Akkorát hibázott két adóellenőr, hogy az állam 311 ezer eurója bánta

2019. május 22. - 10:50 | Belföld

A kassai adóhivatal két ellenőrének mulasztása miatt érvényesíthetett egy 311 ezer euró értékű visszatérítést egy cég. 

Akkorát hibázott két adóellenőr, hogy az állam 311 ezer eurója bánta
Illusztráció

Karol Č.-t és Izabela B.-t első fokon már bűnösnek találták, de fellebbeztek. Azzal vádolják őket, hogy törvényből adódó kötelességüket elmulasztották teljesíteni.

2012 novemberében azt kapták feladatul, hogy ellenőrizzék egy kassai cég túlzottnak tűnő adóvisszatérítési igényét, melyet a társaság augusztus hónapra vonatkozóan próbált érvényesíteni.

2013 januárjában a cég megbízott képviselője értesítette őket, hogy a cégnél üzleti részesedés átruházását bonyolították le, változott a cég tulajdonosa, ügyvezetője és székhelye is. Bizonyítékként benyújtotta a meghatalmazást a cég ügyvezetőjétől, továbbá a cégbírósági kivonatot.

A cégjegyzékből egyértelműen ki kellett derülnie, hogy a cég egyedüli ügyvezetője 2012 júniusától egy bizonyos Wojciech C. Az adóellenőrök viszont figyelmen kívül hagyták, hogy szeptemberben egy bizonyos Radoslav H. adta le a cég adóbevallását, így tulajdonképpen illetéktelenként igényelte vissza a pénzt.

Izabela B. és Karol Č. nem küldött figyelmeztetést a társaságnak, hogy ezt a hiányosságot magyarázzák meg, az ellenőrzést azzal zárták, hogy minden a legnagyobb rendben. Így pedig a törvényi feltételek teljesülése nélkül fizetett ki az adóhivatal a cégnek 311 ezer eurót.

A bíróságon mindketten ártatlannak vallották magukat, a vallomástételt elutasították.

Az ügyész ugyanakkor azt kérte a bíróságtól, hogy mondja ki őket bűnösnek, és pénzbírság mellett tiltsák el őket az adóellenőri munkától. Rámutatott, hogy a cégjegyzékből egyszerűen kideríthető lett volna, hogy Radoslav H. 2012 júniusáig volt bejegyezve ügyvezetőként.

Az első fokú ítélet szerint végül kimondták, hogy bűnösek, 900 euró bírságot kaptak, de a bíróság úgy ítélte meg, hogy munkájukat ez nem kell, hogy befolyásolja.

Az ügyész emiatt fellebbezett, a vádlottak pedig azért, mert ártatlannak tartják magukat, védőügyvédjük szerint ugyanis nincs ok-okozati összefüggés az ő munkájuk és a cselekmény között.

A végső döntést a kerületi bíróság hozhatja meg.

(SME)

Címkék: adócsalás