Alaptörvénybe foglalta a terrorveszélyhelyzetet a magyar parlament

2016. június 7. - 15:06 | Külföld

Módosította az alaptörvényt kedden az Országgyűlés, kiegészítve a különleges jogrendre vonatkozó szabályozást a terrorveszélyhelyzet kategóriájával.

A 2012-ben hatályba lépett alkotmány hatodik módosítását 153 igen szavazattal, 13 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el a parlament fideszes és KDNP-s képviselők javaslatára.

Az új alaptörvényi cikk szerint az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére terrortámadás veszélye vagy terrortámadás esetén meghatározott időre terrorveszélyhelyzetet hirdet ki, amihez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Terrorveszélyhelyzet idején a kormány egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

A kormány azonban már a terrorveszélyhelyzet kihirdetésénék kezdeményezése után bevezethet rendkívüli lépéseket. Ezekről a köztársasági elnököt és az Országgyűlés illetékes bizottságait folyamatosan tájékoztatni kell. Az így bevezetett intézkedések hatálya az Országgyűlés terrorveszélyhelyzet kihirdetésére vonatkozó döntéséig, de legfeljebb 15 napig tart.

Az alkotmánymódosítás a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba.

(MTI)