90 képviselő szavazott a nyugdíjtörvény módosítására, talán lesz szülői nyugdíjbónusz

2022. május 10. - 13:00 | Belföld

A koalíciós pártok képviselői 90 szavazattal támogatták a parlamentben a nyugdíjtörvény módosítását, igaz, ez még csak első olvasat volt. Ez az a jogszabály, amely bevezetné a szülői nyugdíjbónuszt, de addig még sok egyeztetés vár a koalícióra. Ehhez azonban meg kell oldaniuk a szociális csomag miatt kialakult válságot is.

90 képviselő szavazott a nyugdíjtörvény módosítására, talán lesz szülői nyugdíjbónusz
Fotó: TASR

Szerdán első olvasatban elfogadta a parlament társadalombiztosítási törvény (nyugdíjtörvény) módosítását, amit Milan Krajniak (Sme rodina) szociális ügyi miniszter terjesztett be. Ez szabályozza a nyugdíjrendszer első, állami fenntartású pillérét. Krajniak ebbe a módosításba építette bele az úgynevezett szülői nyugdíjbónuszt, amely lehetővé tenné, hogy a szülők részesüljenek a gyerekeik társadalombiztosításából.

Krajniak kicsit engedett az eredeti elképzeléséből, csökkentette a bónusz mértékét.

Eredetileg 5 százalékot javasolt a társadalombiztosítási járulékból – szülőnként 2,5 százalékot –, a kormány által elfogadott tervezet azonban már csak 3 százalékot tartalmaz (1,5%+1,5%).

Ha a parlament is elfogadja a javaslatot, akkor egy 1000 eurós bruttó fizetésből 30 eurót (15+15 euró) kaphatnak a szülők havonta. A miniszter meghatározná a bónusz maximális összegét is: a kiszámításakor legfeljebb az átlagbér 1,2-szerese vehető majd figyelembe, vagyis a 2021-es 1211 eurós átlagkereset alapján legfeljebb 21,8 euró juthat egy szülőnek.

200 millió euró éves kiadás

A legnagyobb vitát a koalíciós pártok között éppen ez az ötlet váltotta ki, mivel a megvalósítás nem túlságosan olcsó. Éves szinten mintegy 200 millió eurót visz majd el a Szociális Biztosító kasszájából. Ráadásul valószínűsíthető, hogy a bónusz elsősorban azoknak a nyugdíjasoknak kedvez majd, akik magasabb járadékot kapnak, mivel nekik a gyerekeik is jobban keresnek. A javaslat diszkriminatív azokkal a nyugdíjasokkal szemben, akiknek a gyerekeik külföldön dolgoznak, nincs munkájuk vagy éppen egészségkárosodás miatt nem is tudnak dolgozni.

Negyven év után nyugdíj

A javaslat alapvető célja egyébként a nyugdíjrendszer pénzügyi stabilitásának a visszaállítása, a tervezet még három másik szempontból is módosítja majd a nyugdíjak folyósítását: a nyugdíjkorhatárt újra a várható átlagéletkorhoz köti, ez az 1967 után születettekre fog vonatkozni. Emellett bevezeti az egyéni nyugdíjkorhatár-plafont, vagyis várható, hogy negyven ledolgozott év után mindenki nyugdíjat kaphat majd, igaz, csökkentett összegben. A harmadik pedig a nyugdíj összegének kiszámítása, amely csökkenti a várható nyugdíjak összegét.

Az SaS alkotmányba írná a nyugdíjakat

Az SaS több ponton módosítaná a tervezetet, nem tetszik nekik például az sem, hogy több szempontból is diszkriminatív, például a rendőrökre és a katonákra nem vonatkozna. Emellett szeretnék elérni, hogy a nyugdíjtörvény legfontosabb szabályait alkotmánytörvényben határoznák meg, hogy ne módosíthassa minden kormány, ha éppen osztogatni támad kedve a választások előtt a nyugdíjasoknak.

- lpj -