AKO-felmérés: Rendkívül szoros a helyzet az élen, a PS átvette a vezetést
Szerdán délután, pár órával a kampánycsend előtt befutott az AKO közvélemény-kutató ügynökség utolsó felmérésének eredménye is.

Az AKO szerint 9 politikai szubjektum juthat a törvényhozásba a szombati parlamenti választásokat követően.
Az ügynökség utolsó felmérésében PS-győzelmet jósol: a Progresszív Szlovákiát 18 százalékon mérték, de szorosan a nyomukban vannak Ficóék, a Smer ugyanis 17,7 százalékon áll.
Tőlük némileg lemaradva következik a Hlas 15 százalékkal, majd egy jelentősebb szakadék után az OĽaNO 9,4 százalékkal. Matovičékat az SaS követi 7,3 százalékkal, a KDH 6,1 százalékkal, az SNS 6 százalékkal, valamint a Republika 5,4 százalékkal.
Az AKO felmérése alapján épp hogy a parlamentbe jutna a Sme rodina 5,1 százalékkal, a Demokrati viszont már a küszöb alá csúszna 4,3 százalékkal. A Szövetséget 2,8 százalékon mérték, a Kéket-Híd pártot 1, a Magyar Fórumot pedig 0,6 százalékon.
A felmérést szeptember 20. és 26. között készítették. Az AKO közvélemény-kutatásai során először fordult elő, hogy a PS mindenkit megelőzött.
Ami a mandátumok elosztását illeti, a Smernek a kormánykoalíció felállításához az sem lenne elég, ha a Hlasszal, az SNS-szel és a Republikával működne együtt, összesen 74 képviselőjük lenne a törvényhozásban. A PS és a Smer-SD 30 képviselőt küldhetne a parlamentbe, a Hlas-SD 25-öt, az OĽaNO a priatelia, Za ľudí, Kresťanská únia 16-ot, az SaS 12-őt. A KDH-nak és az SNS-nek 10 képviselője lenne, a Republikának 9, a Sme rodinának 8.
A szerdán nyilvánosságra hozott felmérések eredményei:
(parameter/HNonline.sk)
VÁLASZTÁSI INTERJÚK: Új epizód minden nap 18:00-kor a Paraméteren - egészen szeptember 27-ig!
Eddigi adásaink: