Akár évekig is eltarthat a hawaii Kilauea tűzhányó kitörése

2018. július 24. - 14:57 | Tech

Még hónapokig, sőt akár évekig is eltarthat a hawaii Nagy Szigeten tomboló Kilauea vulkán kitörése, további lakott területek kerülhetnek veszélybe - állapította meg amerikai geológusok jelentése.

A Hawaii Vulkánobszervatórium tanulmánya szerint a fő kockázat az, hogy a lávafolyam irányt változtat, így újabb lakóhelyeket fenyeget, miután május 3-án kezdődött kitörése eddig legalább 712 házat égetett fel és emberek ezreit kényszerítette arra, hogy elhagyják otthonaikat.

Nagyobb tömegű olvadt kőzet áramlik a Kilauea legfelső lávakamrájából, mint a korábbi kitörések idején, a hatalmas, 8-as számú hasadék lávautánpótlása nem mutatja az apadás jeleit.

"Ha a jelenlegi kitörés jellege és aktivitása nem változik, hónapokba, de akár egy-két évbe is telhet, amíg lecsillapodik" - áll a jelentésben, amelyet a Nagy Sziget hatóságai számára készítettek, hogy a tűzhányó miatti kockázatokra fel tudjanak készülni.

A láva a Kilauea keleti oldalán ömlik, ugyanazon a helyen, ahol az 1840-es, 1955-ös és 1960-as kitörés idején, amelyek közül az 1955-ös tartott leghosszabb ideig, 88 napig.

A jelenlegi lehet a Kilauea dokumentált történetének leghosszabb kitörése - olvasható a jelentésben.

A geológusok szerint a korábbi kitörések úgy fejeződhettek be, hogy a föld alatti lávanyomás csökkent, ahogy egyre több hasadék nyílt a vulkán keleti alsó hasadékzónájában.

A most zajló vulkáni tevékenység egyetlen hasadék köré összpontosult, ami lehetővé teszi, hogy a láva nyomása magas maradjon.

A 400 méter hosszú lávafolyam forrástölcséréből az óceánba folyik, 16-22 méter magasan a talaj fölé emelkedő csatornáján keresztül.

"A forrástölcsér és a csatornarendszer fő kockázata, hogy a faluk valahol beomlik, valamint az, hogy a szűkebb szakaszokon a csatorna eldugul. Mindkét esetben új utakat találhat magának az izzó kőzet, iránya attól függ, hol megy végbe a törés vagy az eltömődés" - olvasható a jelentésben.

(MTI)