8 milliós adócsalással gyanúsíthatják meg Kočnert

2017. augusztus 10. - 18:22 | Belföld

Donovalyn ügyeskedhetett a telkekkel még 2010-ben és 2012-ben.

8 milliós adócsalással gyanúsíthatják meg Kočnert
Marián Kočner (Fotó: TASR)

Marián Kočnert, aki szerepelt a 2011-ben nyilvánosságra került maffialistákon, bűncselekménnyel gyanúsíthatják meg a Donovaly-i telekátruházásaival összefüggésben.

Ebben az a leginkább érdekes, hogy ebben az ügyben egy nyomozó már megszüntette az eljárást, a felügyelő ügyész pedig azt jóváhagyta.

Most azonban, mint arról csütörtökön az országos rendőrkapitány, Tibor Gašpar tájékoztatott, egy ügyész benyújtott egy határozatot arról, hogy a korábbi döntést az eljárás megszüntetéséről eltörölték, egyszersmind elveszik az eset kivizsgálását a korábbi nyomozótól, és rábízzák azt egy másikra.

Az új ügyész egyúttal elrendelte, hogy gyanúsítsák meg az ellentmondásos vállalkozót és egy további személyt. Sajtóinformációk szerint az említett telekátruházások állhatnak a háttéren, amelyek kapcsán a gyanú szerint 8 millió eurós adóbevételtől eshetett el az állam.

(TASR)