Cseppben a …tenger

Egész – mert amit alább leírok, nem holmi vicces, szabálytalan részlet, félreeső, groteszk anomália (bár épelméjű világban annak kéne lennie), hanem egy zárt, önmagában tökéletes rendszer egy bizonyos látószögből nézve. Egy csiszolt koprolit egy fazettája. Magyar – mert a történet így, minden elemével, a világ egyetlen más országában sem eshetne meg.

És őrület – mert mint mondtuk, a magyarországi politikai-gazdasági-társadalmi hatalom egy komplett alternatív univerzumot hozott létre, és afölött uralkodik. Márpedig ha valakinek a cselekedeteit és a gondolkodását olyan dolgok vezérlik, amik a való világban nincsenek, az egy nagyon sajnálatos betegség, és rendes körülmények között a pszichiátria tudománya foglalkozik vele.

A kóreset: 2023. október 4-én megjelent a Magyar Közlönyben egy nyúlfarknyi kormányrendelet, „Orbán Viktor miniszterelnök s. k.” aláírással. Gondosan olyan címmel ellátva, amiből garantáltan nem derül ki semmi: „egyes juttatások adózásának veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályairól”. Címet a 24.hu tudósítása ad neki: „Adómentes céges juttatás lesz hamarosan a bor.” És akkor mi van? – kérdezhetné az olvasó, de ahogy mint fentebb írtam, az egész magyar őrület a fontos benne. Nézzük a magyar őrület elemeit.

1. Az adózásról általában törvények szólnak. Hogy ez miért kormányrendelet? Mert Magyarországon rendeleti kormányzás van, nem úgy, mint normális helyen. Tiltakoznak ez ellen tömegek? Nem.

2. A rendelet tömören arról szól, hogy bizonyos – Orbán Viktor által kissé homályosan meghatározott – forrásból származó borokra, ha céges ajándékként vagy céges vendéglátásban adják, 0% adót kell fizetni. A többi juttatás után továbbra is 33,04 százalék az adó (személyi jövedelemadó és szociális hozzájárulás). Normális a máskülönben érvényes adóteher? (Vö. „A gatyádat is leadózod.”) Nem. Tömegek tiltakoznak ellene? Nem.

3. A rendelet a bizonyos forrásból származó cégesajándék-borokat „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára” valamint ezek „Magyarországi következményeinek az elhárítására és kezelésére” hivatkozva nyilvánítja adómentesnek. Létezik-e oksági kapcsolat egy épelméjű univerzumban a 2022. február 24-én megindított ukrajnai orosz agresszió, valamint a Magyarországon céges ajándékba adott egyes borok 2023. november 16-án hatályba lépő adómentessége között? Nem létezik.

Van-e tömeges tiltakozás az ellen, hogy egy miniszterelnöki aláírású jogszabály indokolása ordító kamu, és hogy a kormány ennyire idiótának nézi a választópolgárokat? Nincs.

4. A háborús veszélyhelyzetre hivatkozó rendelet november 16-án lép hatályba, a veszélyhelyzet november 25-én jár le. Minimum azért, mert a nagy céges ajándékozások és borozások fő idénye karácsony és az év vége tájéka (tessék idegondolni egy iróniát jelző vagy egy sírva röhögő emojit), ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Orbán Viktor a veszélyhelyzet és így a rendeleti kormányzás további meghosszabbítását tervezi. Azaz a magyar parlament még beláthatatlan ideig fölösleges cafrang lesz (kb. úgy, mint a népköztársasági időkben volt.).

Normális az, hogy ezt a nyilvánosságnak egy eldugott és egészen másról szóló kormányrendeletből kell – nem is megtudnia, hanem kikövetkeztetnie? Nem. Van-e az adófizető állampolgárok ilyen fokú megvetése és semmibe vétele ellen tömeges tiltakozás? Nincs. Van-e tömeges tiltakozás az ellen, hogy a parlament ugyanúgy fölösleges cafrang, mint a népköztársasági korban? Nincs. Az adófizető állampolgárok tömegei nem látnak ki a mátrixból, otthonosan érzik magukat benne.

Most pedig nézzük a rendelet tartalmát, azaz célját. Miért vált 2023 októberében égetően szükségessé, hogy minden borok közül „a közvetlenül a szőlészetről és borászatról szóló 2020. évi CLXIII. törvény (a továbbiakban: Btv.) 9. § (1) bekezdése szerinti forgalomba hozatalt kezdeményező borászati üzemengedélyestől palackozott kiszerelésben vásárolt, oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott, a Btv. 1. § 3. pontja szerinti borászati termék” (mély, hörrenő levegővétel) ajándékozása és „vendéglátás keretében való” juttatása legyen szja- és szocho-mentes?

A kacifántos megfogalmazás vállalkozói fórumok és a 24.hu által megkérdezett szakmabeli szerint gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha a vállalkozás nem akar az ajándékba szánt bort után adót fizetni, akkor közvetlenül valamilyen pincészettől kell vásárolnia. Hogy miért favorizálja az Orbán-kormány a pincészeteket az egyéb forrásokkal, nevezetesen a kereskedőkkel szemben?

Nem lehet szabadulni a gyanútól, hogy azért, mert Orbán Viktor családja és klienseinek egész hálózata rászállt a bortermelésre azon az alapon, hogy magyar ember ért a borhoz (Orbán Ráhel és a férjének érdekeltségében tartozó BDPST Group például most valósítja meg a szülők álmát, a tokaj-hegyaljai borvidék fölötti dominanciát, de ne értsük félre, itt nem csak ők lennének kedvezményezettek). Viszont a megtermelt borait ez a sok kebelbéli pincészet a közepes minőség vagy a marketing-szakértelem hiánya miatt nem tudja exportálni, és a hazai piac is telített az eddig bejáratott pincészetek boraival. Kell tehát valami piaci szeglet, ahol biztosan el tudják adni a saját jobb-rosszabb szeszüket.

A magyart (nem alternatív) valóság ismeretében könnyű elképzelni, hogyan megy ez: a konkurenciát állami eszközökkel szívatják (bírságok kivetése elavult vagy ötletszerűen kimódolt új szabályok be nem tartása miatt, engedélyek megadása végtelenségig halogatva, egyéb bürokratikus és a cég mérlegét a kinyírásig rontó szemétkedések). Miközben a céget megkeresi a pincészet ügynöke, mondjuk, „területi képviselő” titulussal a névjegyén, aláígér a többiek által kínált árnak (de lehet, hogy olcsóbb a kézbe nyomott készpénz), hogy a megkörnyékezett vállalkozás inkább X. magas vagy alacsonyabb rangú politikus pereputtyának vagy kliensének termékét vegye.

Azazhogy utóbbira most nincs is szükség, mert ha a kis- vagy középvállalkozás a politikus környékén termelt bort veszi, azzal előnyök járhatnak, ha nem hajlandó rá, akkor hátrányok. Ezenközben, mint a 24.hu írja, „Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos irányítása mellett a Magyar Bormarketing Ügynökség hamarosan indítja vásárlásösztönző kampányát, élve a rendelet biztosította könnyebbséggel”. Vagyis az adófizetők pénzéből csinálnak a kegyelt pincészetek eladásait serkentő reklámot, buzdítva az adómentes vásárlásra.

Más dolgoknak, például a technológiai beszerzéseknek az adóterhein is könnyíthetnének a „veszélyhelyzetben”, de ahogy Magyarországon a valóságban nincs háborús veszélyhelyzet, úgy a vállalkozások helyzetének könnyítése, azaz a nemzetgazdaság föllendítése sem szempont. A cél az, hogy egy szűk hatalmi kör biztosan el tudja adni az alacsony hozzáadott értékű termélkeit, és újabb forintmilliárdokat rakhasson a vagyonához (nem is olyan sokat, de ahogy mondani szokás, ennyiért már lehajolnak.)

Ott voltam, amikor 2005-ben az Élet és Irodalomban megjelent Rajnai Attila cikksorozata a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. viselt dolgairól, és figyeltem a fejleményeket, mennyire nem fogta föl az akkori (szocialista-szabaddemokrata) kormányoldal a történtek lényegét, mennyire nem akarta érteni az Orbán által akkor még nem leuralt média, s mennyire nem vette észre és komolyan senki a leghideglelősebb mondatot. Amikor is a kft. egyik tagja 2001-ben, Orbán aktív miniszterelnök házában, a miniszterelnök jelenlétében azt mondta: „Dolgozom a Hegyalja-törvényen.”

Általános volt a megkönnyebbülés akkori kormányoldali körökben is, amikor a bíróság másodfokon, némi jogi akrobatikával helyreigazításra kötelezte az ÉS-t, a lapot lesajnálták és kigúnyolták, hogy mit ugrál. Pedig akkor még lehetett volna valamit tenni a magyar demokrácia védelmében, ha valakinek eszébe jut, hogy a politikai hatalommal szoros kapcsolatban lévő magáncég nem formálhatja a maga javára a törvényeket, mert akkor minek az igazságügy-minisztérium és a parlament; hogy ez botrány.

Tizennyolc év alatt oda jutottunk, hogy már törvényre sincs szükség, elég egy suttyomban előállított, abszurd kormányrendelet.

Egy szűk hatalmi kör, miközben felszámolja a parlamenti demokráciának még a maradványait, még a díszleteit is, módszeresen és önkényesen nyomorítja a gazdaságnak azt a részét, ami nem az övé, vagy amiből nem húzott/nem fog közvetlen hasznot húzni. Mikroszinten belenyúl a vállalkozások gazdálkodásába, csak azért, hogy neki haszna legyen. Van ez ellen tömeges tiltakozás? Nincs. Van ellenzéki felszólalás? Nincs, ellenzéki politikusok neoliberális uralomról delirálnak.

Ez a boros rendelet a nagyközönségnek föl sem tűnik, de nemcsak azért, mert a téma mellékes, hanem azért, mert nem rí ki az általános őrületből, ami eleve nagyon keveseknek tűnik föl.

Mondom, őrület. És vagy fölébred belőle kellően nagy számú ember, bármilyen kényelmetlen az ébredés; vagy Magyaroszág el van veszve. Az is egy lehetőség. A címbe, a három pont helyére kéretik egy csúnya szót képzelni.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.