Akadt bőven segítő kézből Királyfiakarcsán

Falutakarítási brigádot szerveztek május 8-án, szerdán Királyfiakarcsán.

Akadt bőven segítő kézből Királyfiakarcsán

A munkaszüneti napot és a kedvező időjárást kihasználva szép számban gyülekeztek a helyiek már a kora reggeli órákban. Az önkéntesek a királyfiakarcsai futballpályán találkoztak, majd egy rövid megbeszélést követően kisebb csoportokra osztódva indultak tovább a falu több pontjára, hogy szebbé tegyék környezetüket.

A fiatalabb és az idősebb korosztály egyaránt kivette a részét a munkából – előbbiek szemetet szedtek, utóbbiak a helyi tájháznál szorgoskodtak.

„Királyfiakarcsa szerencsére alapból ki van takarítva, a mindennnapi szemetelők miatt viszont rendszeresen meg kell tisztítanunk a környezetünket. Örülünk annak, hogy van érdeklődés az ilyenfajta megmozdulások iránt is, és a helyiek szívesen összefognak” – hangsúlyozta Wurczell Zoltán polgármester.

A solymoskarcsai tónál állandó problémát jelent a szemetelés. A polgármester elmondta, megközelítőleg két hónappal ezelőtt takarították ki legutóbb a tó környékét, de azóta a szemetelők ismét megjelentek, hiába figyelmezteti őket tábla. „A falu anyagi helyzete egyelőre sajnos nem engedi meg, hogy kamerarendszert építsünk ki, de meg fogunk mindent tenni azért, hogy kiderüljön, kik a felelősek ezért” – hangsúlyozta.

A hagyományteremtő akció sikeres volt, Királyfiakarcsa és környéke ugyanis szemmel láthatóan tisztább lett. A munka végeztével frissítővel és gulyással várták az önkénteseket a helyi futballpályán.

A falutakarítási akciót egyebek mellett Nagy József (Híd) EP-képviselő is támogatta kesztyűkkel és zsákokkal. A Tisztítsuk meg Szlovákiát című, az egész országot érintő, a környezettudatos gondolkodás és cselekvés erősítésére irányuló kezdeményezés célja, hogy minden korosztályt bevonjon a takarításba.


(fl)