Adventi ünnepségsorozat Medvén

2019. december 26. - 09:40 | Régió

A tavalyi év novembere óta minden téren, így kulturálisan is új időszámítás kezdődött Medve község életében. Új polgármester, új képviselőtestület, új célkitűzések, új lehetőségek. Kulacs László polgármester úr, már akkor is arra törekedett, hogy kis falunkban minél előbb és minél több kulturális esemény valósuljon meg. Ilyenek voltak például az évzáróval egybekötött disznótor vagy pedig az advent 1. és 4. vasárnapján megrendezésre kerülő kultúrműsorral egybekötött gyertyagyújtás. Ez idén sem maradhatott el a repertoárból és a tavalyihoz képest ezen az éven is nagy érdeklődés övezte.

Adventi ünnepségsorozat Medvén
Fotók: Mátis Rudolf- Továbbiakért kattints!

Az aranyvasárnapi ünnepségek a medvei Szent Anna templomban kezdődtek már délelőtt. December 22-én, advent 4. vasárnapján a szentmise után Simon Orsolya előadását halhattuk, aki karácsonyi dalaival még meghittebbé tette ezt a szent ünnepet.

Délután négy órától a kultúrház épületében a medvei kézművesek kiállítása volt megtekinthető, ahol a helyi hölgyek és gyerkőcök gyönyörű munkáit tekinthette meg mindenki.

Öt órától pedig kezdődött a kultúrműsor. A medvei szociális otthon lakói karácsonyi dalokat énekeltek. A helyi óvodások megható kis dalaikkal és táncukkal lepték meg a közönséget. A Kóczán Mór Alapiskola medvei tanulói szívet melengető karácsonyi kis darabot mutattak be nekünk, Móra Ferenc: A szánkó és Vass Albert: Karácsonyi meséjének feldolgozását dalokkal és tánccal színesítve. A csordultig telt kultúrház közönsége hatalmas tapssal köszönte meg az előadásokat.

Ezt követte a negyedik adventi gyertya közös meggyújtása a kultúrház előtt, melyben Both József segített. Ételről és italról ezúttal is a rendezők gondoskodtak, a kultúrház teraszán mindenkit forralt borral, teával, zsíros kenyérrel és pogácsával vártak. A kellemes hangulatot ezúttal is Sebestyén Tamás biztosította, aki klasszikus karácsonyi dalaival még csodálatosabbá tette ezt az estét. Az esős decemberi estet közös dalolással, beszélgetéssel zárták a medveiek.

Az advent a karácsonyra való lelki felkészülésről szól, amiben ezek a programok nagy segítséget nyújtottak.

Mátis Rudolf

Címkék: Medve, ádvent, karácsony