80 szélsőséges bűncselekmény félév alatt Szlovákiában

2017. július 3. - 10:33 | Belföld

A Speciális Ügyészség ennyi büntetőjogi esetet kezel ezen a területen.

80 szélsőséges bűncselekmény félév alatt Szlovákiában
Illusztráció

Az idei év elejétől a szélsőségességet (extrémizmus) érintő büntetőjogi esetekről a Speciális Ügyészség és a Specializált Büntető Bíróság határoz. Azt megelőzően a járásbíróságok valamelyike foglalkozott velük.

Lucia Žitňanská (Híd) azzal érvelt emellett, hogy a döntéshozatal minőségéhez hozzájárul, ha a bírók kellő mértékben tudnak foglalkozni az ügyekkel, és a Specializált Bíróságnál erre minden feltétel adott.

Januártól ezzel együtt létrejött a szélsőségesség és terrorizmus ellenes nemzeti alakulat, melynek mintegy 100 tagja van.

Jana Tökölyová speciális ügyészségi szóvivő kifejtette, hogy a leggyakoribb bűncselekmény a szélsőségesség területén az alapvető emberi és szabadságjogokat elnyomó csoportok propagációja. Ezen belül a leggyakoribb, amikor fasiszta jelképeket viselnek a szélsőségesek az öltözékükön vagy fasiszta szimbólumokat, ideológiákat terjesztenek a közösségi oldalakon. Mintegy negyven ilyen esetet vizsgálnak.

Tökölyová elmondta azt is, hogy az idei második negyedévben megfigyelték az interneten megjelenő gyűlöletbeszédeket, melyek elsősorban jobboldali szélsőségesektől származtak. Júniusban a NAKA ilyen ügyekben is tartott házkutatásokat, melyek során szélsőséges tartalmakat tartalmazó anyagokat foglaltak le.

De nemcsak szélsőjobbosok ellen folynak eljárások, júniusban nyomozás indult egy esetben baloldali szélsőségesség ügyében is. Szakértők véleménye szerint ez esetben elsősorban a kommunista önkényuralmi rendszer propagációjáról volt szó, de eljárás indult egy, a Zem a vek folyóiratban megjelent cikk ügyében is, melynek kapcsán felmerül a zsidó vallás gyalázásának gyanúja.

(SME)