Adót csalhatott Shakira, most mehet a bíróságra

Az adócsalás miatt Shakira ellen indult eljárásban beidézték a kolumbiai énekesnőt, június 12-én kell megjelennie a bíróság előtt a katalóniai Esplugues de Llobregatban. A vád szerint Shakira 14,5 millió euró értékű adócsalást követett el - közölte kedden a katalán legfelsőbb bíróság.

Adót csalhatott Shakira, most mehet a bíróságra
instagram

Az ügyészség szerint Shakira 2011 és 2014 között már Spanyolországban élt, mégsem fizetett adót. Az eljárás ugyanakkor csak a 2012 és 2014 közötti időszakra vonatkozik, a 2011-es esetleges vétsége ugyanis már elévült.

A 42 éves énekesnő 2011 óta él kapcsolatban Gerard Piqué spanyol futballsztárral, a párnak két fia van. Lakóhelyeként azonban Shakira csak 2015-ben jelölte meg Katalóniát, ezt megelőzően a Bahamákra volt bejelentkezve. Az államügyészség szerint ez nem felelt meg a valóságnak.

A hatóságok szerint a vizsgált időszakban Shakirának nemcsak spanyolországi bevételei után kellett volna Spanyolországban adóznia, hanem spanyol adózóként teljes bevétele után. A sztár vitatja a követelés jogosságát. Azt állítja, hogy az adott időszakban nem élt fél évnél tovább Spanyolországban, és jövedelmének zöme nem Spanyolországban keletkezett.

A La Vanguardia című lap korábban arról írt, hogy ennek ellenére az énekesnő egy éve átutalt 20 millió eurót 2011-es adótartozása és a kamatok fejében, és decemberben további 14,5 millió eurót fizetett be a másik három évre.

Shakira minden idők egyik legsikeresebb latin-amerikai énekesnője. Legnagyobb slágerei közé tartozik a Hips Don't Lie és a Whenever, Wherever. Waka Waka című slágere a 2010-es futball-világbajnokság hivatalos dala volt.

MTI