1

Fotó: TASR
Noha hatalmas fájdalmai vannak, minden nap tornázik az a fiatal lány, akit kiképzőtisztje márciusban véletlenül meglőtt a pozsonyi rendőrakadémián. A TV Markízának elmondta, hogy a kiképző újabb levelet küldött neki.
Michaela jelenleg Kováčován, egy rehabilitációs központban lábadozik. Naponta többször is csoportos, illetve individuális edzésen vesz részt, valamint saját személyi terapeutájával gyakorolják a lábon állást, illetve a járást.
A járókerettel először csak 6 métert tudott megtenni, mostanra viszont már 30-ra is képes. A gerincén talált duzzanat miatt viszont most félbe kellett szakítani a rehabilitációját. Mint Michaela mondja, hatalmas, olykor elviselhetetlen fájdalmai vannak.
A lányt megsebesítő kiképzőtiszt, Vladimír Šeparnev korábban küldött egy bocsánatkérő levelet Michaelának és családjának, amiben leírta: nem tudja, hogyan kerülhetett éles lőszer a fegyverbe. Most újabb levelet küldött a családnak, Michaela viszont ezt sem olvasta el, nem érdekli, mi áll benne, csupán édesanyja foglalta össze a tartalmát.
A nyomozás a végéhez közeledik, Šeparnev vádalkut szeretne kötni az ügyésszel. Legfeljebb ötéves szabadságvesztés fenyegeti, amit Michaela kissé igazságtalannak tart. A lány továbbra is várja a hivatalok döntését, hogy az esetet elismerik-e munkahelyi balesetként. Ezáltal ugyanis jogosult lenne kártérítésre, valamint rendszeres havi juttatásra. Ennek megítélése jelenleg is folyamatban van