A Mikulás rénszarvasok helyett egy parádés járművön érkezett a manóival együtt Szentmihályfára

2022. december 7. - 21:18 | Régió

A karácsonyt megelőző időszak több felvidéki községben is a világjárvány okozta korlátozások után végre lassan visszatérhet a korábbi kerékvágásba. Nem történt ez másképp december 7-én a csallóközi Szentmihályfa községben is, ahol a faluvezetés és a helyi Önkéntes Tűzoltószervezet sok újdonsággal lepte meg a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A Mikulás rénszarvasok helyett egy parádés járművön érkezett a manóival együtt Szentmihályfára

A községháza melletti téren az érdeklődőket finom illatok várták, kedvükre falatozhattak a finom édességekből, a hagyományos zsíroskenyérből, a falubeliek forralt bor és tea mellett beszélgethettek. A gyerekeket édesség és üdítő várta. Több helyi és a közelben élő kézművesek bő kínálatából is választhattak az érdeklődők, többek közt mézet, szeretettel és saját kezűleg készített karácsonyi díszeket, ételízesítőket, lámpásokat, játékokat, teásdobozokat, illatgyertyákat vagy épp süteményeket is lehetőség volt megvásárolni.

A legnagyobb meglepetés a legkisebbeket várta, ugyanis idén a Mikulás rénszarvasai pihentek egy kicsit, és ő nem szánon, hanem egy kidíszített, parádés járművön érkezett a manóival együtt. A gyermekek csillogó szemekkel figyelték a műsorukat, majd az éneklésbe és a táncba bátran be is kapcsolódtak. Felejthetetlen élmény volt ez a számukra. A Mikulás név szerint hívta a gyerekeket és Miki-csomaggal ajándékozta meg őket.

(-)