Megosztás
James Cameron régi motoros a szakmában. Viszont a Titanic óta, sőt, már azelőtt is készült élete legnagyobb művére, most kiderült, mi is az. Pocahontas kékben és a kerekes székes John Smith.
Nos, december 17-i világpremierjét követően a – pontosan nem tudni mennyi – körülbelül 300 millió dollárból készült alkotást a Föld legeldugottabb zugaiban is dicsérni kezdték.
Az Avatar a gyarló emberiség filmje, amely feléli, amit megkap, és megkapja, amit szeretne még felélni. A történet szerint a (gondolom nem megújuló) energiaforrások a Földön gyakorlatilag kimerültek ezért valahonnan importálni kell.
Kezdetben a látszatdiplomácia keretein belül fordulnak a Pandora bolygó Na’vi bennszülött törzséhez, akiknek szent lakhelye alatt nagy mennyiségű különleges érc található, amelynek kibányászásával és hazaszállításával megmenthető lenne a Föld. Mivel az embertől körülbelül kétszer nagyobb, kék színű Na’viknak eszük ágában sincs elhagyni a helyet, a tudomány erején felülkerekedik a katonai hatalom. A kő kell, még ha pusztul is a kék ember.
Csak egy valamit nem vesznek figyelembe a Földről érkezett „kis zöld emberkék”: hogy a szinte kizárólag pozitív erőket maguk közé engedő népek szimbiózisban élnek a természettel, és annak megalkotójával. Az ember nem számol a hittel, nemcsak a kék hangyabolyt kell igába hajtania a drágakőért, hanem egy egész bolygó összes elemét. A paradicsomba szeretnének behatolni, de ez csak annyira sikerül, mint a reklámbéli fogkefeteszten.
Mindez gyönyörűen hangzik, és aki első alkalommal tekint meg 3D-ben egy filmet, azt valószínűleg lenyűgözi a szinte tökéletesre gyúrt látványvilág, a színorgia, vagy hogy már nemcsak a számítógép alkotta lényeket, de hús-vér embereket, hideg tereket is három dimenzióban látunk. Cameron azonban túlságosan is kihagyta a filmből a karaktereket.
A Sam Worthington által megformált főhős, Jake Sully talán a leglaposabb. Ő az, aki az ember által kitermelt lombik-na’vi tudatára egy különleges szerkezettel rákapcsolódva igyekszik beépülni a bennszülöttek közé, hogy rábírja őket a költözésre. Nos, Jake Sully holt süket, csak látszatra háromdimenziós, egyébként olyan sík, mint egy cédétok. A kék Pocahontas, Neytiri, akit Zoe Saldana kizárólag arcvonásaival és mozgásával „alakít”, ugyanakkor épp az ellentettje. A számítógép által generált lények közül kevés (például A gyűrűk urában szereplő Gollum) esetében érezni a vívódást az arcon. Neytiri valójában az összekötő kapocs, aki a halálra ítélt emberiséget bevezeti a világukba.
James Cameron filmes pályafutásában nem feltétlen az eredetiség győzedelmeskedik, inkább a sziporkázó színek, golyózápor és így tovább. Ridley Scott nyomasztó Alienéből csinált egy világháborút (A bolygó neve: Halál), a Titanic is inkább a kasszarobbantásával értékelhető. A Terminátor és annak folytatása talán a legeredetibb alkotások az életművében. Az Avatarra tizenöt évig készült és az 1996-os Titanic óta emiatt nem is emelgette rendezői varázspálcáját. Bár az Avatarban benne van a Farkasokkal táncoló, a Pocahontas, a Mátrix, Az utolsó mohikán és még sorolhatnánk, sajnos, ami a legkevesebb benne, az épp az Avatar. Cameron nem ódzkodott a giccstől sem a Pandora bolygó megteremtésekor, és bár nem mondható, hogy belefullad a film, a látvány csak ideiglenesen tökéletes. Amíg nem jön a következő trónbitorló.
-sztb