Németh Ilona: nem szabad engednünk, hogy azt csinálják velünk és a kultúrával, amit akarnak! – Interjú

A kulturális miniszter egyes lépéseit szinte már a kinevezése óta bírálja a művésztársadalom, mi volt az, mi miatt telt be éppen most a pohár?

A pohár kedden telt be, amikor nyilvánosságra hozták, hogy összevonják a Kunsthallét a Szlovák Nemzeti Galériával. A pozsonyi Kunsthalle létrehozása egy 30 éves harc eredménye, és a Ľubica Laššáková minisztersége alatt, vagyis Peter Pellegrini miniszterelnöksége idején értük el. Most az új kormány meg akarja szüntetni az intézmény függetlenségét, amit én elfogadhatatlannak tartok.

Németh Ilona (Fotó: Paraméter)

A miniszter még 100 napja sem tölti be a posztját, de önök azt mondják, már megérett a leváltásra. Mivel érdemelte ezt ki?

Rengeteg olyan intézkedése volt már eddig is, amit nem szabad szó nélkül hagyni.

Néha úgy érzem, mintha a miniszter minden nap jönne valami új ötlettel, ami teljességgel elfogadhatatlan.

A kormány ezt teszi más területenken is, de sajnos ez van a kultúrában is. Ezért indítottuk néhány társammal a petíciót. Be kell vallanom, hogy nem számítottam ilyen gyors eredményre. Annak is örültem, mikor az első ötszáz aláírás megvolt, de az brutális eredmény, hogy szinte 24 óra alatt elértük a 80 ezret. Az is váratlan volt számomra, hogy a csütörtöki pozsonyi tüntetésen az egyik képviselőnk is beszédet mondhatott.

A petíció egy nyílt felhívás a miniszternek, hogy mondjon le. A tárcavezető és a kormánykoalíció eddigi reakcióiból nem az látszik, hogy ezt a célt el tudják érni. Van más céljuk is ezzel az aláírásgyűjtéssel?

Az mindenképpen fontos cél, hogy a kultúra helyzete is országos téma legyen, ne csak a speciális ügyészségről, a büntetőjogi reformról és más – egyébként fontos – politikai kérdésekről szóljanak a kormány elleni tüntetések. Azt szerettük volna elérni, hogy előre tematizáljuk a közbeszédet, beszéljünk azokról a veszélyekről, amelyek bekövetkezése már valószínűsíthető. De az elsődleges cél természetesen az, hogy lemondjon a kulturális miniszter.

Engem személy szerint is rendkívül felháborít, hogy a kormánykoalíció, amely ugyan legitim módon került hatalomra, a kultúrát és a környezetvédelmet odadobta koncnak az SNS számára.

Nem tudom ugyanis másként nevezni, ami a választások után történt. A kormánypártok felelőssége hatalmas, Peter Pellegrini és Robert Fico is tudatában vannak annak, hogy tönkre teszik a kultúrát. Maga Martina Šimkovičová olyan, úgy mozog, mint egy elefánt a porcelánboltban, szerintem nincs is tisztában a lépéseinek a súlyával.

Azt a finomhangolást, amelyet évek alatt, fokozatosan sikerült a kultúrában létrehozni, hogy megtaláltuk a hangsúlyokat, hogy fontos a szakmaiság, hogy a kulturális intézmények élére pályázatokon kiválasztott vezetők kerüljenek, hogy senkinek a hatalma nem tarthat örökké, ezt most mind tönkre akarják tenni. Szerintem mindent meg kell tennünk, hogy ez ne történhessen meg.

A kormánykoalíció azonban egyelőre hallani sem akar a miniszter leváltásáról, el tudnak érni bármit ezzel az akcióval?

Természetesen rendkívül fontos lenne, hogy a miniszter távozzon a posztjáról, de nem ez az egyetlen cél. Az is rendkívül fontos, hogy cselekedjünk, hogy megmutassuk hogy nem értünk egyet az elindult folyamattal. Elrettentő példa Magyarország, ahol azt lájuk már 12 éve, hogy az értelmiség, a művészek mindig azt mérlegelik, hogy célt érnek-e. Szerintem ebből a szempontból ez teljesen mindegy. Nem a végcél értelmében mindegy, természetesen fontos lenne, hogy a miniszter lemondjon.

De akkor sem szabad engednünk, hogy azt csinálják velünk és a kultúrával, amit akarnak, akkor sem várhatunk, ha kevés az esélyünk arra, hogy lemondassuk a minisztert. És az csak növeli a siker esélyét, hogyha cselekszünk.

Azt gondolom, hogy az a fajta szkepszis, hogy „úgysem sikerül”, ha előre belenyugszunk abba, hogy tönkretegyék a dolgokat körülöttünk, nem visz előre. Nem kell, hogy bekövetkezzen az, amit a magyar kulturális életben látok, hogy teljes a rezignáltság, hogy teljesen feladták a változás lehetőségét is. Mi még nem tartunk ott, nálunk még csak rövid ideje tart ez az ámokfutás. Utánanéztem, hogy volt-e Magyarországon bármilyen hasonló tiltakozás az utóbbi egy évtizedben, és nem volt. Valahogyan tudtára kell adni a hatalomnak, hogy nem oké, amit csinál. És a petíció azt mutatja, hogy az egész országban sokan támogatnak bennünket.

Ha a miniszter nem is mond le, bízik valamilyen kisebb eredményben? Elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek tárgyalások a petícióban kifogásolt kormányzati lépésekről, tervekről, például a három közalapítvány, a Kisebbségi Kulturális Alap, a Művészeti Alap és az Audiovizuális Alap összevonását sikerül megállítani?

Igen, az alapítványok tervezett összevonása is nonszensz, hiszen az utóbbi évek legnagyobb eredménye volt, hogy az önkormányzatiságnak ez a formája a kultúrában megvalósult. Szerintem mindenkinek tiltakoznia kell ez ellen. És látok rá esélyt, hogy sikerül ezekről a kérdésekről tárgyalni, hiszen egyetlen hatalomnak sem áll érdekében, hogy teljesen az emberek akarata ellen forduljon. Több mint százezer aláírás nem kevés.

Terveznek tárgyalásokat a minisztérium képviselőivel? Meddig várják még az aláírásokat?

Amíg azt látjuk, hogy ilyen gyors tempóban, percről percre nő az aláírók száma, addig semmiképpen nem zárjuk le a petíciót (a beszélgetés pénteken készült – szerk. megj.). Természetesen a petíciót a lezárása után az aláírásokkal együtt átadjuk, vagy legalábbis megpróbáljuk átadni a miniszternek, a minisztérium képviselőinek.

A miniszternek nem kötelező velünk tárgyvalóasztalhoz ülnie, a petíciót nem úgy, nem tárgyalási céllal írtuk, ez egy nyílt felhívás a miniszter lemondására. De majd meglátjuk, hogy szóba áll-e velünk.

Ha hajlandó tárgyalni, akkor nyilván élünk a lehetőséggel, de nem nagyon bízom abban, hogy bármiben is meg tudunk egyezni. Mi azt akarjuk, hogy mondjon le, mert szerintünk nincs értelme, hogy részleteiben beszéljünk azokról az elképesztően hozzá nem értő rendelkezésekről, amiket már elfogadtak vagy el akarnak fogadni.

-lpj-