Kikelt a kígyótojás: az utcákon és az egyetemeken is üdvözlik a pogromokat

„… aki a legkisebb erőfeszítést teszi, láthatja, hogy mit tartogat a jövő, olyan, mint egy kígyótojás. A vékony hártyán át világosan látni az immár tökéletes kis hüllőt” – mondja Bergman híres filmjében az emberkísérleteket folytató náci orvos a főhősnek, igaz, utána ciánkapszulával a halálba menekül, meg sem várva a fényes jövő bekövetkeztét. Mi jobb helyzetben vagyunk: a fényes jövő, amelyet évek óta láttunk a vékony hártyán át, eljött elénk.

Több mint két hete annak, hogy a Gázai övezetből iszlamo-fasiszták átjöttek a zsidó állam területére, és olyan pogromot hajtottak végre, amire Izrael Állam történetében még nem volt példa. A kivégzések, kegyetlenkedések, kínzások feletti globális gyász talán bruttó 48 órát is eltartott, azóta a Nyugat kizárólag arra fókuszál, mi lesz a gázai civilekkel, ha Izrael megkezdi a Hamász felszámolását. Mi lenne, sajnos lesznek közülük, akik meghalnak, háború van.

Nem akarok cinikus lenni, csak kicsit gyorsan túltettük magunkat másfél ezer zsidó szándékos, a közösségi médián közzétett meggyilkolásán, és máris sok gázai ember halálát vizionáljuk, akiket az égvilágon senki nem akar direkt megölni, a Hamász túszai ők, élő pajzsok, ehhez a terror-vállalkozáshoz forduljon mindenki, aki panaszt akar tenni.

A pogrom óta látjuk az európai utcákon a magát palesztinpártinak nevező arab és szélsőbalos tüntetők megmozdulásait, akik édességosztással ünneplik a zsidók meggyilkolását, és utcai skandálásokkal adnak hangot annak, hogy „A folyótól a tengerig / Palesztina szabad lesz”, tehát anélkül, hogy írmagja is maradna egy zsidó államnak. Ez legalább őszinte beszéd, önmagát teszi röhejessé az a nyugati jótét lélek, aki még ma is „kétállami megoldásról” delirál.

A nyugati közvélemény egy jó része őszintén megdöbbent a franciaországi, németországi, amerikai utcákra vonuló Hamász-párti tüntetőkön, akik nemcsak előre „genocídiumot” előlegeztek meg Izraelnek, de szerintük már eddig is az zajlott a palesztinok ellen. Az importlát antiszemitizmus láttán felerősödtek a migrációellenes hangok, Scholz kancellár is most világosodott meg, hogy fel kéne pörgetni a menedékjogot nem kapottak kitoloncolását. Jó reggelt, kancellár úr.

Aki azonban nem az elmúlt napok, hanem évtizedek óta figyelemmel követi az eseményeket, pontosan tudja, hogy ami itt utcai kihívásként jelentkezik, az régóta velünk élő probléma. A Hamász október 7-i támadása csak a régóta velünk, köztünk élő iszlamista és szélbalos tüntetőket mozgósította, és a régóta velünk élő, rég mainstreammé vált Izrael-ellenes hazugságokat, előítéleteket mozgósította és tette mindenki számára transzparanssé.

Nemcsak a BBC, hanem a legtöbb főáramú média nem hajlandó terroristáknak nevezni az elkövetőket. Nemcsak a szélsőségesek, hanem a legtöbb kommentátor, politikus, akadémikus, NGO-aktivista vallja halál komolyan, hogy Izrael évek óta direkt gyerekeket gyilkol, direkt civileket bombáz Gázábban, „megszállva” tart palesztinoknak járó területeket, fajvédő „apartheid” rezsimet tart fenn az arabok elnyomására, úgyhogy véletlenül se csodálkozzon, ha az „elnyomottak” akár ily módon is visszavágnak.

Nem ma kezdte áldásos tevékenységét az antiszemita BDS-mozgalom, nem először zsidóellenes a Black Lives Matter. Nem ma, és nem az utcán kezdődött az az őrjöngés, aminek tanúi vagyunk, hanem amerikai és európai egyetemi tanszékeken, ahol kritikátlanul terjednek a „posztkoloniális”, „kritikai fajelméleti” és „interszekcionális” ideológiák, ez utóbbi azt vallja, hogy mindenki áldozat, a színesbőrűektől a nőkön és az LMBTQ-embereken át a palesztinokig, és a közös áldozatiság összekötő erő. (Nem tudom, tudják-e, mi várna a melegekre, ha Pride-ot akarnának tartani Ramallah-ban vagy Gázában.)

Európába is főként elit amerikai egyetemek tanszékeiről jön át az őrület évek óta. Október 7-e óta mások mellett a Columbia, az NYU, a Stanford és a Berkeley hallgatói, professzorai is nyílítan, kertelés nélkül – nem egyszerűen a palesztinok, hanem a terror mellé álltak, hiszen az is legitim eszköz a dekolonizáció érdekében. A Columbián „innovatívnak” és „örvedetesnek”, a Cornellen „ellenállásnak” nevezték a pogromot, a Harvardon 30 diákszervezet éltette a támadást, Izraelt téve felelőssé „a kialakuló erőszakért” – a megölt, megerőszakolt zsidókról egy szó sem. Soros György CEU-jának „Szabad Palesztina Kollektívája” arra szólított fel, hogy „felejtsük el a semlegességet, ítéljük el a Palesztinában zajló népirtást.”

Az akadémiai szféra látványos és harsány antiszemitizmusánál csak az értelmiség és a véleményformálók csendje fülsiketítőbb. Hol vannak a feministák, a „szociálisan érzékeny”, minden apró sérelemben „mikroagressziót” látó, női és gyerekjogokkal foglalkozó, minden más esetben szolidaritást hirdető baloldali professzorok, hallgatók, médiamunkások? A minden gleccserből gigantikus klímaproblémát kreáló civil aktivisták?

Megmondom, hol: a laptopjaik előtt ülnek és főállásban hazugságokat posztolnak. Gyarmatosítóknak nevezve a zsidókat a saját hazájukban. Testvériségi giccset, arab-és-zsidó-kisfiú-megható-barátsága mémet posztolnak – miközben morális egyenlőségjelet tesznek tettes és áldozata, támadás és védekezés közé, habozás nélkül fel is cserélve a szerepeket. Azt akarják, hogy Izrael országa, népe ne létezzen.

A vékony hártyán át eddig is világosan látni lehetett őket. Aki a legkisebb erőfeszítést teszi, láthatja, hogy mit tartogat a jövő.

A szerző újságíró, blogja: individualista.hu