87 millió felhasználót érinthet a Facebook gigabotránya

2018. április 4. - 21:58 | Tech

A korábban ismertté váltnál több, vagyis mintegy 87 millió felhasználó személyes adatait oszthatták meg szabálytalanul a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó céggel - közölte a Facebook szerdán.

87 millió felhasználót érinthet a Facebook gigabotránya
Fotó: AP/TASR

Mike Schroepfer, a Facebook technológiai vezetője mikroblog bejegyzésében azt írta, hogy az érintettek többsége az Egyesült Államokban van.

Eddigi sajtójelentések szerint a londoni székhelyű, New Yorkban is irodát fenntartó Cambridge Analytica 50 millió Facebook-profil adatait dolgozta fel a felhasználók tudta nélkül, és az amerikai, valamint a brit választások befolyásolására használta fel.

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója beismerte a Facebook "tévedését", teljes körű vizsgálatot ígért a Cambridge Analytica ügyében, és intézkedéseket jelentett be a személyes adatok védelme érdekében.

A botrány nyomán a Facebook tőzsdei értéke zuhanórepülésbe kezdett, Mark Zuckerberg alapító elnök-vezérigazgatót pedig beidézték a kongresszusba meghallgatásra. Az Egyesült Királyság parlamentje is meghallgatta volna Zuckerberget, aki azonban ezt elhárította és csupán helyettesét küldte Londonba.

(MTI)