Ahelyett, hogy lakása eladásával kifizette volna a bírságot, inkább börtönbe vonul a fickó, aki rács mögé juttatta az oligarcha Brhelt

camera

1

Ahelyett, hogy lakása eladásával kifizette volna a bírságot, inkább börtönbe vonul a fickó, aki rács mögé juttatta az oligarcha Brhelt

Martin Fleischer (Fotó: TASR) 

Megosztás

Több hónapra börtönbe vonul Martin Fleischer, a belügyminisztérium gazdasági osztályának volt igazgatója, akit korábban jogerősen elítéltek a Tisztítótűz (Očistec) nevű rendőrségi akció keretén belül. Kedden erről a bazini Specializált Büntetőbíróság döntött, miután Fleischer nem fizette be a 150 ezer eurós bírság túlnyomó részét.

„Reális lehetőség volt rá, hogy a bírságot törlesszék. Az elítélt feleségével két lakás birtokosa Pozsonyban, tehát adott volt a lehetőség, hogy a tulajdont eladják” – mondta a bíró, majd hozzátette, hogy Fleischer a részletfizetést sem kérte. Az ítélet szerint 15 helyett csak megközelítőleg 12 hónapra kell börtönbe vonulnia, mivel három hónapot már vizsgálati fogságban töltött. Fleischert felszólították, hogy vonuljon be a börtönbe, miután büntetésének felét letöltötte, kérvényezheti a feltételes szabadlábra helyezését.

Michal Šúrek ügyész szerint nem volt törvényes lehetőség rá, hogy elengedjék a pénzbírságot, mivel megmutatkozott, hogy rendelkezik tulajdonnal, aminek eladása esetén be tudta volna fizetni az összeget. Hozzátette, hogy Fleischer önként döntött így, ő maga indítványozta az eljárásnak ezt a formáját.

Az elítélt azzal érvelt, hogy „nem létezik olyan állami szerv, amely arra kényszerítse az embert, hogy eladja saját tulajdonát olyan mértékben, hogy aztán elveszítse a tetőt a feje fölül”.

A bíróság tavaly augusztusban bűnösnek találta Martin Fleischert közvetett korrupcióban, amiért öt évre felfüggesztett kétéves szabadságvesztésre, valamint 150 ezer eurós bírság befizetésére ítélte. Utóbbiból Fleischer csupán 25 ezret törlesztett. Hasonló börtönbüntetésre ítélték feleségét is, ő viszont befizetette a rá kiszabott 30 ezer eurós bírságot.

Fleischert a Tisztítótűz (Očistec) fedőnevű rendőrségi akció keretén belül tartóztatták le, amikor többek között Tibor Gašpar volt országos rendőrkapitányt, Peter Hraškót, a NAKA exigazgatóját és Róbert Krajmert, a NAKA korrupcióellenes egységének volt vezetőjét is. Fleischer azonban hamar felismerte, hogy akkor maradhat a rácsokon kívül, ha együttműködik, és elkezdett vallani Jozef Brhel nagyvállalkozó ellen, akit a Smer egyik háttéremberének tartanak.

Többek között Fleischer vallomása is segített abban, hogy sor kerülhetett a másik nagy, Vámszedő (Mýtnik) nevű akcióra, mely során többek között František Imreczét, az adóhatóság korábbi elnökét is őrizetbe vették, és eljárást kezdeményeztek Michal Suchoba vállalkozó és mások ellen – ők ketten szintén elkezdtek együttműködni a rendőrséggel és tovább tisztult a kép arról a korrupciós hálózatról, amely a Smer-vezette kormányok idején működött.

Fleischer korábbi vallomásában azt állította Brhelről, hogy több tízezer eurónyi, illegális tevékenységből származó pénzt hordott neki a pozsonyi Double Tree by Hilton szállodába, ahol Brhel cégének székhelye található. A Vámszedő nevű akció során a rendőrök többek között ott is jártak.


TASR/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program