1
Gál Tamás, a Nagyidai cigányok előadása közben
Megosztás
Gál Tamás, a pozsonyi Színház és filmművészeti főiskolán tanult, már másodévesen a komáromi Jókai színházban játszott. „Szép lány becsaptalak téged, de becsapott az élet” énekelte Tóth Miklós Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés drámájában. Ekkor ismerte és szerette meg a közönség. Azóta eltelt több, mint 15 év és Gál Tamás számos színházban, társulatban játszott itthon és Magyarországon egyaránt. Jelenleg szabadúszóként saját produkcióival járja az országot, kortárs költők verseiből CD-t ad ki, és januártól a pozsonyi Nemzeti Színházban próbál…
Min dolgozol most?
Nagy hajtás után vagyok, egy meseelőadást próbálunk, december 22-ig lesz kész. „Mese nőkről és férfiakról” egy magyar, egy zsidó, egy cigány és egy szlovák mesét választottunk. Az bennük az egyforma, hogy mind a négy a férfi-nő viszonyt feszegeti. Háromszereplős darab: Bodonyi András, Kiss Szilvia és én játszom benne.
Januártól a Szlovák Nemzeti Színházban kezdek próbálni. Egy kortárs darabban játszom majd, „Prvého septembra” a címe. A szerepemet most írja Peto Pavlac a nemzeti színház dramaturgja. Kamil Žiška rendezi.
Czajlik Józseffel együtt alapítottatok egy társulatot…
Az Epopteia társulatot. Czajlik a művészeti vezető. Az általa rendezett Oral moral egy modern színházi előadás. Zsámbékon mutattuk be, komoly sikerrel. Olasz Pityu, Szvoták Andi, Szamosi Zsófi is szerepeltek benne. Játszanánk többször is, de nagyon nehéz. Főleg itthon.
Nehéz? Mit értesz ez alatt?
Ez egy színházi unikum. Nem egy operett, ha az volna, már a negyvenedik előadáson is túl lennénk. Nehéz ezt itthon…
Nem is biztos, a Krétakör tömött nézőtér előtt játszotta a Hamletet, várólistájuk volt…
Ha azt mondod Hamlet, akkor nem kell sokat magyarázni. A mi előadásunk címe Orál Morál, színházi elméletekből raktuk össze, plusz részletek egy színészházaspár életéből. Ráadásul a Krétakör előadása, muszáj a pénzről beszélni, sokkal olcsóbb előadás.
Főleg idehaza kellene játszanunk. Az a helyzet most Magyarországon, hogy a nagy színházakban nincs pénz. A kicsikbe még inkább nincs.
Mi a lényege a Csavar társulásnak…
Az mellett, hogy színész vagyok, minden évben összeállítok egy rendhagyó irodalmi órára alkalmas előadást. Ezek az előadások bárhol előadhatók. Játszottunk már a Merlin színházban, a Művészetek palotájában, a budapesti várban, de ugyanakkor játszható a legkisebb csallóközi, gömöri falvakban is. A Helység kalapácsa körülbelül 400 előadást élt meg. A Csavar polgári társulás ezeknek az előadásoknak a tulajdonképpeni gazdája. Az egész vándorszínész-életem úgy indult, hogy valamilyen önálló estet akartam csinálni. József Attilával kezdtem el foglalkozni, de olyan sokan nyúltak már József Attilához. Azon gondolkodtam, hogy én mi többet tudnék adni. Ezért inkább Faludy Villon fordításait választottam, ez volt az első előadás, amivel rendkívül nagy sikert értünk el szerte az országban. Ebből lett egy CD is. Ezután csináltuk meg Bodonyi Bandival Helység kalapácsát, a Nagyidai cigányokat. Tulajdonképpen ezeknek az előadásoknak köszönhetem, hogy ismernek.
A Jókai színházból ismertek korábban is…
Persze, de a szélesebb ismeretséget, nagyobb sikereket ezzel a négy darabbal értem el. Budapest, Pécs, Miskolc, Nagykanizsa, sok-sok helyre eljutottunk.
Élvezed a nyüzsgést…
Akkor élvezem a nyüzsgést, ha értelmes dolgokat játszom. Akkor nem élvezném, ha rám erőltetett szerepeket játszanék. Szerencsés ember vagyok, mert a színész, ha színházhoz szerződik, azt kell játszania, amit ráosztanak. Én viszont azt játszom, amit akarok és szeretek.
Ez miatt változtattál, hogy ne legyenek rád erőltetett szerepek?
Szabadság miatt. Óriási szabadság. Ez miatt kezdtem el saját előadásokat csinálni. Most Tóth László verseivel foglalkozom, ezekből szeretnék műsort csinálni. Tóth Lászlót úgy ismertem, mint barátaim apját, de mint költőt nem. Elkezdtem vele foglalkozni, és az első olvasatra letaglózott. Csináltam egy kísérleti felolvasóestet Brüsszelben, a barátaimnak részleteket olvastam fel. Van egy verse, Elégia a nőkhöz. Körülbelül 40 évesen írta. Arról szól, hogy hogyan hal ki belőle a szerelem. És hogy mennyire hal ki ez által az élet. Brüsszelben mindenki le volt nyűgözve, tátott szájjal hallgatták. Mindenki azt kérdezte, hogy „Uramisten, miért nem olvasunk kortárs költészetet, irodalmat?” Ezt is feladatomnak tartom, hogy a kortárs írok, költők műveit, úgymond „reklámozzam”.
Hogy kerültél Brüsszelbe?
Budapesten játszottuk Jevgenyij Griskovec Hogyan ettem kutyát című monodrámáját a Merlin színházban. Czajlk József rendezte, ez volt az Epopteia első előadása. A darabot aztán a Stúdió K-ban játszottuk havi rendszerességgel, és az egyik előadás után meghívtak minket Brüsszelbe. Van amikor dolgozni kell azon, hogy játszunk, van amikor hívnak.
Nem válik rutinná havi rendszerességgel ugyanazt a darabot játszani?
Nem. A havi rendszerességgel játszott darab még nem is sok. A Helyiség kalapácsát havonta tizenötször játszom. A színész nem attól színész, hogy egyszer egy kocsmatársaságot el tud szórakoztatni. Hanem attól, hogy ugyanezt, ugyanúgy, ma, holnap és bármikor meg tudja tenni…
Minden előadást élvezel?
Hogyne, hiszen ezek az előadások olyanok, mint a saját gyermekeim. Nem attól válik valami rutinossá, hogy egy témát ezerszer játszol el, te lehetsz rutinos a bemutatón is. A mű a cifra szolga. Mindegy, hogy mit mondok a színpadon. Az én művészetem az, amit a mozdulataimmal, gesztusaimmal és a szerepformálásommal csinálok. Szinte mindegy, hogy milyen szöveget mondok. Rutinossá nem az által válik valami, hogy négyszázszor játssza el a színész. Mint ahogy abban sem hiszek, hogy egy nap nem lehet két előadást játszani.
A Jókai Színházba nem vágysz vissza?
Nem kimondottan. Ugyan nem is igen hívnak, ám talán, ha hívnának sem vállalnék el akármilyen szerepet. Bár nagyon szeretem a Jókai Színházat, rengeteg kollégám, barátom van ott. Kicsit rosszul esik, hogy nem hívnak, de a saját darabjaim mellett úgysem tudnék visszamenni.
A Hogyan ettem kutyát egy kamaradarab, nagyon közel vagy a nézőkhöz. Érzékeled ezt a játék közben? Figyeled a nézők rekcióit?
Hogyne. Ha az előadás után jönnek gratulálni, meg tudom mondani, ki, hol ült. Ez az előadás olyan stílusban van rendezve, és olyan stílusban játszom, mint ahogy itt ülünk és beszélgetünk.
Kis faluban élsz Hetényben, vannak lovaid…
A feleségem, Kiss Szilvia nagy álma volt, hogy legyenek. Azt mondtam neki, ha ez az álmod, akkor mire várunk. Nem szeretem a meddő álmodozást. Akkor mi értelme van? Bár nekem nagyon kevés elég a boldogsághoz. Imádok futni például. Nincs sok időm rá, de ha tehetem, futok. Idén például lefutottam a maratonit. A Tompa Mihály Országos Szavalóverseny előtti napon, Rimaszombatban. Aztán a nyáron csináltam három kis maratonit is. Rendkívüli módon szeretem, élvezem a szabadságot. Mindig nagyon fontos volt számomra a szabadság. Nem bírom a bezártságot. Nyughatatlan ember vagyok, a futás pedig nyugtat.
Ehhez képest rendezett családi életed van vidéken…
Igen. Főként a gyerekek miatt. Akkor kezdtem ez anyagi javakon gondolkodni, amikor gyerekeink lettek. Két kis porontyról kell gondoskodnunk, tőlem és a nejemtől függ minden, ami velük történik. De ez természetes, az ember megváltozik, ha gyerekei lesznek. Ha egyedülálló lennék, nem lenne házam, lovam, kocsim. Nem volna nekem semmim. Személy szerint nekem ugyanis nem hiányzik semmi. Legyen egy gitárom meg egy futócipőm. Az egyik lovammal szoktam futni. Alkalmazkodik hozzám, olyan tempóban fut, mint én. Napi hét kilométert futunk, aztán felpattanok a hátára és vágtázunk haza. Totál mániám. Most ahogy beszélgetünk róla, már a legszívesebben mennék és vágtáznék. Van, amikor a lóval és a kutyával együtt futunk. Egyik a jobb oldalamon, másik a bal oldalamon. Az a szép benne, ha megállok, az a két nagy két állat is. Futás közben a ló nem szakadna le rólam egy percre sem. A kutya az elfut, a ló sosem.
A főiskolai osztálytársaid közül sokan sorozatokban futottak be, te nem vágytál „sztárságra”?
A színészek közül mindenki arra vágyik, hogy ismert legyen, hogy sztár legyen. Egyfajta kis sóvárgás még mindig van bennem, de már nem akkora, mint huszonévesen. Látom, hogy mivel jár a nagy népszerűség. Be tudok ülni egy kávézóba, anélkül, hogy „művész úr, adjon egy aláírást”. Nem szedik szét a hétköznapjaimat. Amikor fönn vagyok a színpadon, nem az jár a fejemben, hogy sztár vagyok-e vagy sem. Az érdekel, hogy tetszik-e az embereknek, amit csinálok vagy sem. Tulajdonképpen mi mindig elkerültük azt, hogy a középpontban legyünk. Elköltöztünk egy kis faluba. Mindig fontos volt számunkra, hogy a nyugalmunk meglegyen. Főleg a gyerekek miatt. A feleségemet kiválasztották a Jóban rosszban egyik szerepére, egy éves forgatás, rengeteg pénz lett volna, mégsem vállalta el. Forgat Pozsonyban is a Ružová záhradá-ban, és két sorozat már nagyon időigényes lett volna. A gyerekek havonta látták volna anyut. Szilvia élből visszadobta ezt az ajánlatot. Ha valaki sztárszínész akar lenni, az mindig fővároscentrikus. Ráadásul nem érzem magam kisebbnek, mint akármelyik „sztárkollégám“. Tisztában vagyok azzal, hogy engem a sors iderendelt, őket pedig oda. Én a felvidéki magyarok színésze vagyok. Legtöbben itt ismernek, itt szeretnek, és a legtöbbet itthon játszom.
-DeKa-
