„Ahol akarat van, ott út is van” - Ipolyságiak is tüntettek az R3-asért a parlament előtt (FOTÓK)

2019. november 27. - 09:24 | Régió

Közép-Szlovákia déli régióinak lakosai tüntettek kedden a parlament épülete előtt, az R3-as gyorsforgalmi út Zólyom és Ipolyság közötti szakaszának és a hozzá tartozó elkerülő utak kiépítését követelve.

„Ahol akarat van, ott út is van” - Ipolyságiak is tüntettek az R3-asért a parlament előtt (FOTÓK)
Fotók: SITA

A megmozdulást az „Ahol akarat van, ott út is van” nevű polgári társulás szervezte. Több mint kétszázan vettek részt rajta, köztük az érintett régió polgármesterei is. A kezdeményezés mögött Zólyom, Dobrá Niva, Korpona (Krupina), Hontianske Nemce és Ipolyság polgári aktivistái állnak.

Milan Jakubík, Dobrá Niva polgármestere rámutatott: míg más szakaszokat 2030-ig terveznek befejezni, az R3-as Zólyom és Ipolyság közötti szakaszára kitűzött határidő 2040. Hozzátette: a régió számára kiemelten fontos lenne az elkerülő út megépítése, hiszen csak az ő faluján naponta mintegy 2000 kamion halad át, ráadásul a teherforgalom egyre nagyobb.

Az aktivisták emellett arra is rámutattak, hogy a Zólyom-Ipolyság szakasz stratégiailag is fontos, hiszen két metropoliszt köt össze, Budapestet és Varsót. Hozzátették: tűrhetetlen, hogy a teherautók közvetlenül a házak kapui, az iskolák, óvodák épületei előtt, vagy a történelmi városközpontokon keresztül haladjanak el.

(TASR)