Alapsulisok ismerkedtek a hulladékszelektálással Nagymegyeren

2017. április 25. - 14:56 | Régió

A Bartók Béla Alapiskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulói két csapattal vesznek részt az iKid nevű megmérettetésen.

Alapsulisok ismerkedtek a hulladékszelektálással Nagymegyeren
Fotók: Bartók Béla Alapiskola

Az Innovate Kid (iKid) egy országos projekt, amely a gyermekek kreativitásának kibontakoztatását támogatja, hogy a vállalkozások működésének bizonyos elemeit átemeljék az oktatásba.

A nagymegyeri alapiskolából Hegedűs Tímea, illetve Szabó Andrea pedagógusok koordinálják az egyes csapatokat, amelyek egyike a hulladékszelektálással és annak újrahasznosításával foglalkozik. Kalmár Nikoletta nyolcadik osztályos tanuló számolt be az eddigiekről. Csapatukat a hetedik évfolyamból Madarász Anna, Užák Péter és Földes Péter, a nyolcadikból pedig rajta kívül Hodosi Ádám és Forró Richárd alkotja, a csapat mentora pedig Hodosi Tibor, a nagymegyeri tűzoltóság parancsnoka.

„Első alkalommal céglátogatást tettünk Nagymegyeren a TSM, s. r. o. – cégnél, melynek igazgatója, Magyarics Norbert nagy segítőkészséggel és tartalmas tájékoztatással mutatta be nekünk a céget, hogy miként szelektálják és préselik össze a begyűjtött műanyag flakonokat. Továbbá elmondta, hogy a mai fiatalok figyelnek a legkevésbé a környezetükre, s jobbára az idősebbek szelektálnak. Ezért szeretnénk a mi kis újított termékünkkel tisztábbá tenni a környezetünket“ – fejtette ki.

„A srácok azt találták ki, hogy egy üvegnyomót hoznak létre, ami a műanyag flakonokat összepréseli, majd így dobjuk azokat a kukába” – hangsúlyozta kérdésünkre Hodosi Tibor. Az összenyomott flakonok kisebb helyen is elférnek, ezáltal nagyobb mennyiségű szeparált hulladék gyűlhet össze ugyanakkora helyen.

„Szeparáljuk is a szemetet, különválogatjuk a különböző színű üvegeket is. Egy gútai cég pedig ledarálja” – tette hozzá Hodosi Tibor.

A nagymegyeri céglátogatás után éppen az említett gútai társasághoz, a General Plastichoz utaztak, és annak munkájával ismerkedtek meg. „Láthattuk a szelektálási folyamatot, és hogy miként darálják le a műanyag flakonokat és kupakokat. A ledarált műanyagokat tovább küldik, és ott újrahasznosítják“ – mesélte Nikoletta.

Miután megvalósítják elképzelésüket, azt egy bizottság előtt be is mutatják majd júniusban, Pozsonyban.

Nikoletta aláhúzta, a céglátogatások után is nagy lelkesedéssel folytatják a munkát, hogy végül a lehető legjobb eredményt érjék el. „Bár nem is azért csináljuk ezt ilyen lelkesen, hanem azért, hogy a Földünk tisztább és élhetőbb legyen!“ – szögezte le.

(SzT)