Megosztás
A somorjai születésű Öllös Hanna 21 hónap alatt 21 ezer kilométert hagyott maga mögött, ugyanis azt a célt tűzték ki párjával – szakmájukban mindketten természetvédők –, hogy elbicikliznek 20 országon keresztül Szingapúrig, egy nem akármilyen küldetéstől vezérelve.
A két természetvédő eltökélte, hogy minden országban helyi természetvédelmi kezdeményezéseket látogatnak meg, és szakértőkkel, valamint helyiekkel elbeszélgetve dokumentálják az ember-természet kapcsolatát az Eurázsiát átszelő útjuk során. Hanna részletesen beavatott minket a kalandos út pillanataiba, valamint azt is megtudhatjuk, hogyan is vélekednek világszerte Szlovákiáról.
Mi adta a kezdő löketet az út megálmodásához?
Szenvedélyes természetvédőkként nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy mi folyik a világ pontjain a természetet, annak állapotát és védelmét illetően. Sok dologról csak olvas az ember, hírekből értesül tevékenységekről, mi viszont szerettük volna a saját bőrünkön megtapasztalni, mik is a természetvédelem nagy kihívásai a világ különböző pontjain, és milyen tevékenységek működnek jól. A projektünknek a Biking4Biodiversity nevet adtuk, és ahogy ötleteltünk, az is megfogalmazódott bennünk, hogy miért is ne mehetnénk biciklivel, ami ráadásul a legfenntarthatóbb közlekedési forma. Tudtuk azt, hogy két keréken közlekedve tapasztalhatjuk csak meg igazán a természet, a táj változását a különböző térségekben. Mint utolsó szárazföldi állomás, Szingapúrt tűztük ki célul, ami összeszámolva körülbelül 20 ezer kilométer, erre másfél évet szántunk. Végül picivel több lett, 21 ezer kilométert tekertünk le 21 hónap alatt, 20 országon átbiciklizve.
Részletesen megtervezett útvonalon mentetek?
Európán belül volt egy kigondolt útvonalunk, amit mindenképpen látni szerettünk volna, például az európai bölények visszatelepítése Romániában, a Duna-delta, a Fekete-tenger a madárvonulás szempontjából.
Németországból indultunk, majd ezt követően Csehországon, Románián, Bulgárián, valamint Törökországon vezetett keresztül az utunk. Törökország volt az első olyan hely, ahol előre még nem tudtuk, hogy melyik útvonalon megyünk majd tovább. Nem ismertünk ott senki szakmabelit, és fogalmunk sem volt arról, hogy mi zajlik ott a természet védelmét illetően. A kezdeti zavartságot követően végül három nagyon eseménydús hónapot töltöttünk Törökországban, ezután következett Grúzia és Örményország a téli hónapokban, mindkét ország elvarázsolt minket. Majd Iránban folytattuk volna tovább, de mivel akkor kezdődtek a nagy tüntetések, pár emberrel megtanácskozva elvetettük ezt a tervet, ezért végül Irán helyett Indiába repültünk. Onnan elbicikliztünk Nepálba, majd vissza Indián keresztül Pakisztánba, ezután Bangladesből átrepültünk Thaiföldre (a burmai polgárháború miatt zárva vannak a határok), tekertünk tovább Laoszba, Vietnámon északtól délig, utána Kambodzsán át vissza Thaiföldre, zárásként pedig Malajzián át elérkeztünk Szingapúrba.
Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?
Az a szépsége a biciklizésnek, hogy teljesen máshogy tapasztalhattuk meg a helyi kultúrát, mint azok, akik bármilyen más közlekedési eszközzel utaznak egy országban. A helyiek is máshogy viszonyultak hozzánk, utazókhoz, mint ha turisták lettünk volna. Nem feltététlenül a turisták által kedvelt helyekre mentünk, sőt a forgalmas utakat elkerülve főként vidéken bicikliztünk. Például nagyon meglepő volt számomra az az óriási vendégszeretet, amit Törökországban éltünk át. Az emberek eszméletlenül nagy kedvességgel fogadtak minket, idegenektől kaptunk ételt, voltak olyan is, akik meghívtak magukhoz, szállást biztosítottak nekünk. Előfordult olyan is, hogy egy étteremben leültünk ebédelni, majd amikor a számlát meg akartuk fizetni, akkor kiderült, hogy valaki megfizette már, ráadásul addigra el is ment, szóval még csak megköszönni sem tudtuk neki. Hasonló kedvességgel fogadtak például Grúziában, Pakisztánban, Indiában, Bangladesben és Malajziában is. Minden apró segítség nagyon sokat jelentett. Voltak nehéz pillanatok az út során, de az emberek hozzáállása, kedvessége sokat könnyített, mivel éreztük a vendégszeretetet, ami állandóan körülvett.
Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek?
A legnagyobb mélypont, amit átéltem az út során az volt, amikor Bangladesben elkaptam a Dengue-lázat, amit másnéven csonttörő lázként is emlegetnek, ez egy szúnyogok által terjesztett trópusi vírus. Három hétig feküdtem 42 fokos lázzal, nagy fájdalmaim voltak, ami miatt pár napra kórházba is kellett mennem. Erre nincs ellenszer, lázcsillapítóval ki kell várni, amíg elmúlik. A páromnak van egy barátja, egy holland srác, aki bangladesi feleségével Dhakában, a fővárosban él, akkor jött ki rajtam a láz, amikor megérkeztünk hozzájuk. Ők, illetve a feleség édesanyja is sokat gondoskodtak rólam és nagyon sok segítséget kaptunk tőlük. Volt egy pont, amikor annyira erőtlennek éreztem magam, azt hittem, vége az útnak, nem bírok majd tovább biciklizni. De végig az volt a fejemben, hogy nem lehet a mélyponton abbahagyni. A következő hetek is nehézkesek voltak, hiszen fizikailag vissza kellett szereznem a jó erőnlétet. Ezt a betegséget leszámítva elenyészőek voltak negatív élményeink, persze voltak nehézségek, amiket meg kellett oldani, de ez hozzátartozik az efféle hosszú utazáshoz, és a nehézségekből növekszik az ember.
Melyik helyszín volt rád a legnagyobb hatással?
Az összes ország közül India változtatott meg a legjobban. Szerintem ez egy olyan hely, amit valaki vagy nagyon megszeret, vagy pedig soha nem akar oda visszamenni, de mindenképpen mély nyomot hagy az emberekben. Mondhatni, hogy India a végletek országa, ami minden érzékszervre nagyon intenzíven hat. Hatalmas a szegénység, de nagyon gyorsan is fejlődik, ráadásul mostanra népességben megelőzték Kínát, tehát a világ legnépesebb országa India lett. Emellett rendkívül gazdag az élővilága. Sok városban krokodilok élnek a folyókban, repülőkutyák a fákon, gyakran látni ragadozó madarakat is a városokon belül. Tigrisek, leopárdok élnek az emberekhez közel úgy, hogy megosztják az életterületet. Az emberek sokkal közelebb élnek a természethez, mint azt sokan nálunk el tudnák képzelni. A hinduizmusban is fontos szerepet játszik a természet elfogadása és tisztelete. A család szerepe is más az országban, mint nálunk. Indiában még mindig az a szokás, mint nálunk is régen, hogy ha a fiúgyermek megházasodik, akkor a felesége is odaköltözik a szülői házba, és mivel a családok nagyok, előfordul, hogy elég sokan laknak egy házban. Például az egyik indiai barátunknak a családi házukban 60-an laknak. Nagyon családcentrikus maga a társadalom és ők is elképesztően vendégszeretők. Számunkra néha sokkoló volt a magánszféra hiánya, hiszen mindenhol nagyon sokan vannak.
Hogyan viszonyultak hozzátok az emberek?
Összesen négy hónapot töltöttünk Indiában, sok faluban, ahol bicikliztünk, mi voltunk az első fehér emberek, akiket ők valaha élőben láttak. Sokan fényképezkedni akartak velünk, volt olyan, hogy 2-3 percenként megállítottak minket. Többször előfordult az is, hogy csak megálltak és néztek minket. Amikor megálltunk pihenni, azt vettük észre, hogy egy kis idő elteltével 20 ember körénk gyűlt és kíváncsian nézték minden mozdulatunkat. Egy idő után megerőltetővé vált ez a szupersztár érzés, hatalmas figyelmet kaptunk, amit nem mindig volt könnyű kezelnünk. De fontos kiemelni azt is, hogy Indiában tanultunk a legtöbbet a természetről, az emberek kapcsolatáról a természethez. Az emberek tiszteletben tartják azt, hogy az állatoknak is szükségük van élettérre, felismerik, hogy sok területet az ember vesz el a vadontól. Ezért nagyon sok vadállatot lehet látni ember lakta területeken is, de bizony előfordul olyan is, hogy jószágokat veszítenek el egy ragadozó miatt, sőt, néha még emberáldozatok is vannak. A helyi természetvédők sokat dolgoznak azon, hogy ezeket a konfliktushelyzeteket csökkentsék, és működő együttélést teremtsenek meg. Az a helyzet világszerte, hazánkban is, hogy az emberi populáció növekedése miatt az állatoknak egyre kevesebb hely jut, ezért is fontos a terület megosztása, a természet tisztelete és a természetes területek védelme.
Milyen reakció érkezett az emberektől, amikor elárultátok, honnan is érkeztetek?
A párom, Jonas Németországból származik, úgyhogy azt mindenki ismerte, viszont Szlovákiáról senki sem hallott. Előfordult olyan is, hogy a határátkelőnél bizonytalanok voltak, amikor megmutattam az útlevelemet, a többségnek fogalma sem volt arról, hogy Szlovákia egyáltalán az Európai Unió tagállama-e. Szingapúrban találkoztam egy emberrel, aki volt Szlovákiában, de rajta kívül senki sem tudta, hogy ez az ország hol is van. Sokakat érdekelt az, hogy néz ki Szlovákia, milyen nyelvet beszélnek itt, illetve rólunk, hogy mi a természettel foglalkozunk, de érdeklődtek arról is, hogy ilyen messziről érkeztünk biciklivel. Kapcsolatban voltunk több száz természetvédővel, akik nagyon nyitottak voltak a tapasztalatcserére. Minden országban megismertünk új embereket, akikkel akár több napot is eltöltöttünk, tanulva a helyi természeti és kulturális értékekről.
Ha valaki bele akarna vágni egy ilyen kalandba, mit tanácsolnál neki?
Mindenképpen hatalmas nyitottságra van szükség és ennél is nagyobb rugalmasságra. Illetve, ha az emberek felkínálnak valamit, akkor azt jó elfogadni, beszélgetésekbe belemenni, nem sajnálni az időt és nem rohanni, hiszen csak így lehet igazán tanulni, belekóstolni más kultúrákba, és értékes kapcsolatokat kialakítani. Mi szeretünk úgy utazni, hogy nyitottak vagyunk az új dolgokra, a szellemi és fizikai kalandozásokra.
Mit adott neked ez a 21 hónap?
Nagyon sok mindent adott, és még időbe is telik felfognom, mennyi mindent megváltoztatott bennem. Egyértelműen visszakaptam az emberekbe vetett hitemet. Minden egyes országban, vallástól, kultúrától, bőrszíntől függetlenül hihetetlen nagy szeretettel és kedvességgel fogadtak minket. Mifelénk kicsit zárkózottak az emberek, kevésbé nyitottak, nehezen viselik az idegeneket, a változásoktól is nagyon tartanak. Pedig amit az ökoszisztémától meg lehetne tanulni, az az adaptálódás. A nyitottság, sokoldalúság, a tanulási képesség. Mindennek és mindenkinek adaptálódni kell, nem pedig félni a változástól, hiszen egy valami biztos, a változás. Csak így, együtt, egymást tisztelve és segítve, és a világ iránt kíváncsian fogunk tudni alkalmazkodni az elkövetkező változásokhoz.
Hanna és Jonas útjáról, a Biking4Biodiversity projektről bővebben olvashattok a weboldalukon, valamint követhetitek kalandjaikat a Facebookon és az Instagramon is.
(Bokros Bia)
