Szocialista fehér zaj

"Ásós Attila Pacsirta két ismert slágert ad elő, majd a házigazda Fásy Ádám kislányával Zsülikével kíván mindenkinek boldog születésnapot. Sláger Tibó produkciója után Bunyós Pityu érkezik a színpadra, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy jót mulasson. Kaly egy cigányasszony segítségét kéri, Kothencz Lajos egy síró hegedűről énekel."

(Az ATV Zeneexpressz című műsorának ajánlójából)

Van abban valami megkapóan hazai, amikor csakis a mi jóllétünkkel törődő politikai erők egy olyan reggeli tévéműsor sorsáért aggódnak, amelynek szavatossága csekély másfél évtizeddel ezelőtt járt le.

A több tévénéző generációban fejlődési rendellenességeket előidéző Napkelte képernyőn tartására semmiféle szakmai érvet nem lehet találni már hosszú ideje: a pár évvel ezelőtt feljavított képi környezet a hetvenes évek legendás Pirx pilóta adaptációját idézi, műsorvezetői pedig – tisztelet a kivételnek – többnyire a tévéképernyőre teljesen alkalmatlan "médiaszemélyiségek", akik ettől függetlenül persze még kitűnő színházi rendezők, avagy sporttörténészek lehetnek. Mi sem természetesebb, mint hogy ilyen előzmények után a Napkelte száműzése sem szakmai érvek alapján történt.

Napkelte nélkül egy örökkévalóságon át nem volt igazi a reggel, és minden arra mutatott, hogy ez még jó ideig így is marad. Ekkor történt, hogy a már jó ideje renitenskedő köztévé megregulázása érdekében a történetesen kormánypárti többségű kuratórium beintett az MTV vezetésének, amely pedig visszaintett, és ennek mellékhatásaként nézhetik a kedves tévénézők mostanság a Napkelte helyett a Ma reggelt, ami kicsit fehér, kicsit savanyú, ellenben kétségtelenül az MTV-é.

Érdekes mellékszál, hogy szomorú véget ért Napkelte a közmegegyezés szerint szocialista territórium, bár ennek a bélyegnek a lemosására korunk reneszánsz embere, Gyárfás Tamás komoly kísérleteket tett, például bő másfél évvel ezelőtt kirúgta a két leggyanúsabb műsorvezetőt.

A politikusi hülyeségre azonban Gyárfás sem számított. Miután maga Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke képzelte magát tévékritikusnak a Napkeltéért és az anélkül maradt szerencsétlen nézőkért aggódva, valójában tök mindegy, hogy Orosz József vagy Rákay "kétmillióan vagyunk" Philip vezette-e a műsort.

*

Mindezt még sikerült megfejelnie a baloldal vezető erejének, amely jó ideje a Fidesztől tanul: a vezérkultusz balul sikerült bevezetése után most a dackorszakot vette át, amelyet a jobboldal egyébként az egy-három éves korosztály tagjaitól lesett el eredményesen. Talán emlékezünk még rá, hogy a Fidesz-KDNP gárdája a Napkeltét bojkottálta jó három évig, mert nem szerették a spenótot; az MSZP most ugyanezt teszi a Ma reggellel.

Már csak az nem érthető, miért is érdemel ekkora hisztit a Napkelte, amely bár valóban a legnézettebb reggeli műsor volt, nem mozgatott meg széles tömegeket: a 197 ezer néző még öt százalékot sem ér, Orbán Viktor pedig természetesen egyetlen szemöldökráncolással kétszer ennyi embert visz ki az ország tetszőleges terére.

A szocialisták oka siralmasan egyszerű. Eddig se nagyon volt másuk a Napkeltén kívül, most pedig még ezt is elvették tőlük. Ami azt illeti, ha valaki egyszer megírja a 2000-es évek elejének magyar történelmét, akkor mindjárt két rejtéllyel is meg kell majd birkóznia: egyrészt hogyan lehetett ennyire elszabni egymás után két kormányzati ciklust a baloldali erőknek, másrészt hogyan sikerült elbukniuk ugyanebben az időszakban szinte teljes egészében a média, és ezen keresztül a közvélemény befolyásolásának képességét.

Ez utóbbi még nagyobb rejtély, és még nagyobb teljesítmény, mint a kormányzásnak nevezett idegrángások abszolválása. Ha nem figyelünk, megszokásból mai napig rááll a szánk a baloldali médiafölény kifejezésre, holott ilyen már évek óta nem létezik.

A politikai napilapok piacán persze még mindig a Népszabadság a legolvasottabb, csakhogy ma már alig valakit érdekelnek a politikai napilapok. Példányszámuk összeadva sem éri el a legnépszerűbb bulvárlapét, a bulvárlapok összesített példányszáma pedig közelében sincs a vezető hírportálok olvasottságának, amelyek mostanság nem bánnak kesztyűs kézzel a szocialistákkal – persze nincs is miért. Hasonló a helyzet a közhangulatra napról-napra nagyobb befolyást gyakorló blogok terén is, amelyek között elvétve találunk szoci barátot – no persze ki is akarna most nagyon barátkozni velük.

A print és az online cuccokhoz persze olvasni kell, amelyet nem minden honfitársunk szeret, épp ezért fontosak a tévéadók, amelyekből mára annyi van, mint csillag az égen. Kiviláglik közülük a Hír TV, amelyet 2002-es indulása környékén még hajlamosak voltunk lesajnálni, ám miután egyedül volt képes 2006 őszén közvetíteni az MTV-székházának ostromát (igaz, meglehetősen sajátosan értelmezve az eseményeket), plusz az MSZP elég muníciót szállított neki tényfeltáró anyagokhoz, mára nehéz megkerülni.

*

A Hír TV-nek ráadásul egy kissé kajla tesója is született a hamisítatlan szélesi ízeket felvonultató Echo TV képében, ahova át lehetett passzolni a legelvetemültebb műsorokat és a legcikibb műsorvezetőket. Ezzel a duóval szemben a baloldal az ATV-t küldi csatába, ami igazi néptévé a szocialista virsli-sör kombó jegyében: tökéletesen megfér itt a Hit Gyülekezete korunk legjelentősebb médiaszemélyiségével, Fásy Ádámmal. Mellékhatásként az ATV nem feltétlenül a legmérvadóbb tévéadó, bár a néhai Budapest TV-t kétségtelenül messze veri.

A rádióspiacon egyes hírek szerint épp most kíván bevásárolni magának egy országos kereskedelmi rádiót a jobboldal, ami ezek után már csak hab a tortán. Az elmúlt hét évben létrehozott egységes, és mára gazdasági értelemben is sikeres jobboldali médiával szemben a baloldali romokban hever, és ha a dolgok így mennek tovább, záros időn belül megszűnik létezni.

Többek között így lehetséges, hogy a már hét éve és minden valószínűség szerint még hét hónapig kormányzó MSZP kedvenc műsorát minden következmény nélkül lehet kivágni a köztévéből, és hogy ez a párt fél év múlva akkora pofont kap, amiből könnyen lehet, hogy többé nem kel fel. Utána pedig jön a fehér zaj.

www.hirszerzo.hu