1

Peter Pellegrini, Robert Fico és Andrej Danko (Fotó: TASR - Martin Baumann)
Az SNS a kormány programnyilatkozatának megalkotásakor is ügyelni fog rá, hogy ne okozzon csalódást a nemzeti szavazók számára – nyilatkozta Andrej Danko (SNS) azt követően, hogy hétfőn a Smer és a Hlas elnökével aláírták a koalíciós szerződést. Szerinte a politika stabilizálására és kulturizálására van szükség.
Danko biztosított afelől is, hogy azok kormánya is lesznek, akik nem a koalíciós pártokra szavaztak. „A kritikus felszólalások ellenére szeretném kijelenteni, hogy számos területen készek vagyunk teljesíteni az elvárásokat” – mondta, majd hozzátette: meg van róla győződve, hogy az idegenforgalom Szlovákia jövője. „Azt hiszem, ott is támogatásra találok az új miniszterelnök és házelnök részéről” – jegyezte meg.
Az SNS elnöke elhatárolódik a lehetséges miniszterjelölteket ért támadásoktól. „Az SNS és elnöksége azzal bízott meg, hogy első lépésként az egyes képviselők ambícióiról tárgyaljak. Számunkra a frakció egysége az SNS-szel a fő prioritás” – állapította meg, majd hozzátette: teljes jogot élveznek jelöltjeik javasolásában.
TASR/para