Rácz András: az orosz-ukrán háborúban a „mindegy, hogy ki győz” álláspont teljes ostobaság! – Interjú

Az interjúban még erről olvashatnak:

• Hogyan halad az ukrán ellentámadás?
• Mi zajlik most az orosz-ukrán fronton?
• Mely területek visszaszerzésével lehetnének elégedettek az ukránok?
• Mit kell tudni az orosz ellentámadásról?
• Milyen hatással volt a Jevgenyij Prigozsin által vezetett puccs a háborúra?
• Mi lesz a Wagner magánhadsereg sorsa?
• Fogynak az orosz főtisztek, van akit leváltanak, van aki a fronton esik el.
• Elégedett lehet Ukrajna a NATO-csúcs eredményével?
• Mikor kaphat F-16-osokat az ukrán hadsereg?
• Be tudná-e fejezni Joe Biden a háborút, ahogyan azt Orbán Viktor állítja?
• Miért nem lehet mindegy nekünk – Szlovákiának és Magyarországnak egyaránt –, hogy ki nyeri a háborút?
• Mekkora esélye van Ukrajnának a győzelemre, és mi számítana ukrán győzelemnek?

Az ukrán ellentámadás már kb. egy hónapja elindult. Hogyan értékeli azt, amit ez alatt az idő alatt elértek az ukránok?

Azért nehéz ezt értékelni, mert nem tudjuk, hogy mi az eredeti ukrán terv. Tehát nem tudjuk, hogy mihez képest kell értékelni, és ez hajlamos torzítani azt, ahogyan az ellentámadásról gondolkodunk. Sokan arra számítottak az ellentámadás kapcsán, hogy valamilyen gyors áttörés lesz, villámháborús jelleggel, nagy, gépesített páncélos manőverek. Ilyesmi nem történt, legalábbis mostanáig nem. De egyáltalán nem biztos, hogy Ukrajna ezt akarta. Lehet bármit mondani, mert nem tudjuk, hogy mihez képest kellene értékelni a helyzetet.

Ukrajna lassan halad, az látszik, azt biztosan tudjuk, hogy nagyon szisztematikusan készítik elő elsősorban a zaporizzsjai frontot. Tudatosan törekednek az orosz tüzérségi egységek megsemmisítésére, az orosz elektronikai hadviselési egységek megsemmisítésére, és nagyon ügyesen használják a nyugattól kapott nagy hatótávolságú tüzérségi eszközöket.

De hát az ellentámadással azért is vártak ilyen hosszú ideig, mert várták a nyugati tankokat. Ebből a szempontból az volt a várakozás, hogyha megérkeznek a tankok, befejeződik a kezelőszemélyzet kiképzése, akkor azokat használni fogják, vagyis elindul az ellentámadás. Hogy használja most ezeket a tankokat az ukrán hadsereg?

A nyugatról kapott harckocsiknak Ukrajna még csak a töredékét vetette be. Általában is elmondható, hogy az ellentámadásra összevont erőknek csak nagyon-nagyon kis részét használja Ukrajna. Ukrajna várakozik. Én arra számítok, hogy a java ennek az ellentámadásnak még bőven hátra van. Nem látunk nagy összevont páncélos műveleteket, nagy összfegyvernemi páncélos műveleteket. Harckocsi harckocsi elleni összecsapást nem láttunk, leginkább tüzérségi támogató szerepben használják a nyugati páncélosokat, elsősorban a gyalogság műveleteinek a támogatására. De ez eddig tényleg csak a töredéke az összevont erőknek. A nyugati páncélosok közül elsősorban a Leopardok számítanak.

Ukrajna összesen 85 Leopard 2-est kapott nyugatról, ebből a 85-ből eddig – vizuális megerősítés alapján – 3 darab semmisült meg, és további néhány megrongálódott. Ez egészen minimális veszteség.

A franciáktól kapott AMX 10-esek közül, ami francia specifikáció szerint harckocsi, valójában inkább páncélozott harcjármű, eddig egy semmisült meg, és hármat hagytak el sérülten. Tehát nincs szó arról, hogy megsemmisültek volna a nyugati harckocsik. A Leopárd 1-eseket, ami a Leopard régebbi típusa, még nem alkalmazták. A britektől kapott Challengereket még egyáltalán nem alkalmazták. Itt még a harctér előkészítése zajlik. Csak azért, hogy érzékeljük, hogy ez egy mennyire fontos fázis: az öbölháború, vagyis az Egyesült Államok és szövetségeseinek első iraki háborúja idején az Egyesült Államok több mint egy hónapig bombázta Irakot, mielőtt megindultak volna a szárazföldi hadműveletek. És akkor az Egyesült Államoknak nemhogy légi fölénye, de légi uralma volt Irak fölött, és így is egy hónapig tartott, hogy megfelelően meggyengítsék az iraki védelmet ahhoz, hogy elindíthassák a szárazföldi támadást. Az orosz-ukrán háború esetében nincs szó arról, hogy Ukrajnának légi fölénye lenne, pláne nem beszélhetünk légi uralomról, úgyhogy amit most látunk az valószínűleg az előkészítő fázis, és érthető, hogy ez sokáig tart.

Viszont Zelenszkij és más ukrán vezetők is éppen a napokban ismerték el, hogy szerintük is lassan halad az ukrán ellentámadás. Mire utalhat az, hogy az ukrán vezetők is elismerték, hogy nem úgy mennek előre, ahogy azt tervezték?

Azt nem mondták, hogy nem úgy mennek előre, ahogy tervezték. Azt mondták, hogy lassan mennek. Itt, elsősorban Ukrajna oldaláról az a fő kérdés, hogy menedzselni kell a nyugati és a hazai elvárásokat. Sokan arra számítottak, hogy itt tényleg gyors, nagy áttörések lesznek. Lehet, hogy lesznek gyors és nagy áttörések, egyelőre nem tartunk ott. Ahogy ön is mondta, több mint egy hónapja tart az ellentámadás. Igazi nagy, látványos sikert még nem értek el, valamivel kevesebb, mint 200 négyzetkilométert foglaltak vissza, ez nem sok. Erre nyilván mondani kell valamit, de egyáltalán nem biztos, hogy ez az ukrán tervek kudarcát mutatja. Lehet, hogy a tervek eleve olyanok, hogy az első fázis lassú lesz.

Hogyha viszont abból indulunk ki, hogy Ukrajnának az a célja, hogy minél nagyobb területet szabadítson föl, és az idő véges, akkor sem lassú ez az előrehaladás? Amikor ősszel újra elkezdődik az esős időszak, akkor le kell állniuk, mert nem lehet majd tankokkal mozogni a harctéren. Ön hogy látja, mennyi idejük van még az ukránoknak az előkészítésre? Mikor jön el az a pont, amikor már azt kell mondani, hogy el kell indulniuk, hogyha még a „sár” előtt valahol nagyobb áttörést akarnának elérni?

Annak a bizonyos raszputyica-időszaknak a kezdete, amikor tényleg minden felázik és járhatatlanná válik a terület, az október közepe, október vége. Addig van még három hónap, tehát még viszonylag sok idejük van addig. Én arra számítok, hogy még a nyár vége előtt látunk majd dinamikusabb műveleteket is, de nem tudom megmondani pontosan mikor. Én sem ismerem az ukrán terveket; nem az van tehát, hogy tudom és nem mondom meg. Az ukránok olyan szinten nem mondanak semmit, hogy amerikai és NATO-vezetőktől is lehet időnként azt a panaszt hallani, hogy Ukrajna egyáltalán nem kommunikál transzparensen. A saját szövetségeseikkel sem.

Leopard 2-es valahol Ukrajnában (Fotó: TASR/AP)

Azt be lehet határolni, hogy mekkora az a terület, amelynek a visszaszerzésével elégedettek lehetnének/lennének az ukránok? Tehát ősz végéig, a raszputyicáig, meddig kellene eljutniuk ahhoz, hogy azt mondhassák, hogy ez már siker?

Ukrajna hivatalosan valamennyi területének visszaszerzésére törekszik. Ilyen értelemben kicsit hasonló a helyzet az 1920 utáni magyar külpolitikához, amikor a Mindent vissza! volt a jelszó. De az, hogy ez a hivatalos jelszó, nem jelenti azt, hogy valóban reális lenne mindent visszaszerezni. Aminek viszonylag reális a visszaszerzése, azok a tavaly február óta elvesztett területek, vagy ezeknek a jelentős része.

Szerintem Mariupol visszaszerzése már nagyon nehéz ügy lenne, de a megszállt Herszon megye keleti része, a megszállt Zaporizzsja megye déli része jó eséllyel visszaszerezhető.

És ezt még idén kellene visszaszerezniük? Hogy látja, ha októberben leállnak a harcok, és a sár miatt újra egyfajta állóháború alakul ki, télen, a fagy beállta után folytatódni fognak a harcok? Sok helyről hallani, sokan vannak, akik azt mondják, hogy az őszi hadműveletek után mindenképpen le kellene ülniük az ukránoknak az oroszokkal, el kellene kezdeni valamilyen béketárgyalásokat. Azt mondják, hogy nem folytatódhat vég nélkül ez a háború.

Vég nélkül nem folytatódhat, de elég sokáig folytatódhat. Ha nem történik alapvető változás Oroszországban, én arra számítok, hogy a háború áthúzódik a jövő év első felére is.

Mondja ezt a nyugati támogatás szempontjából is? Ukrajna egyedül nem tudná folytatni a háborút, jövőre még kitart a Nyugat támogatása?

Igen, a vilniusi NATO-csúcsnak ez a legfontosabb érdeme, a legfontosabb eredménye, hogy a Nyugat, a NATO azt vállalta, hogy addig támogatja Ukrajnát, ameddig szükséges. Úgyhogy igen, ki fog tartani ez a támogatás.

Érkeznek hírek arról is, hogy az oroszok is megpróbálnak valamiféle támadást vezetni Kupjanszk, Liman környékén. Ön szerint ez egy célzott, tehát egy előre elkészített, jól előkészített támadás az oroszok részéről, vagy inkább csak azért támadnak az oroszok, mert, „ha az ukránok támadnak, akkor nekünk is kell”?

Az orosz támadásnak ez a limani fő iránya földrajzilag nagyon-nagyon bonyolult. Ez erdős terület, rengeteg észak-déli irányú folyó, csatorna, víztározó és hasonló szabdalja fel, ez nem az a terep, ahol gyors előrenyomulást lehet végrehajtani. Azt látni, hogy a Svatove-Kreminna-Liman vonalon Oroszország próbálkozik az előrenyomulással, de eddig nem értek el különösebb eredményt. Nagyon-nagyon lassan haladnak, tényleg egy-egy falu cserél csak gazdát több heti harc után. Most annyi változás történt, és ezt most kezdjük látni, hogy a frontnak ezen a részén, a Svatove-Kreminná vonalnál bevetettek egy elit orosz harckocsizó ezredet, a 80. gárda harckocsizó ezredet. Ez azon kevés orosz harckocsizó alakulatok egyike, ami még nagyjából ép.

Azt, hogy az egyre kisebb harckocsi-tartalékuk egy részét itt vetik be, úgy értékelem, hogy itt Oroszország nemcsak lekötni akarja az ukrán erőket, hanem adott esetben területet is szeretne szerezni, vagy olyan áttörést akar elérni, ami arra kényszeríti Ukrajnát, hogy a zaporizzsjai frontról erőket csoportosítson át ide.

De ténylegesen nagyon-nagyon bonyolult ott a helyzet a terepviszonyok miatt, és erős az ukrán védelem. Én nem számítok itt nagy orosz áttörésre. Rommá lőtt apró falvak és kis tanyaszerű települések cserélnek gazdát, de egyelőre semmi több nem történik.

Prigozsin lázadása, a puccs óta is eltelt már néhány hét. Az azóta megjelent hírek alapján már tisztábban látunk? Hogyan történhetett meg, hogy a Wagner elindult Moszkva irányába, és ez mennyire gyengítette meg az orosz hadsereget? Meggyengítette egyáltalán?

Olyan értelemben meggyengítette, hogy a Wagner, különösen a Wagnernek a törzsállománya, tehát nem a frissen besorozott fegyencek, hanem a nagyon tapasztalt, évtizede harcoló Wagner-harcosok nagyon komoly harci erőt képviseltek. Tapasztaltabbak voltak, jobban képzettek és jobban felszereltek, mint a legtöbb orosz reguláris egység. A Wagner már akkor sem volt a frontvonalon volt, amikor a puccsra sor került, már korábban kivonták őket a frontról, Bahmut elfoglalása után. Ilyen értelemben a puccs nem ütött lyukat az orosz frontvonalban.

De a puccs azt eredményezte, hogy a Wagnert egyelőre nem lehet visszaküldeni a frontra, hiszen előbb meg kell szabadulni azoktól, akik aktívan támogatták a puccsot, tisztázni kell, hogy melyek az új parancsnoki viszonyok, tisztázni kell a szervezeti kereteket, és még egy csomó minden mást.

Én rövid távon nem számítok arra, hogy a Wagner visszakerülne a frontra. Maga Prigozsin is azt mondta, hogy augusztus végéig a Wagner-erők „szabadságra mennek”, bármit is jelentsen ez, és csak utána fog tisztázódni, hogy ténylegesen milyen lesz a Wagner jövője. Az látszik, hogy az orosz vezetés igyekszik megőrizni a Wagnert vagy a Wagner valamekkora részét, mint integráns, harcra kész alakulatot. Ez tényleg egy nagyon magas harcértékű egység, de a nyár folyamán nem hiszem, hogy látunk újra Wagner harcosokat, legkorábban ősszel bukkanhatnak fel a fronton.

Hát ha jól tudom, maga Putyin mondta azt, hogy olyan, hogy Wagner, nem létezik. Ez az egység tehát valahogyan feloldódott az orosz hadseregben, vagy továbbra is önálló egységként, de mindenképpen a hadsereg kötelékében fog tovább működni?

Fogalmilag nagyon nehezen értelmezhető, amit Putyin mondott, hiszen épp előtte beszélt ő maga arról, hogy pontosan mi lesz a Wagnerrel – és ha nem létezne, akkor miért beszélt róla? Ez a megszólalása szerintem inkább csak az orosz belföldnek szóló gesztus. Ráadásul maga Putyin is mondta, hogy ez egy nagyon bonyolult jogi helyzet. Az, hogy a Wagner jogilag létezik-e vagy sem, másodlagos probléma ahhoz képest, hogy mi lesz azzal a 6-8 ezer Wagner-harcossal. Amint megszületik a politikai döntés, hogy mi lesz ezekkel az emberekkel, egészen biztos vagyok benne, hogy lesz jogi megoldás is.

A Prigozsinról készült egyik legutóbbi, már a puccs után készült felvétel, sem a helyszín, sem az időpont nem ismert, sokan a felvétel valódiságát is megkérdőjelezik (Fotó: Twitter)

Ön, hogy értékeli a Prigozsin-féle puccs „eredményét” abból a szempontból, hogy az orosz hadseregben több magas rangú tiszt is eltűnt. A Wagner-vezér ugyan elsősorban a hadsereg vezetését, Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt támadta. Ők még a helyükön vannak, de inog a székük? A Prigozsin cinkostársának tartott Szergej Szurovikin tábornok viszont már eltűnt. Ő biztosan összejátszott Prigozsinnal? Ezen a héten váltották le Ivan Popov vezérőrnagyot, aki a Déli Katonai Körzet 58. Egyesített Hadseregét vezette. Tehát, hogy ilyen szempontból is hatott a Wagner-puccs?

Ezeket a személyi kérdéseket külön kell választanom. Azt, hogy Sojgunak és Geraszimovnak mi a jövője talán még maga Putyin sem tudja. Pletykák vannak, de pletykák mindig vannak. Oroszországban az a jellemző, hogy ha lecserélnek egy politikai vezetőt valamiféle botrány miatt, azt nagyon ritkán teszik meg azonnal. Ugyanúgy, ha azonnali személycsere van, akkor az nem egyértelmű, hogy az adott botrány miatt történt-e személycsere. Inkább az a jellemző, hogy az érintettet hátravonják néhány hónapig, „pihentetik”, kevesebbet szerepel a médiában, és utána következik egy csere. Nem egészen egy hónap telt el a Prigozsin-puccs óta, ezért most még komoly személycsere a puccsal összefüggésben nem történt.

Hivatalosan Szurovikin sincs leváltva, csak ugye „szabadságon” van. Szurovikin igen nagy valószínűséggel aktívan összejátszott a puccsistákkal, és valószínűleg támogatta is Prigozsint, tehát az nagyon furcsa lenne, hogyha ő visszakerülne magasabb parancsnoki beosztásba.

Őt, mint a puccs tulajdonképpen aktív résztvevőjét nyilván le kellett venni a sakktábláról. De a katonai legfelsőbb vezetésben még nem történtek cserék, ez szerintem egy kicsit később jön.

Szergej Szurovikin orosz tábornok (Fotó: TASR/AP)

Másik kérdés, hogy most mi zajlik a déli fronton. Ott két vezető parancsnok is úgymond „kiesett”. Egyrészt a Déli Katonai Körzet parancsnokhelyettese – ez az az orosz katonai körzet, amely az ukrajnai hadművelet legnagyobb részét végzi – Oleg Cokov altábornagy meghalt, őt az ukránok egy precíziós csapással kilőtték július 11-én, ha jól emlékszem. Cokov az eddigi legmagasabb beosztású orosz tábornok, aki elesett ebben a háborúban, egy katonai körzet vezetőhelyettese volt, gyakorlatilag a 2-es számú ember meghalt, ez egy nagyon komoly veszteség. Annál is inkább, mert a parancsnokságként használt hotelben lőtték ki, Storm Shadow robotrepülőgéppel.

Elég valószínű, hogy Cokov nem egyedül halt meg, feltételezhető, hogy a törzskarának jelentős része is ott pusztult. A Storm Shadow robotrepülőgépnek ugyanis több mint 400 kilogrammos robbanótöltete van. Ha az eltalál egy épület, ott a kő kövön nem marad. Tehát Cokov halála gyengíti a Déli Katonai Körzet működését.

Az ön által említett Ivan Popov szintén a Déli Katonai Körzethez tartozik, az 58. összfegyvernemi hadseregnek volt a parancsnoka. Az 58. összfegyvernemi hadsereg általában Észak-Kaukázusban állomásozik, tehát tapasztalt, érdemi harci tapasztalattal rendelkező alakulatról van szó. Popovot azt követően váltották le, hogy bírálta az orosz katonai felső vezetést. Miután leváltották, nyilvánosságra is hozta a kritikáját. Olyasmikről beszél, hogy elégtelen az tüzérségi támogatás, gyenge a katonai felderítés, nagyon magasak a veszteségek és a katonai felső vezetés nem segít abban, hogy ezt a háborút ténylegesen meg lehessen nyerni. Popov leváltása meggyengíti ezt a bizonyos 58. összfegyvernemi hadsereget. A haderők általában úgy működnek, hogyha az egyes számú parancsnok kiesik, de csak egyedül ő, akkor a helyét a rendszer át tudja venni. Cokov halála azonban nagyon nagy érvágás. Popov pedig azért izgalmas, mert ő nyilvánosságra hozta a kritikáját. Az orosz katonai nyilvánosság forrong ettől, mert hiszen most először hallunk olyat, hogy nem egy katonai újságíró, nem egy blogger, vagy egy leszerelt, veterán katona, hanem egy aktív parancsnok mondja azt, hogy csomó dolog nem működik jól az orosz hadseregben.

Visszatérnék még a vilniusi NATO-csúcsra. Említette, hogy az volt az egyik legnagyobb eredménye ennek, hogy a NATO megígérte: addig támogatják Ukrajnát, amíg erre szüksége van. Az ukránok azonban ennél többet vártak, valamiféle konkrét menetrendet szerettek volna kapni, amely megmondja, hogy mikor csatlakozhatnak a NATO-hoz. És voltak olyan NATO-tagállamok is, akik ebben támogatták Ukrajnát, főleg a keleti szárny több állama, például a balti országok vagy Lengyelország. Hogyan értékeli ebből a szempontból a NATO-csúcsot? Megkapták az ukránok, amit szerettek volna?

Érdemes különválasztani azt, amit Ukrajna kommunikált és ami reális volt.

A tényleges ukrán NATO-tagság menetrendje egy pillanatig sem volt reális.

A hírekben az szerepelt, hogy ez az Egyesült Államok és Németország ellenállásán bukott meg, de valójában nagyon sok tagország nem akarta megadni ezt a tényleges menetrendet. És ugye most kényelmesen el lehet bújni az amerikaiak meg a németek háta mögé. A menetrend azonban nem volt reális, és Ukrajna NATO-tagsága pedig nyilván egyáltalán nem az. Amit azonban Ukrajna ténylegesen elért, hogy a tartós támogatási garanciát kapott, és az a tény, hogy a NATO végre elkezdett – ahogy Tálas Péter katonai szakértő fogalmazott – ténylegesen katonai szövetségként viselkedni. Ukrajna, amit reálisan elérhetett, azt lényegében elérte. Az, hogy a politikai okokból mesterségesen magasra tornászott elvárások mik voltak, az ilyen szempontból másodlagos.

Mennyiben fogja a csúcs eredménye segíteni Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban. Kapott konkrét segítséget is Ukrajna ettől a NATO-csúcstól?

A NATO-csúcson vagy nem sokkal a csúcs előtt jelentettek be újabb fegyverátadásokat, újabb fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Ezek közül jelentős az amerikai szállítmány, jelentős a német szállítmány, tehát Ukrajna még több fegyvert kap, köztük új fegyverrendszereket is. Például kazettás lőszereket kapnak, és olyan eszközöket, műszaki eszközöket, amelyek a veszteségeik pótlására szolgálnak. Tehát a csúcs konkrét segítséget is jelentett.

Az ukránok jelenleg vadászgépek, F-16-osok szállítását kérik, ezt tartják az egyik legfontosabb céljuknak. Lát arra esélyt, hogy ezt belátható időn belül, tehát akár mondjuk így ősz folyamán megkapják, vagy ez megint húzódni fog, mint a tankok esetében is láttuk? És majd valamikor jövő tavasszal eljutunk oda, hogy megérkeznek az F-16-osok is Ukrajnába?

Az F-16-osok átadása logisztikai és technikai oldalról egy nagyon-nagyon komplex probléma. Míg a harckocsik esetében politikai oka volt a késésnek, az F-16-osok esetében olyan problémákat kell megoldani, például a repülőterek átalakítása kapcsán, amelyek nagyon-nagyon távol állnak a megvalósulástól. Elméletileg persze lehetséges lenne, hogy mondjuk lengyel repülőterekről szálljanak fel az ukrán vadászgépek, de ezzel már egy valóban túlságosan közel kerülnénk ahhoz, hogy a NATO belesodródjon ebbe a háborúba.

Tehát én nem számítok arra, hogy Ukrajna idén ténylegesen megkapja az F-16-osokat. A pilóták kiképzése már zajlik, ez is egy hosszú folyamat, és nemcsak a pilótákat kell kiképezni, hanem a műszaki és a kiszolgáló személyzetet is. Jövő év előtt én nem hiszem, hogy ukrán színekben látnánk F-16-osokat az ukrán égen.

Lehet, hogy még tovább húzódik a szállítás, de az biztos, hogy a mostani ellentámadásban az F-16-osok nemigen fognak szerepet játszani.

A NATO-tagországok közül Magyarország általában mindig más, a többitől eltérő véleményt képvisel az orosz-ukrán háború kapcsán. Orbán Viktor a NATO-csúcs után teljesen máshogy beszélt, mint az ott részt vevő vezetők többsége, akik kiálltak Ukrajna fegyverekkel való támogatása mellett. Sőt, Orbán éppen a csúcs után, pénteken mondta azt, hogyha Amerika be akarná fejezni ezt a háborút, akkor befejezné. Ezzel gyakorlatilag Joe Biden amerikai elnököt tette felelőssé azért, hogy Ukrajnában még mindig harcolnak. Mi a célja ezzel Orbán Viktornak? Ön szerint is be tudná fejezni Biden a háborút, ha akarná?

Ezt a háborút Oroszország vívja Ukrajna ellen. Egyetlen olyan játékos van, aki azonnal be tudná fejezni ezt a háborút, konkrétan egy nap alatt – ez Oroszország. Ha Oroszország úgy dönt, hogy leállítja a támadó műveleteket, ha nem indít több drónt, több robotrepülőgépet, több rakétát az ukrán területek ellen, akkor a háború véget ér. Ha az oroszok úgy döntenek, hogy kivonják a csapataikat, akkor a háború véget ér.

Ha azonban a Nyugat dönt úgy, hogy megszünteti Ukrajna támogatását – ugye a NATO-csúcson ennek pont az ellenkezője történt –, tehát ha a Nyugat dönt úgy, hogy megszünteti Ukrajna támogatását, akkor Ukrajna belátható időn belül veszít. Ez szintén a háború egyfajta végét jelentené, csak ez olyan vége lenne a háborúnak, ami Ukrajna vereségével és az európai biztonsági rendszer alapvető sérülésével járna.

Az a fajta háborúbefejezés, vagy az a fajta béke, amiről Orbán Viktor beszél, az a tömegsír békéje. Ott is nyugalom van, ott sincs mozgás. De nem hiszem, hogy akár Magyarországnak, akár Szlovákiának, akár az EU-nak, akár a NATO-nak ez lenne az érdeke.

Őszintén nem értem, tényleg nem tudom megmagyarázni nyilvános források alapján, hogy a magyar miniszterelnök mi alapján gondolja azt, hogy jó ötlet az azonnali békét erőltetni. Mert az azonnali béke az Ukrajna vereségét jelenti, az azonnali béke – pontosabban a harcok azonnali befejeződése, mert ez egyelőre nem béke lenne, hanem fegyverszünet –, tehát a harcok azonnali befejeződése azt jelentené, hogy Ukrajna elveszíti az ellenőrzést a területe 18 százaléka fölött, hogy több millió ukrán lakos marad orosz megszállás alatt, és mellesleg Oroszország időt nyer ahhoz, hogy újjáépíthesse a hadseregét, hogy pótolhassa a veszteségeit. Őszintén nem értem a magyar miniszterelnök álláspontját, már csak azért sem, mert mind a NATO-nak, mind az úgynevezett Ramsteini Formátum országainak teljesen más az álláspontja. (A ramsteini, németországi amerikai légitámaszponton tartott megbeszéléseken több mint 50 ország vesz részt, nemcsak az Európai Unió és a NATO tagállamai, hanem a fizikailag nem nyugati, de politikai értelemben a Nyugathoz tartozó országok is, mint például Japán vagy Ausztrália. A megbeszélések célja Ukrajna katonai támogatásának megtervezése – szerk. megj.) Most már a 13. találkozón vagyunk túl, és az ott megjelent több mint ötven ország úgy gondolja, hogy érdemes támogatni Ukrajnát. Tehát úgy vélik, hogy az ukrán ügy nem veszett ügy, Ukrajna akár nyerhet is, és az az érdekünk, hogy Ukrajna visszaszerezhesse a terület lehető legnagyobb részét. Mekkora az esélye annak, hogy több mint ötven ország téved, és Orbán Viktornak van igaza? De tényleg, gondoljuk végig racionálisan, mi az esélye annak, hogy az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Németország, Franciaország, Japán, Ausztrália mind-mind tévednek, és a magyar miniszterelnök tudja jól. Lássuk be, hogy ez azért nem túlságosan valószínű.

Joe Biden és Volodimir Zelenszkij a vilniusi NATO-csúcson (Fotó: TASR/AP)

A magyar kormányképviselők – és már egyes, a Fideszhez közel álló, Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló szlovákiai pártok, politikusok is – hangsúlyozzák, hogy nekünk – Magyarországnak, Szlovákiának – mindegy ki győz Ukrajnában. Tényleg mindegy nekünk, hogy ki győz az orosz-ukrán háborúban, mindegy, hogyan végződik ez a háború?

Ez teljes ostobaság, már bocsánat. Ezt nyugodtan írja le: „a mindegy, hogy ki győz” álláspont teljes ostobaság!

Ha Oroszország nyeri ezt a háborút, azzal, hogy mondjuk megszerzi Ukrajna területének akárcsak azt a részét, amit most ellenőriz, az azt jelenti, hogy Európában a határokat fegyverrel meg lehet változtatni. Azt jelenti, hogy büntetlenül meg lehet úszni azt, hogy nagyobb országok lerohannak kisebbeket.

Azért gondoljuk már végig, hogy ez mit jelentene az európai biztonság egésze szempontjából. Arról nem beszélve, hogyha Oroszország most győz Ukrajnában, akkor semmiféle garancia nincs arra, hogy néhány év erőgyűjtés után Oroszország nem megy tovább. Mondjuk Grúzia ellen, mondjuk Moldova ellen, vagy éppenséggel néhány év múlva újra Ukrajna ellen Arról nem is beszélve, hogy ha Oroszország győz, akkor Ukrajna egy még szegényebb, még nyomorultabb, még rosszabb helyzetben lévő ország lesz, mint a háború előtt volt. Ukrajnában van magyar kisebbség. Ukrajnában van szlovák kisebbség. Nem nagy, de van. Mégis hogyan lehetne mindegy, akár szlovák politikusok számára az, hogy az Ukrajnában élő szlovákoknak milyen lesz az országa a háború után? Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy egy háborúban legyőzött, térdre kényszerített, kivérzett, oroszoknak alávetett Ukrajnában élnek, vagy egy olyan Ukrajnában, ami súlyos veszteség árán ugyan, de győz, és halad az európai integrációban, halad az újjáépítésben, és belátható időn belül az EU-val és a NATO-val is nagyon-nagyon közeli viszonyt fog fenntartani. Tag valószínűleg nem lesz, de egyértelmű nyugatos változás zajlik le már most. Egy ukrán győzelem esetén ezek a változások jelentősen fel fognak gyorsulni. Hogy lenne már mindegy, hogy ki győz…?! Ez teljesen abszurd.

De mondok egy másik, egy gazdasági érvet. Orosz győzelem esetén a megszállt területeknek az újjáépítését nyilvánvalóan orosz cégek fogják végezni. Nyugati cégek ott nem nagyon jutnak lehetőséghez, hiszen a terület orosz megszállás alatt marad. Ukrajnában pedig nem nagyon lesz pénz újjáépítésre, hiszen a befektetők egy háborús vereség után a legritkább esetben mennek egy szívesen az adott országba. Hiszen egy legyőzött Ukrajna ellen Oroszország bármikor megindulhat újra.

Ha ezt a háborút Oroszország nyeri, akkor simán lehet, hogy néhány év erőgyűjtés után újra megtámadja Ukrajnát. Mondjuk újra megpróbálja megszerezni Kijevet. Tehát orosz győzelem esetén az újjáépítés és az ebben rejlő üzleti lehetőségek is jórészt elvesznek.

Szlovák cégek számára és magyar cégek számára, mindenki számára. Ha viszont Ukrajna győz, vagy stabilan vissza tudja szerezni a területe legnagyobb részét – amihez nyilván az kell, hogy nagyon alaposan megverje az orosz hadsereget –, akkor meg fognak nyílni az újjáépítés lehetőségei. Ez a következő évtizedek legnagyobb építőipari üzlete lesz Európában. Hiszen Ukrajnának csak az a területe, amit aknamentesíteni kell, mintegy 150-160 ezer négyzetkilométer. Ez Magyarország területének csaknem a kétszerese. És ez csak az aknamentesítés, vagyis az újjáépítésről még nem is beszéltünk. Itt nagyobb területeket kell újjáépíteni, mint Magyarország és Szlovákia területe együttvéve. Ez óriási üzleti lehetőség lesz minden európai építőipari cégnek, különösen a közép-európaiaknak, mert mi vagyunk hozzájuk a legközelebb. Hogy lenne már mindegy, ki győz?

Tudom, hogy ezt nehéz megjósolni, de mekkora esélyt ad jelenleg annak, hogy Ukrajna győzzön? Egyáltalán, melyik félnek van most nagyobb esélye a győzelemre?

Sok múlik az, hogy mit tekintünk győzelemnek. Az, hogy Ukrajna a teljes alkotmányos területe felett visszaszerezze az ellenőrzést, ideértve a Krímet és a Donbaszt is, annak jelenleg, rövidtávon kicsi az esélye. Az azonban reálisan elérhető, hogy Ukrajna a tavaly február óta elvesztett területeinek a nagyobb részét vissza fogja tudni szerezni, remélhetőleg még idén, de legkésőbb a jövő év elején. Erre sokkal jobb esély van. De a Krím és a Donbasz visszaszerzése ennél sokkal bonyolultabb lesz.

Lajos P. János