Akár tíz éven belül eltűnhetnek Németország gleccserei

2021. április 30. - 13:43 | Tech

Nem lehet megmenteni Németország gleccsereit, akár tíz éven belül elolvadhat az "örök" jég - derült ki a csütörtökön Münchenben bemutatott második bajorországi gleccserjelentésből.

Akár tíz éven belül eltűnhetnek Németország gleccserei

"Bajorországi gleccsereink napjai meg vannak számlálva", eltűnésük a korábban véltnél hamarabb bekövetkezhet - mondta Thorsten Glauber bajor környezetvédelmi miniszter.

Eddig a szakértők abból indultak ki, hogy az öt még megmaradt németországi gleccser eltűnése 2050-ig eltarthat. Mindegyik Bajorországban található. Ezek a Zugspitzéről induló Höllentalferner, a Schneeferner északi és déli vonala, valamint a berchtesgadeni Alpokban lévő Blaueis és Watzmann-gleccser.

"A kis jégkorszag vége, 1850 óta a gleccserek felületének nagyjából 88 százalékát, térfogatának több mint 90 százalékát elveszítettük" - mondta Christoph Mayer glaciológus, a Bajor Tudományos Akadémia munkatársa. A több mint négy négyzetkilométernyi jégfelület kevesebb mint fél négyzetkilométerre csökkent.

"A Bajorországban még meglévő gleccserek térfogata csupán fele annak, amennyi az elmúlt tíz évben elolvadt" - mondta Mayer. Különösen súlyosan érintett a déli Schneeferner, melynek ma már csak maradványai láthatók és a becslések szerint néhány év alatt teljesen el fog tűnni.

A Blaueis és a Watzmann-gleccser sem fogja már sokáig bírni, és még a viszonylag robosztus északi Schneeferner is 250 liter olvadékvizet veszít másodpercenként.

A jelenségért Mayer és a kutatók szerint a klímaváltozás tehető felelőssé. Ebben nem csak az Alpok térségében a németországi átlagnál erőteljesebben emelkedő hőmérséklet a ludas. Fontos tényező a levegő nedvességtartalma, valamint a gleccsereken és a körülöttük lévő területeken lévő sötét felületek aránya is.

"A harminc évvel ezelőtti klímában a bajor gleccserek még jól megéltek, a mai sugárzási és hőmérsékleti viszonyok között azonban már nem" - fejtette ki Mayer.

A gleccserek olvadásának az Alpokban mindenütt megmutatkoznak a hatásai, például a lakosság ívóvízellátásában is. Ráadásul Németország állat- és növényfajainak mintegy 60 százaléka az Alpok térségében él, ezek közül sok létét fenyegeti a klímaváltozás - emelte ki Glauber.


(MTI)

Címkék: gleccser, Németország