„Aki nem szavazza meg az alkotmánymódosítást, az a hivatalnokkormány kinevezését segíti” – folyik az adok-kapok a parlamentben

2023. január 24. - 18:04 | Belföld

Richard Sulík, az SaS elnöke nem lát más lehetőséget az előrehozott választás megvalósítására csak a korábbi négyes koalíció vasárnapi megállapodását, amely alapján szeptember 30-ára írnák ki a parlamenti választást. Szerinte a Smer, a Hlas és a szélsőséges politikusok teljesen feleslegesen követelik, hogy népszavazással is lerövidíthessék a választási ciklust, mert ezzel most úgysem lehetne korábbi választást elérni. A Sme rodina támogatása sem segítene az ellenzéknek.

„Aki nem szavazza meg az alkotmánymódosítást, az a hivatalnokkormány kinevezését segíti” – folyik az adok-kapok a parlamentben
Fotó: TASR

A korábbi négyes koalíció pártjai, az OĽaNO, a Sme rodina, a Za ľudí és az SaS közötti megállapodással magyarázza Richard Sulík, hogy miért így módosítanák az alkotmányt és miért szeptember 30-án lenne az előrehozott parlamenti választás.

„Abban állapodtunk meg, hogy a legegyszerűbb alkotmánymódosítást készítjük el, és ez így is történt” – mondta Sulík.

„Egyetlen smeres sem szavazza meg”

A Mária Kolíková (SaS) korábbi igazságügyi miniszter által kidolgozott javaslatot azonban azért bírálják a Smer, a Hlas és a ĽSNS képviselői, mert nem ad lehetőséget arra, hogy népszavazással is le lehessen rövidíteni a választási ciklust. Arra hivatkoznak, hogy a hétvégi, sikertelen népszavazás ezt a lehetőséget is megadta volna, és arra csaknem 1,2 millió ember szavazott.

„A Smer egyetlen képviselője sem szavazza meg a módosítást” – jelentette ki Fico.

Az alkotmánymódosítást Gyimesi György (OĽaNO) sem akarja megszavazni, valószínűleg egyedül az OĽaNO-frakcióból.

Ő azonban a választási rendszer „bebetonozását” kifogásolja: a DenníkN szerint Gyimesi szívesen látna Szlovákiában is vegyes választási rendszert, mint amilyet Magyarországon vezetett be a Fidesz 2010 után.

Pártfőnöke, Igor Matovič viszont éppen ettől a rendszertől félti Szlovákiát. Szerinte azzal a Smer, a Hlas és a szélsőséges pártok több ciklusra bebetonoznák a hatalmukat.

Most nincs értelme a népszavazáshoz ragaszkodni

A népszavazás lehetősége azonban nem jelentene korábbi parlamenti választást a jelenlegi helyzetben.

„Ha nem kap 90 szavazatot a kompromisszumos alkotmánymódosítás, akkor annyi az előrehozott választásnak, ezt önök is tudják” – üzent a koalíciós javaslatot ellenzőknek Sulík.

Ha ugyanis most nem sikerül elfogadni a szükséges alkotmánymódosítást, akkor csak fél év múlva lesz lehetőség az újabb kísérletre, akkor azonban már nem lenne értelme idő előtt feloszlatni a parlamentet, mert február végén úgyis lejár a mandátuma. „Nem értem ezt a színházat, amit most itt elsősorban a Smer rendez” – utalt Sulík a smeres képviselők kirohanásaira. Az SaS elnöke szerint a következő ciklusban, feltehetően nyugodtabb körülmények között a parlament visszatérhet a népszavazás kérdéséhez, ha ennek az új parlamentben meglesz az alkotmányos támogatottsága.

47-ből csak két ország

Kolíková szerint a javaslata összhangban van az európai gyakorlattal és az Alkotmánybíróság döntésével is.

„A 47 európai ország közül csak kettőben, Lettországban és Lichtensteinben lehet népszavazással lerövidíteni a választási ciklust” – magyarázta Kolíková.

Az Alkotmánybíróság döntése is csak szélsőséges lehetőségként említette azt a lehetőséget, hogy népszavazással is feloszlatható legyen a parlament.

Az SaS az eredeti négyes megállapodást támogatja

Sulík nem lát lehetőséget arra sem, hogy az előrehozott választás még az első félévben megvalósuljon.

„Mi támogathatónak tartottuk a korábbi időpontot is, de az OĽaNO csak a későbbi, szeptember 30-i dátumot tudta elfogadni, ez került bele a megállapodásba, mi ehhez tartjuk magunkat” – magyarázta az SaS álláspontját Sulík.

Az SaS továbbra is garantálja, hogy mind a 20 képviselője megszavazza az alkotmánymódosítást és az előrehozott választásról szóló határozatot is, emellett még két független képviselő Miroslav Kollár és Tomáš Valášek szavazatát is biztosították. A parlamenti hírek alapján meglesz a szükséges 90 szavazat az előrehozott választásokhoz, de a szavazás várhatóan csak szerdán lesz.

A Sme rodina mindent megszavaz

A Sme rodina ugyan megszavazza a júniusi időpontot is, és a népszavazás lehetőségét is támogatni tudja, de ehhez az ellenzékkel együtt is kevesen vannak. Ficóéknak legfeljebb 55 szavazatuk van, a Sme rodinával kiegészülve is csak 72 voksot tudnának biztosítani, ha az SaS és az OĽaNO képviselő nem állnak melléjük. A 90 voks megszerzésére nincs esélyük. Ezt tudatosítja Milos Svrček (Sme rodina), az alkotmánymódosítás egyik előterjesztője.

„Aki nem szavaz a módosítási javaslatra, az a hivatalnokkormány kinevezését segíti. A köztársasági elnök ugyanis február elsején kinevezi a hivatalnokkormányt, ha nem lesz döntés az előrehozott választásról” – figyelmeztette Ficóékat Svrček.

Zuzana Čaputová ugyanis január végéig adott időt a parlamentnek, hogy megoldja az előrehozott választás kiírását. Ha ez nem sikerül, akkor leváltja a Heger-kormányt, és új kabinetet nevez ki.

- lpj -