Akadémiai hét, avagy egy kis novemberi felüdülés

2019. november 22. - 14:39 | Régió

A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián – immár sokadik alkalommal – 2019. november 18. és 22. között került sor az Akadémiai hét elnevezésű rendezvénysorozatra, amely programjaival feloldotta, színesebbé tette a novemberi szürke hétköznapok monotóniáját.

Akadémiai hét, avagy egy kis novemberi felüdülés
Az iskola felvételei - további képekért kattints!

A közkedvelt diákrendezvényeken kívül ezen a héten zajlott a Tanirodák háziversenye és kiállítása, a nyitott kapuk napja, továbbá számos, a hagyományos tanórák tartalmi kereteit túllépő előadáson, foglakozáson is részt vehettek tanulók.

A hét első napján zajló diákrendezvényeknek a Corvin Mátyás Művelődési Központ adott otthont. Délelőtt került sor az újdonsült diákdiri bemutatkozására és programjának ismertetésére, amit az elsősök vidám hangulatú avatási műsora követett. Este ugyanitt zajlott a nagy sikerű gólyabál, amely a kulturált szórakozáson kívül remek alkalmat teremtett az elsősök számára a beilleszkedésre, a felsőbb évfolyamok tanulóival való ismerkedésre.

A végzős diákok által alapított tanirodák, azaz diákcégek kiállításának és háziversenyének az iskola tornaterme adott otthont. A kedden és szerdán zajló rendezvény vendégei meglátogathatták az egyes cégek igényesen kialakított standjait, megtekinthették azok számítógépes bemutatkozó anyagait, aprólékosan kidolgozott árukatalógusait, reklámtárgyait. Emellett természetesen „vásárolhattak” is a cégek által forgalmazott termékekből, miközben próbára tehették a diákok kommunikációs képességit is. A szakmai zsűri által odaítélt fődíjat (The Best Practice Firm) az I – HOME, s.r.o. diákcég nyerte, így iskolánkat ez a csapat képviselheti majd a Győrben sorra kerülő Tanirodák Nemzetközi Kiállításán.

A diákcégek versenyével párhuzamosan zajlott a nyitott kapuk napja, amelyen az iskola iránt érdeklődő alapiskolás tanulókat és szüleiket fogadták. A vendégek részletes tájékozatót kaptak a tanulmányi szakokról és a felvételi eljárásról, majd az iskola diákjainak kíséretében sulitúrán vettek részt, amelynek során néhány tanítási óra folyamatába is betekinthettek. Ezt követően pedig egy prezentációt tekintettek meg az iskola életéről, rendezvényeiről, majd meglátogatták a tanirodák kiállítását.

A rendhagyó hét utolsó két napján a tanulók különféle témájú előadásokon, foglakozásokon, beszélgetéseken vettek részt, amelyek meghívott vendégek közreműködésével valósultak meg. „Felelősek vagyunk saját sorsunkért” – hangzott a mottója annak a több csoportban zajló csütörtöki foglalkozásnak, amelyen pszichológusok találkoztak, beszélgettek a diákokkal. Ugyanezen a napon hangzott el Kurdics Mihály nyugalmazott rendőr alezredes Drogmegelőzés, azaz hogyan mondj nemet című lebilincselő előadása, a negyedikes diákok pedig egy pénzügyi tudatosságot fejlesztő workshopon vehettek részt.

A pénteki szakmai napon is meghívott vendégeké volt a főszerep, akik részben az iskola volt diákjai közül kerültek ki. Vörös Zsuzsa például egy személyiségfejlesztő tréninget vezetett, majd Hatodik érzékszervünk tréningezése címmel tartott gyakorlati bemutatót. A végzős diákok számára felettébb aktuális volt Ábrahám Barbara Hogyan tovább az érettségi után? című előadása és Kovács Zsuzsa karrier-tanácsadó foglalkozása. Nagy Anna az internetezés veszélyeire hívta fel a figyelmet Virtuális világ versus valós élet című előadásával. A Diákok egy része beszélgetésen vett részt Kucsora Zsolttal, az Eclipse című könyv szerzőjével, Ollé Iván Hobbi profi szinten címmel tartott előadása pedig a Forma 1-es fotózás kulisszatitkaiba avatta be a résztvevőket.

Az Akadémiai héten mindenki találhatott érdeklődési körének megfelelő programot, nem hiányzott a szórakozás, de fontos szerepet játszott a szakmaiság, kultúra, lélektan, drogmegelőzés és a mozgás is. A tervek szerint az iskola jövőre ismét megrendezi az Akadémiai hetet a mostanihoz hasonló gazdag programkínálattal.



(-)