Akár két másodperc is elég lesz ahhoz, hogy letöltsön egy filmet az iPhone-jával

2016. január 21. - 07:08 | Tech

Akár százszor gyorsabb lehet a „lifi” sebessége a wifiénél, mivel fényt használ az adatátvitelre. Jól érzékelteti egy példa, laboratóriumi feltételek között egy évvel ezelőtt 224 Gbit/s-os átviteli sebességet sikerült így elérni, ami elegendő ahhoz, hogy mindössze 2 másodperc alatt letölthessünk egy HD filmet – írja a hvg.hu.

Azóta már valós körülmények között is vizsgázott ez a fajta adatátvitel.

Mindenképpen ígéretes technológiáról van szó, így nem véletlen, hogy a nagy cégek is foglalkoznak vele, így persze az Apple sem kivétel. Hogy bevezetni szándékozik valamelyik jövőbeli iPhone-jába, arra egy élelmes twitterező bukkant rá az iOS 9.1-ben – számolt be róla az Apple Insider.

Arra azért most még kicsi az esély, hogy már az idei iPhone 7-be bekerüljön ez a lehetőség, ugyanis egyelőre még elég sok a korlátja. Legfőképpen például az, hogy – szemben a wifivel – nem tud áthatolni a falon, és hogy a lifi-kompatibilis eszköznek közvetlenül rá kell látnia a fényérzékelőre (igaz, ettől egyúttal biztonságosabb átviteli protokollá is válik).

Mindenesetre a lifi megjelenése az iOS-ben már a jövőt mutatja, és még ha nem is magában, de mondjuk a wifi kiegészítéseként akár a következő évek iPhone-jaiban is ott lehet.

hvg.hu

Címkék: Apple, iphone