Adományt kapott a karcsai úti roma közösség, a lakók örömmel fogadták a friss pékárut

2021. február 12. - 21:50 | Régió

A karcsai úti roma közösség karanténját január 23-án rendelte el a Regionális Közegészségügyi Hivatal, miután a tömeges tesztelés első fordulójában 172 letesztelt ott lakóból 41 antigéntesztje pozitív lett. Az ottaniak karanténja eredetileg február 2-ig tartott volna, azonban a január 29-én elvégzett PCR-tesztelés kedvezőtlen eredményeire hivatkozva, a dunaszerdahelyi városi válságstáb február 8-ig meghosszabbította azt. A vesztegzár alatt elég nagy feszültség uralkodott a telepen. Egyrészt azok, akiknek negatív lett a koronavírus-tesztje, attól féltek, a sok pozitív társuk között ők is megfertőződnek. Másrészt, állításuk szerint élelmiszerhiánnyal küzdöttek, mivel bevásárlás céljából sem hagyhatták el a telepet. Ma, február 12-én Ravasz Ábel, volt romaügyi kormánybiztos és Kurucz Jenő, aki annak idején maga is a Karcsai út lakója volt – évekkel ezelőtt azonban sikerült kitörnie onnét – pékáruval a kezükben látogatták meg a telepen lakókat.

Adományt kapott a karcsai úti roma közösség, a lakók örömmel fogadták a friss pékárut
Fotók: a szerző- További felvételekért kattints!

„Még korábban felkerestem a dunaszerdahelyi Ambropek gyárat, hogy megkérdezzem, tudnának-e esetleg némi adománnyal szolgálni. Gondolkodás nélkül igent mondtak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a baj elején sokan fellelkesülnek és segítenek, viszont idővel ez a segítőkészség lankad. Ezért is szerettem volna most, néhány nappal a karantén után eljönni a telepre és szétosztani a felajánlott pékárut” – fejtette ki Ravasz Ábel.

A telepen lakók kenyeret és zsemlét kaptak, amit nagy örömmel fogadtak. Aki észrevette Kurucz Jenőt és társait, maga állt be a sorba a pékáruért, aki pedig épp bent tartózkodott a lakásában, ahhoz bekopogtattak. Bár sokan meglepetten nyitottak ajtót, mindannyian kedvesen megköszönték, amit kaptak.

Kurucz Jenő korábban már felszólalt a Karcsai út lakói nevében. Most pedig, több társával együtt egy polgári társulást szeretne alapítani. „Már el vannak készítve a szükséges papírok, bízunk benne, hogy engedélyezik a társulás megalapítását.

A célunk az, hogy segítsünk az itt élő családokon. A fiatalokat ki kell emelni ebből a környezetből. Meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy tanulhassanak, hogy sportolhassanak. Az évek során sajnos csak egyre rosszabb lett itt a helyzet, és ez nem mehet így tovább”

– mondta a Paraméternek Kurucz Jenő. A Roma Perspektíva polgári társulás hat tagból állna. Jenőn kívül Sárközi Gyula, Antalová Andrea, Kuruczová Mónika és Kurucz Attila alkotná a csapatot.

(SzC)