AB: a kormány lemondását nem lehet népszavazással kikényszeríteni, egykérdéses népszavazás lesz

2022. október 26. - 14:39 | Belföld

Nem lehet népszavazást tartani a kormány lemondatásáról, egykérdéses népszavazás lesz a Smer kezdeményezéséből.  Az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes a tervezett népszavazás első kérdése, vagyis Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek adott igazat a testület, aki a beadványt benyújtotta. Az államfő már bejelentette, hogy tiszteletben tartja a döntést, a másik kérdésről pedig kiírja a népszavazást, amint az AB döntése megjelenik a törvénytárban.

AB: a kormány lemondását nem lehet népszavazással kikényszeríteni, egykérdéses népszavazás lesz
Fotó: TASR

Alkotmányellenes a Smer első népszavazási kérdése, az Alkotmánybíróság ma hozott döntést a köztársasági elnök beadványáról. A Smer már most szombaton – egy időben a megyei és helyi önkormányzatokkal – szerette volna megrendezni a népszavazást az előrehozott választásokról, ám ez a törvényi határidők betartása miatt sem volt reális időpont. A második kérdésről várhatóan a napokban kiírja a népszavazást a köztársasági elnök, amint az ítélet megjelenik a törvénytárban.

Két kérdéssel szeretett volna népszavazást rendezni a Smer, és ehhez össze is gyűjtötték a szükséges aláírásokat. Mindkét kérdés az előrehozott választásokhoz kapcsolódott volna.

1. kérdés:

„Egyetért azzal, hogy a Szlovák Köztársaság Kormányának azonnal be kell nyújtania lemondását?”

2. kérdés:

„Egyetért azzal, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa (SzKNT) választási időszakának idő előtti befejezését népszavazás vagy a SzKNT határozata alapján is meg lehessen valósítani?”

A köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult

Zuzana Čaputová köztársasági elnök szerint – az Alkotmánybíróság korábbi döntései alapján – azonban az első kérdés ellentétes lehet az alkotmánnyal, ezért a népszavazás kihirdetése előtt az Alkotmánybírósághoz fordult. Az AB szeptemberben elfogadta a beadványt.

A taláros testület ma tárgyalta a beadványt, és a döntése alapján a kérdés valóban alkotmányellenes, ezért nem lehet népszavazással lemondatni a kabinetet.

Ráadásul – Čaputová szerint – az nem jelentette volna az előrehozott választás kiírását, ha a kormány lemond, hiszen a parlamenti erőviszonyok változatlanok maradnának. „A parlament összetétele változatlan maradna, vagyis kinevezhetek egy ugyanolyan kormányt, mint az előző, vagy akár egy hivatalnokkormányt” – magyarázta korábban a Smer által javasolt kérdés értelmetlenségét Čaputová.

Biztos lesz népszavazás a 2. kérdésről

A második kérdésről azonban biztosan lesz népszavazás, vagyis a választók dönthetnek arról, hogy a későbbiekben népszavazással vagy a parlament döntésével le lehessen-e rövidíteni a parlament választási ciklusát, vagyis ki lehet-e hirdetni az előrehozott parlamenti választást. Jelenleg ezt az alkotmány nem teszi lehetővé, ehhez – a népszavazás alapján – a parlamentnek módosítania kell az alaptörvényt.

Čaputová: tiszteletben tartom az AB döntését

A köztársasági elnök csak röviden reagált az Alkotmánybíróság ma meghozott ítéletére.

„Tiszteletben tartom az Alkotmánybíróság döntését. A népszavazás kihirdetésének időpontjáról azonnal tájékoztatok, amint lehetséges lesz, vagyis miután a bíróság ítéletét nyilvánosságra hozták a törvénytárban” – reagált az ítéletre Čaputová.

Az Alkotmánybíróság szerint népszavazással nem utasítható a kormány lemondásra. „A népszavazás tárgya valójában egy utasítás lett volna a kormánynak, hogy nyújtsa be lemondását, az Alkotmánybíróság úgy látja, hogy a népszavazás tárgya ellentétben állna a jogállam elvével, amelynek része a jog általánosságának elve is, másrészt pedig a hatalommegosztás elvével, vagyis ellentétes az alkotmánnyal” – tájékoztatott Ivan Fiačan, az AB elnöke. A bíró szerint a demokratikus jogállamban nem dönthet a többség bármilyen kérdésről.

A döntés a törvénytárban való kihirdetéssel lép életbe, az AB igyekszik mielőbb megjelentetni a törvényt.

„Az ítéletnek a törvénytárban való megjelenése azt eredményezi, hogy a köztársasági elnök nem hirdethet népszavazást ebben a kérdésben” – jelentette ki Fiačan.

- lpj -