílű önzésből fakad-e.
Az írás az Új Szó hétfői számában is olvasható.
