BLOG: Formula 1: Massa mesterséges kómában

Megosztás

A Magyar Nagydíj szombati időmérő edzése közben balesetet szenvedő Felipe Massán idegsebészeti műtétét végző Állami Egészségügyi Központ orvos-igazgatója, Bazsó Péter szerint a brazil versenyző "súlyos, életveszélyes, de stabil" állapotban van a délutáni beavatkozás után. Továbbra is lélegeztetőgépen, altatásban tartják, vasárnap tervezik felébreszteni. Bazsó, aki a Magyar Honvédség fősebészével, dr. Zsíros Lajossal együtt a műtétet lebonyolító orvosi csapat tagja volt, hozzátette, hogy Massa pontos állapotára a következő napokban fog fény derülni, a felépülésre azonban van esély. Várhatóan még sokáig megfigyelés alatt tartják majd.

A Ferrari pilótájának sisakját a Hungaroring 4-es kanyarja felé vezető emelkedőn egy nagyjából 800 g tömegű rugó ütötte át, amely lefelé pattogott, miután kiesett Rubens Barrichello Brawn GP-jéből. Az akkor már éppen a levezető körében járó Massa a becsapódástól elkábult, ezért nem tudta irányítani az autóját, és a pálya egyik leggyorsabb kanyarjának aszfaltozott bukóterén egyenesen átszáguldva a szemközti gumifalba csapódott. Az orvosok tájékoztatása szerint koponyaboltozati csonttörése van. Valószínűleg azért kellett megoperálni, mert az ütközéstől duzzanat keletkezett az agyában, emellett a Ferrari korábban arról számolt be, hogy agyrázkódást is kapott.

Az A5.hu ott volt a Honvéd Kórháznál, amikor Bernie Ecclestone Frank Tamással, a Hungaroring Sport Zrt. alelnökével este fél 11 körül meglátogatta Massát. Miután negyedórát töltött nála, a kérdésre, hogy milyenek voltak a benyomásai, Ecclestone így felelt: "Jelenleg alszik, úgyhogy nincsenek róla semmilyen benyomásaim. Az orvosok azt mondják, elégedettek az állapotával." Amikor arról faggatták, hogy mennyire aggasztó egy ilyen baleset, Ecclestone csupán azt mondta, "hát nem jó, az biztos", majd hozzátette, hogy vasárnap délelőtt ismét bemegy a kórházba Massához. A Ferrari is addigra ígért újabb tájékoztatást a versenyző hogylétéről.

A jelentéseket mindenesetre érdemes némi fenntartással kezelni, mert az időrendi kavarodás miatt nem egészen világos, hogy Massának csak az eredeti sérülése volt "életveszélyes", vagy a műtét után is ilyen állapotban maradt. Az AP hírügynökség szerint a Honvédelmi Minisztérium közleményében az állt, hogy "a kórházba érkezésekor (Massa) állapota stabil volt, magától lélegzett, és a vérkeringése is normálisan működött." Saját twitter csatornáján Barrichello, aki szintén járt honfitársánál a kórházban, azt írta róla, hogy a beavatkozás "nagyon jól sikerült. Most alszik, aztán holnap újabb vizsgálatoknak vetik alá." Este fél 8 után a Ferrari is közleményben tudatta, hogy a műtét "pozitív" eredménnyel zárult.

Massa karrierje

A 28 éves Felipe Massa 7 éve, 2002-ben került a Forma1-be. A Ferrarinál pedig 4. szezonját tölti. 2006-ban a világbajnoki pontverseny 3. helyén végzett, tavaly pedig szoros csatában, mindössze egyetlen ponttal maradt alul Lewis Hamiltonnal szemben, és lett második a világbajnoki küzdelemben. Eddig összesen 11 versenyt nyert meg Forma 1 karrierje során, és 28-szor állhatott a dobogóra. Massa idén még nem aratott futamgyőzelmet, de két hete, a német nagydíjon megszerezte a 3. helyet.

A brazil pilóta másfél éve házas, feleségével idén novemberre várják közös gyermeküket. Massa pályafutását Nicolas Todt egyengeti, menedzserként. Ő a korábbi Ferrari csapatfőnök, Jean Todt fia. Az átigazolási hírek szerint Massa jövőre is a Ferrarinál versenyez majd.

Forras: RTL klub, A5.hu, Formula, F1-live.com, F-massa.net

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program