A mai napig sokan vannak azok, akik úgy vélik, hogy a biztosítás mindössze holmi úri mulatság vagy épp kötelező kellemetlenség. Holott egy jó konstrukció aranyat ér, főleg bizonytalan gazdasági körülmények között. Sok család szűkös időkben a biztosítás kapcsán igyekszik meghúzni a nadrágszíjat, pedig számos élethelyzetben ez lehet a garancia az anyagi biztonság megőrzésére. Baj esetén a Genertel Biztosító balesetbiztosítása, CASCO vagy utas- vagy lakásbiztosítása több százezret vagy milliót is megspórolhat nekünk.
Miért olyan fontos a biztosítás?
Ennek a jelentőségéről nagyon nehéz meggyőzni az embereket, mert sokan a mai napig pénzkidobásnak érzik az erre fordított összeget. Ez még inkább igaz, ha pénzszűke áll fenn.
Holott ezt az összeget nem az ablakon dobjuk ki, hanem a védelmünkről gondoskodunk általa. Egy jó biztosításnak köszönhetően a váratlan helyzetekben és a káresemények során nem saját zsebből, hitelből vagy megtakarításból kell rendezni a károkat, mely hatalmas anyagi segítséget jelent.
Utasbiztosítás
A mai napig sokan vannak, akik biztosítás nélkül indulnak útnak. Holott a megfelelő védelemmel a hátunk mögött nyugodtan élvezhetjük a nyaralás minden percét, nem kell amiatt aggódni, hogy baj esetén jóval többe fog kerülni a pihenés, mint azt eredetileg terveztük.
Az utasbiztosítás többek közt a fedezetet nyújt a betegségből vagy balesetből kifolyólag bekövetkező sürgősségi ellátásra, a hazaszállítás költségeire, az elveszett poggyászra, a szemüveg vagy kontaktlencse pótlásra, a terhességgel kapcsolatos sürgősségi ellátásra, de akár az óvadék letételére és jogvédelemre is. Ebből jól látszik, hogy az utasbiztosítás sokkal szélesebb körű segítségnyújtásra alkalmas, mint amit a többség gondol.
KGFB
Minden forgalomban közlekedő magyar gépjármű üzembentartója számára kötelező KGFB-t kötni, illetve fizetni annak díját. Nagyon hasznos biztosítás, hiszen baj esetén a vétkes sofőr biztosítója megtéríti a kár költségeit a károsult számára.
Ennek hiányában baleset esetén saját pénztárcánkból vagyunk kötelesek kifizetni a károkat. Emellett, ha a rendőr megállít és kiderül, hogy nem rendelkezünk érvényes KGFB-vel, akkor egy nagyobb összegű pénzbírságra is számíthatunk.
Balesetbiztosítás
A balesetbiztosítás az egyik legnépszerűbb típus, hiszen nagyon jó ár/érték aránnyal rendelkezik. Különösen a család kenyérkeresőjét érdemes biztosítani, hogy ha vele történik valami, akkor is megoldott legyen az anyagi biztonság a család többi tagja számára.
Lakásbiztosítás
A legtöbb ember számára a saját lakás vagy ház egy élet munkáját jelenti. Ugyanakkor egy tűzeset vagy más katasztrófa esetén egy pillanat alatt el lehet veszíteni ezt a hatalmas értéket. A lakásbiztosítás nem csupán az ingatlanra, hanem a benne lévő ingóságókra és az ott élő családtagokra is fedezetet nyújt.
Egy szó, mint száz, akinek fontosak szerettei, saját egészsége és a értékei, annak mindenképp érdemes biztosítást kötni!
(PR-cikk)