Aláírták a koalíciós szerződést, a Smer, a Hlas és az SNS elosztották egymás közt a minisztériumokat

Megosztás

Ma aláírták a koalíciós szerződést a Smer, a Hlas és az SNS elnökei, ez a dokumentum tartalmazza, hogy melyik párt melyik minisztérium irányítását kapja meg. Az arányok már a múlt héten aláírt az Egyetértési memorandumban is szerepeltek, akkor vált bizonyossá az is, hogy Robert Fico lesz a kormányfő, Peter Pellegrini a parlament elnöke, az SNS pedig három minisztériumot kap.

Robert Fico (Smer), Peter Pellegrini (Hlas) és Andrej Danko (SNS) pártelnökök aláírták a koalíciós szerződést, hamarosan összeülhet a parlament.

Robert Fico azt szeretné, ha már jövő hét elején összeülne a parlament, az állaamfő pedig legkésőbb szerdán kinevezné a kormányt.

Így a Smer elnöke már kormányfőként utazhatna a jövő heti uniós csúcstalálkozóra.

A pártok megegyeztek a minisztériumok elosztásáról is, de a miniszterek nevéről csak ezután döntenek az egyes pártok.

A kormány összetétele a ma aláírt koalíciós szerződés alapján:

Miniszterelnök – Smer

Igazságügyi miniszter – Smer

Pénzügyminiszter – Smer

Külügyminiszter – Smer

Védelmi miniszter – Smer

Közlekedésügyi miniszter – Smer

Mezőgazdasági miniszter -Smer

A helyreállítási tervért felelős miniszterelnökhelyettes – Hlas

Belügyminiszter – Hlas

Gazdasági miniszter – Hlas

Szociális ügyi miniszter – Hlas

Oktatási miniszter – Hlas

Egészségügyi miniszter – Hlas

Befektetési miniszter – Hlas

Környezetvédelmi miniszter – SNS

Kulturális miniszter – SNS

Idegenforgalmi és sportügyi miniszter – SNS (2024. januárjától)

– lpj –

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program